Az eredményesség azonban nem föltétlenül függ a vizsgált országok gazdasági fejlettségétől vagy világhatalmi szerepétől. Az első tízben ugyanis olyan országok szerepelnek, melyekről például a világ leghatalmasabb államában Amerikában (13. helyezett), sokan nem is hallottak: Észtország, Szlovénia. De Szingapúr, Kanada, Finnország, Írország, Korea, Lengyelország sem tartozik a legismertebbek közé. Az a tény, hogy Észtország, Lengyelország és Szlovénia az élvonalban van, szívet melengető dolog, hiszen azt jelenti, hogy nekünk, magyaroknak és románoknak is megvannak az esélyeink arra, hogy alapos és átgondolt oktatási stratégiákkal mi is az élre törjünk. Hogy Magyarország a két világháború közt valóban fel is küzdötte magát az élvonalba, azt a magyar oktatási rendszerből a nemzetközi tudományosság élvonalába lendült (kevés kivétellel zsidó) Nobel-díjasok hosszú sora is bizonyítja. Igaz, akkor még nem léteztek OECD-jelentések. A szervezet mindössze 50 éves. A második világháború és a kommunizmus számunkra az intellektuális kompetenciák vonatkozásában is súlyos következményekkel járt.
Magyarország a középvonal közvetlen közelében található, tavaly 2015-höz viszonyítva még előbbre is lépett két hellyel. Annak ellenére, hogy az ellenzék – néhány részletkérdésben talán megalapozottan – folyamatosan arról harsog, hogy a Fidesz-kormányzat romba dönti a magyar tanügyet (is). Magyarország mindhárom vonatkozásban 4-6 ponttal javított. Szülőhazánk, Románia szomszédos hazánktól, Magyarországtól ez idő szerint 14 hellyel lemaradva az Egyesült Arab Emirátusok és Uruguay közt található. Moldova Köztársaság néhány hellyel ugyan Romániánál is hátrább van, a természettudományos kompetenciák tekintetében azonban megelőz bennünket.
Valószínű, hogy Magyarországon is vannak gondok az oktatással. Az, hogy mi van nálunk, közismert: fokozódó zűrzavar. Igaz, a szövegértés és a matematika tekintetében Románia is javított néhány pontot, de a természettudományok terén a veszteség (erre eddig is több jel utalt) katasztrofális: a 2015-ös 435 pontról 426-ra estünk vissza. Ma már Moldávia is 2 ponttal előz meg bennünket.
Nem vigasztalásul említem, de ma már a nemrég még oktatási rendszerének színvonaláról közismert Németország is a középvonalon vesztegel, sőt, a természettudományos kompetenciák vonatkozásában a 2006-os szintre esett vissza, de még a matematika terén is ismét a 2012-es pontszámot produkálja. A német sajtó máris azon siránkozik, hogy „oktatási katasztrófa” fenyeget. A „válság” nem teljesen független a bevándorlástól sem. A német diákok 22 százaléka olyan családokban nő fel, ahol a német idegen nyelvnek számít. (2009-ben ez az arány még pusztán 18 százalék volt.) Ezeknek a fiataloknak az 50 százaléka szociálisan hátrányos helyzetben él. És az sem mindegy, hogy a 2015 óta bevándoroltak nyelvi és kulturális szempontból távolabb esnek a németektől, mint a korábbi bevándorlók: a Kelet-Európából vagy Ázsiából érkezettek. Az utóbbiak ugyanis nagyrészt a kompetencia-lista éléről származnak. Német szempontból a másik probléma abból adódhat, hogy amint azt Reiner Bölling oktatási szakember megállapítja, a teszt ezt a vonatkozást nem vizsgálja.
A helyzet a továbbiakban csak súlyosbodni fog. Amint azt Heinz-Peter Meidinger, a Német Pedagógus Szövetség elnöke már jó ideje hangoztatja, a korábbi évek diadalmenete (amikor is Németország évről évre javított teljesítményein) nem folytatódhat automatikusan. Meidinger a következő tesztekre még siralmasabb eredményt jósol. „Az újabb osztályokat mindinkább megosztó ismeret-szakadék és kulturális heterogenitás mind kevésbé lesz kiegyenlíthető”, nem véletlen, hogy a pedagógusok a szó szoros értelmében menekülnek a tanügyből. E pillanatban 40 000 pedagógus hiányzik a rendszerből. Az oktatási kormányzat szakképzetlenekkel és nyugdíjasokkal próbálja helyettesíteni őket, vagy a címzetes pedagógust terheli az elviselhetetlenségig.
Mindennek számunkra is vannak tanulságai. Az anyanyelvi oktatást a mégoly színvonalas idegennyelvű (azaz többségi) oktatás sem pótolhatja. Az eredmény nem lehet egyéb, mint magának az oktatási rendszernek a degradálása. Ami nem csupán a más nyelvűeket és kultúrájúakat sújtja, de a többségieket is.
Akkor persze, ha a kisebbségeket sikerül maradéktalanul asszimilálni, a helyzet megváltozhat. De amit meggondolatlan (és ráadásul a határtalan befogadói szeretet émelyítő mázával nyakon öntött) nacionalista indítékokból tönkreteszünk, azt legfeljebb hosszú évtizedek alatt lehet helyrehozni. Ha még lehet. Hisz a mai felgyorsult időben a megbízható szakértelem hiánya a gazdaságot és a kultúrát vetheti olyannyira vissza, hogy onnan már tényleg nehéz lesz visszakapaszkodni.
De van a felmérésnek egy nemzetközi vonatkozásban is lesújtó eredménye. Az olvasási kultúra világszerte hanyatlik. A diákok több mint 50 százaléka vallja, hogy csak akkor olvas, ha muszáj, az olvasás csupán 26 százalékuk számára hobby, 34,2 százalékuk pedig az olvasást egyenesen időpocsékolásnak tekinti. S akik mégis olvasnak, azoknak a zöme (54, százalék) is csak azért teszi, hogy a számára – valami okból szükséges – információkat beszerezze.
S ami még szomorúbb, az olvasási hobby éllovasai a törökök, a mexikóiak és kolumbiaiak. Egyikük sem számít kulturális világhatalomnak, hacsak a török szappanoperák írásos előzményeit nem tekintjük kulturális teljesítménynek.
Hát igen, az OECD (ha közvetve is) Szilágyi Domokossal szólva az egész emberiség nevében mondotta el akkurát, hogy fejlődtünk, de akkorát.
