Versenytáncos diákok mesélnek sportszellemről, kitartásról, elkötelezettségről
Csoportos edzésen találkoztam a gyerekekkel a kolozsvári Dance Unity táncstúdióban. A kicsik és a kicsit nagyobbak pontosan érkeztek, átöltözés után megszólalt a zene és elkezdődött a bemelegítés.
– Ma nagyon fegyelmezettek, megijedtek tőled. Jössz máskor is edzésre? – kérdezte viccesen a gyerekek edzője, Kovács Zoltán, a továbbiakban csak Zozó. Elmondása alapján a diákok ilyenkor, a bemelegítés alatt fecsegnek, nevetgélnek, nem szokott ilyen csendben telni ez a tevékenység. A koncentrált és fegyelmezett átmozgatás után az edző bemutatott a gyerekeknek, majd kis ízelítőt láthattam a versenyszámokból, amelyeket a bajnokságon is el kell táncolniuk. A bemutató után a fentebb említett két párral és Zozóval másik teremben elegyedtünk szóba. A fiatalok mind a Báthory István Elméleti Líceumban tanulnak, Berni, Zsófi és Gergő nyolcadikos képességvizsga előtt áll, Norbi még csak hetedikes.
– Hogyan és mikor kezdtetek el táncolni?
Gergő: – Amikor harmadikos voltam, lehetett az iskolában társasági táncra iratkozni, amit Zozóék tartottak. Engem is beíratott anyukám. Egyik ilyen alkalommal kérdezték meg Zozóék, hogy akarom-e versenyszerűen űzni a táncot, én pedig azt mondtam, igen, és így kerültem ide. Ez 2018 körül volt.
Zozó: – Berni Gergővel egyszerre kezdte, Zsófi fél évvel, Norbi pedig két évvel később csatlakozott a csapathoz.
– A versenyszellem, a csillogás és a közönség előtt való fellépés készsége benne van az emberben első pillanattól, vagy ez később alakul ki?
Berni: – Nem, ez ott van elejétől fogva, enélkül nem is lehet.
Zozó: – Igen, versenyre is ti akartatok menni!
Gergő: – Voltak nagyok, nálunk idősebbek, akik már voltak versenyeken, bajnokságon. Ők tartottak bemutatótáncot, és akinek megtetszett, az állt versenyre.
Zozó: – Tanfolyamot tartottunk, ahol felmértük azokat, akik versenyezni akartak. Ilyenkor ritmusérzéket, tánctudást, zenei hallást és a pár kompatibilitását nézzük meg. Ha ezek megvannak és a szülők is beleegyeznek, akkor mehetnek versenyre.
– Hogy néz ki a versenyre, bajnokságra való felkészülés?
Berni: – Nem csak előtte készülsz: mindig van célod. Ilyenkor versenytől versenyig dolgozol. Az előtte lévő egy hét intenzívebb, többször próbáljuk azokat a táncokat, amiket most mutattunk.
Norbi: – Abban is más ez az időszak, hogy egy-két héttel előtte már kezdesz izgulni, tudod, hogy hamarosan verseny, s akkor még jobban benned van, hogy edzeni és készülni kell.
Zozó: – Azt szoktuk mondani, ahogy az egyik verseny lejár, azonnal kezdődik a felkészülés a következőre. Ez a bajnokság, amin most részt vettek, évente egyszer van. Nyilván, nem csak arra készülünk, hogy mi lesz egy év múlva. Időközben vannak más versenyek is, ők folyamatosan edzenek. A bajnokság előtti héten viszont már nem mennek iskolába, hanem mindennap, reggeltől estig táncolnak.
– Eltelik ez az egy hét, jön a bajnokság napja. Ott mi történik?
Berni: – Van egy fodrász Magyarországon, Viki, aki a versenytáncosoknak elkészíti a frizuráját. Elmegyünk hozzá és a sminkeshez is. Aztán a versenyen blokkokban táncolunk. Van elődöntő, középdöntő és döntő. Minden blokk végén van eredményhirdetés, és az alapján dől el, hogy ki megy tovább a következőbe.
Zsófi: – Amikor táncolunk, a zsűritagok minden táncra külön ikszeket adnak. Az ikszekkel jelölik, hogy az adott tánc alatt mennyire volt jó a technika, a zeneiség, a pozíció, meg ilyenek. A blokkok végén összeszámolják, hogy melyik párnak hány iksze van, e szerint dől el, hogy ki jut tovább. Általában hatos döntő van, tehát az első legjobb hat pár jut tovább.
– Ezen a bajnokságon tizenhárom pár vett részt. Befolyásol benneteket, hogy hány párral versenyeztek?
Gergő: – Ez mindenkinél más, változó. Engem például a bajnokságon befolyásolt, mert ott a döntőig akartam eljutni, de nem voltam biztos abban, hogy bejutok a top hatba. És akkor érdekelt, hogy hány táncossal kell megküzdeni. De más versenyeken, ami nem bajnokság, nem befolyásol ennyire, mert tudom, hogy nem ekkora a tét.
– Mit szerettek annyira a táncban, hogy ilyen fiatalon, iskola mellett ennyit belefektessetek?
Zsófi: – Szerintem, ha egy sportot valaki nagyon szeret, bármit megtesz azért, hogy űzhesse. Én a táncban azt az érzést szeretem, hogy ilyenkor semmi másra nem kell figyelni, csak arra, hogy táncoljak és jól csináljam. Ilyenkor nem kell arra koncentrálni, hogy milyen házit kaptam. Ilyenkor kikapcsol az agyad, csak a tánc van, és csak arra fókuszálsz.
Gergő: – A suliban nem vagyok annyira jó, bár most már arra is jobban figyelek. De a táncba teljesen beleadok mindent. Ahogy Zsófi is mondta, ha nagyon szeretsz valamit, azért mindent megteszel. És jól külön tudom választani a kettőt: ha itt vagyok, nem gondolok az iskolára, ha az iskolában vagyok, nem gondolok a táncra.
Berni: – Én azt szeretem, hogy amikor itt vagyok, akkor minden rendben van. Itt azt csinálom, amit szeretek, nem figyelek másra. Mert ha tánc közben, vagy suli közben nem vagyok jelen teljesen, s máson is gondolkodom, akkor nem tudom jól csinálni, csak közepesen. Tudom, hogy amit csinálok, annak előbb-utóbb eredménye lesz és akkor így megéri.
Norbi: – Én is így vagyok vele, hogy amikor itt vagyok, azzal foglalkozom, amit szeretek, s akkor nem figyelek másra. Szerintem ez az iskolával is így van, hogy ott nem gondolok erre. Ha sokat csinálod ezt, megszokod, hogyan kell a kettőt külön választani.
A négy fiatallal beszélgetve „homályosodtam fel”, hogy a versenytánc nem csak a nagy sminkből, színes ruhából és csillogásból áll, az csak a jéghegy csúcsa. Ezek a gyerekek ékes példái a kitartásnak, az elhivatottságnak és az elköteleződésnek. Ők maguk mondták, hogy ezt nem is lehet, nem is érdemes másképp csinálni. Tudják, mit akarnak, mi az, amit szeretnek és azért szívvel-lélekkel, energiát nem sajnálva tesznek. Sok felnőtt tanulhatna tőlük.
