A PISA teszt a mai viták, baráti beszélgetések, vezércikkek és elemzések tárgya. Ez az a felmérés, amely azt figyeli, hogy a világ 15 éves fiataljaiban mekkora a potenciál arra, hogy a társadalom számára hasznos, és a fejlődést elősegítő felnőttekké váljanak. Azért mérik ezt 15 éves korban, mert a különböző országokban megközelítőleg ez a tankötelezettség felső határa, tehát elméletileg eddig a korig, a világ minden táján az emberpalánta össze kell szedjen annyi tudást és képességet, hogy azzal fölfogja, megértse és értelmezni tudja a körülötte zajló hétköznapi eseményeket.
Nos, ennek a tesztnek a katasztrofális hazai eredményeit kellene helyretenni, helyén kezelni. Utolsó előttiek vagyunk az Európai mezőnyben, a mienknél csupán a Moldovai Köztársaság fiataljai teljesítettek gyengébben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legutóbbi eredményeknél hajszállal jobbak a számok, de így is, azt a bizonyos bányabékát még mindig alulnézetből szemlélik. Az eredményeket mutató különböző grafikonok bemutatására vezércikkben nincs lehetőség, így hát elmesélem, egész pontosan miért harapom éppen rongyosra a nyelvemet, mert legszívesebben a pokolba kívánnám (na, tessék, kimondtam!) mindazokat, akik még most is csak a vállukat vonogatva mondogatják: talán meg kellene reformálni a rendszert.
Tehát a lényeg: A 2009-ben elért 424 ponthoz képest, most 434-et kapott Románia. A szakminisztérium kommunikációs osztályának jelentése szerint ezzel az eredménnyel Uruguay, Bulgária és Trinidad Tobagohoz vagyunk hasonlóak, és megelőzzük Mexikót és Thaiföldet. Igen, tényleg! Szuper!
A PISA hét képességszintet mér a Tudományok tárgykörben, ebből a kettes szint a „minimális átmenő”. Ezen a minimális szinten a romániai fiatalok 35 százaléka áll, a kettes szint alatt pedig további 38 százalék. Átlagos, illetve átlagon felüli teljesítményt mindössze vékonyka, halványka 27 százalékocska ért el.
Akkor most felvetődik a kérdés: hol a helye egy ilyen problémának?
Kell-e a PISA-nál ékesebb bizonyíték arra, hogy ez így nem jó?
Kell-e még külön magyarázni, hogy fiataljaink tetemes részét úgy neveltük fel, hogy életképtelen felnőtt válik belőlük? Hogy mekkora veszélyt jelent ez a gazdasági folyamatokra, a munkaerő piac alakulására, a nyugdíjrendszer fenntartására, a társadalmi berendezkedés jövőjére, a demokratikus intézmények meg- vagy nemlétére? Képesek vagyunk-e szembenézni a ténnyel, hogy az országgal kapcsolatos minden elégedetlenségünk arra vezethető vissza, hogy ilyen „minőségű” generációk nőnek fel? Hogy a miáltalunk felneveltek ennyire képesek, és ilyenek az igényeik?
Megértik-e nemcsak miniszterek és államtitkárok, de iskolaigazgatók, tanárok, tanítók, hogy hiába töltik tölcsérrel és a fellelhető legnagyobb merítőkanállal a tudományt a gyerekeink fejébe! Hiába vágtatnak végig a tanterven, hiába méricskélik percre és órára a házi feladatot! Állítom, hiába végzik a dolgukat, mert az eredmény ROSSZ.
És azért rossz, mert nagyon régóta szem elől tévesztették az oktatás tulajdonképpeni célját: azt,hogy értelmes, testileg-lelkileg ép felnőtteket neveljenek. Valahol az intézményépítés, a fejkvótákért folyó harc, az elit osztályok indítása, az olimpiászok nyerteseinek számolgatása közben megfeledkeztek róla, vagy talán soha nem is tudatosították, hogy a cél, nem a tanterv végére érés, nem a vizsgákon való átjutás, nem az iskola nagyszerű statisztikája.
A cél az, hogy minél több gyerek felnőve, megtalálja a helyét a világban, az életben, a társadalomban.
Nos, most már számok is – már ki tudja hányadszor - bizonyítják: a mi rendszerünk erre egyszerűen képtelen.
Helyén kellene kezelni ezt a problémát, ott, a legégetőbbek és legfontosabbak között. Nem lesz könnyű: itt nem csak egy kis kerettanterv szellőztetésről, könnyebb iskolatáskáról, és házi feladatmentes övezetről van szó. Elementáris, húsbavágó változás kell, ami nyílván költséges lesz, energiaigényes, és keserves. Mint minden újrakezdés ... merénylet után.
*Megjelent a Magyar Közoktatás, 2o14. januári számában, http://communitas.ro/media/2014_01.pdf
