Ma munkahelyeken, üzletekben, templomokban, filmfesztiválokon, ballagásokon kötelezően előkerül a maszk. Többnyire gyűrötten valamelyik nadrágzsebből vagy a retikül mélyéről. Talán éppen a rúzs és a szemöldökceruza közül. Lassacskán életünk mindennapi kellékévé válik. Nem esik jól, nehezen kapunk levegőt, párásodik a szemüvegünk (a gyengén látók száma is növekvőben van), de ránk kényszerítik. Pedig hordtuk, eddig is hordtuk. Láthatatlanul.
Nem jobb-e tapintható maszk nélkül védetten és biztonságban élni? Avagy, láthatatlan maszk nélkül igazul és becsületesen? A láthatatlan maszkviselés megnövekedett az erkölcs csökkenésével, miután az etikai ismeretek elsajátítását már rég kivették a kötelező tantervből, pedig nagyszüleink ellenőrzőjében a legelső tantárgy neve így szerepelt: erkölcstan. Akkoriban az erkölcs elöl helyezkedett el az értékrendben, fontosabbnak bizonyult a jognál, és bár az ember mindenkoron gyarló volt és lesz, a társadalmi rendszer, az egyház vagy egyszerűen maga a – kihívásokban szegényesebb - szokásrend nagyobb ellenőrző szerepet jelentett. Mára a jog számos kultúrában legyőzte az erkölcsöt, kiváltképpen a keresztyén világban. A már említett világfejlődés, a demokrácia kiteljesedése, a jogrendszer bonyolult kibővítése által. Időnként az az érzésem, hogy paradox módon a jogrendszer azért vált ilyen bonyolulttá, hogy még erkölcstelenebbé tegye a világot. A jog egyre gyakrabban a hatalom, a gátlástalan ember eszköze érdekei fenntartása céljából az alárendelttel, az erkölcsössel szemben.
Pedig még nem felejtettük el az ugyanazon gyermeket követelő két anya előtt hozott salamoni döntést, miszerint a csecsemő elfelezésének elrendelése nyilvánvalóvá teszi, hogy ki a valódi anyja. Vagy, aki Indiába látogat, a maharadzsák egykori palotáiban megtalálja az ítélőszéket és az előtte levő márványasztalt, ahol bonyolult jogszabályozási cikkelyeket mellőzve, az érintetteket meghallgatva igyekeztek gyors és bölcs döntéseket hozni. A múlt értékeit megőrző paloták ezen beszögellései nemcsak művészeti értéket képviselnek, hanem felidézik a kor szintjén nyújtott erkölcsi tartást. Amikor inkább az erkölcs győzött a jog felett, bár igazságtalanság mindenkor bőven előfordult, és az esküdtszékek nem feltétlenül „minden hájjal megkent” bírákból álltak.
Egyre fokozottabban álszentté és képmutatóvá vált a mai világ, bár farizeusok mindig léteztek. Kétarcúvá, sokarcúvá lett az életünk. Bizony, a világon jelenleg legismertebb élőlény, a koronavírus megérkezteelőtt is sokan hordtak a zsebeikben vagy a retiküljükben képzeletbeli maszkot, maszkokat, hogy a helyzet függvényében valamelyiket láthatatlanul az arcuk és valódi megnyilvánulásaik eltakarására használják. Sokszor az erkölcsöt mellőzve, a jog nevében. Hogy maszkjaik esetleges felfedése esetén dacoljanak az idővel, elhúzzák az ítélkezést, lassítsák az igazságszolgáltatást, és ilyen módon is a jog nevében igyekezzenek diadalmaskodni az erkölcs felett.
A jelenlegi világjárvány során több-kevesebb sikerrel és következetességgel alkalmazott jogi szabályozások alátámasztják a jog szánalmas győzelmi törekvését az erkölcs felett. Hiszen a világon naponta többen halnak meg éhező és ivóvizet nélkülöző személyek, mint nálunk fél év alatt koronavírusban megfertőzöttek. Miközben a kötelező maszkviselés a koronavírus-statisztikák visszaszorítására irányul, nincsenek adatok arról, hogy hányan haltak meg és mekkora lesz a korai halálozás elhalasztott műtétek, időben meg nem érkező egészségügyi szolgáltatások, az orvoshoz való fordulás gátlásai miatt. Már ahol szóba jöhet, hiszen kalkuttai Teréz anya országában teljesen mindegy, hogy az utcán agonizáló ember milyen betegségben szenved. Koronavírus ide, vagy oda.
A piciny koronavírus, mint a Föld lakója és isteni teremtménye, hatalmas leckét adhat az emberiségnek. A következtetések levonása során egyre inkább körvonalazódik előttünk egy változásra szoruló világrendre való berendezkedés szükségszerűsége, hasznossága. Ahol reményem szerint az erkölcsnek az eddiginél fontosabb szerepet szán a Teremtő. A zsidó-keresztyén ember számára maszk nélkül közelíteni a tízparancsolathoz, visszatérni az isteni erkölcshöz. A buddhista embernek megtartani az összhangot a természettel, a hindunak pedig továbbra is hinni a reinkarnációban, a növekvő jótettekkel és csökkenő erkölcsi vétségekkel összhangba kerülő újabb élet reményében. A jog és az erkölcs versenyében pedig újra és újra feltehetjük a kérdést: érdemes volt-e Judásnak harminc ezüstpénzért elárulnia Jézust?
