Mielőtt a teljességre törekvő munkát folytattam volna, figyelemfelkeltésül már korábban tanulmányokat közöltem a levéltárról és a könyvtárról. Ezek közé tartozott: A kolozsvári egyházi levéltárak. In: Források és stratégiák. A II. Összehasonlító magyar kisebbségtörténeti szimpózium előadásai. Székelyudvarhely, 1997. augusztus 21–22. Csíkszereda, 1999, Pro–Print. (Múltunk könyvek); A Szent Mihály plébánia levéltára. Könyvesház, 2001/1. sz; A kolozsvári Szent Mihály-plébániakönyvtár. Egy könyv- és olvasmánytörténeti kuriózum. In: „…mint az gyümölczös és termett szölöveszszöc…” Tanulmányok P. Vásárhelyi Judit tiszteletére. Szerk. Stemler Ágnes, Varga Bernadett. Bp., 2010, Országos Széchényi Könyvtár – Balassi Kiadó. Ezeken kívül Fábián Mária elnök asszony és munkatársai segítségével a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség székhelyén egy tematikus kiállítást rendeztem, amelyről a néhai főesperes úr előszavával egy kis katalógus készült. Elődeink bibliái. Könyvtörténeti kiállítás a 700 esztendős Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesség tiszteletére. Kolozsvár, 2013, Kolozs-Dobokai Főesperesség.
A plébániakönyvtár anyagának legfontosabb forrásául Asztalos Miklósnak (1925–1988) e tárgyban született, és azóta is a legkorábbi híradásként számontartott írása – A kolozsvári Szent Mihály-templom XVI. századi könyvtára – szolgált. A történészként, majd kisebbségi szakértőként elhíresült szerző témaválasztása és annak kidolgozása szakmai hozzáértésről tanúskodik, 1930 után az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa és az írásának helyet biztosító folyóirat, a Könyvtári Szemle szerkesztője volt. Könyvtörténeti kutatását 1932-ben végezte Kolozsváron, a templom akkori plébánosa, a művészettörténeti tanulmányokat író, a Művészeti Szalon folyóirat alapító főszerkesztője, Hirschler József (1874–1936) pápai prelátus, főesperes-plébános engedélyével. Minden bizonnyal nemcsak a plébániakönyvtár miatt tartózkodott Kolozsváron, hiszen már kiadás előtt állt a Jancsó Benedek emlékkönyv (Bp., 1932), anyagot, valamint tanulmányírót is kereshetett a Történeti Erdély című vaskos, megjelenése után Romániában indexre tett tanulmánygyűjteményhez (Bp., 1936), amelyet az Erdélyi Férfiak Egyesülete égisze alatt szintén ő szerkesztett.
Asztalos Miklós említett, 1934-ben közzétett írásában – „a nyilvánosság számára most felfedezett” – megfogalmazásával ellentétben a 16. századi könyvtárról az erdélyi könyv-, de még inkább a levéltári forrásanyag egyik legelhivatottabb kutatója és összegyűjtője, Kelemen Lajos (1877–1963), a legendás levéltáros Dávid Ferenc és Heltai Gáspár plébániájának könyvtára címen adott először híradást. Az unitárius vallású iskolateremtő szakember ugyancsak Hirschler József prelátus-plébános engedélyével, de két évtizeddel korábban tehette meg könyvtörténeti jelentőségű felfedezését a Szent Mihály-templom gótikus ízlésű emeleti szobácskájában. A nagy tudású főpapot nem zavarta a kutató „mássága”, csupán tudományos munkájának az erdélyi művelődéstörténet szempontjából várható hozadéka volt fontos számára.
Ugyancsak Kelemen Lajos jóvoltából, 1906. július 20-án tett naplóbejegyzéséből arról értesülhetünk, hogy az abosfalvi Apor-kastélyban már a kolozsvári egyházi bibliotéka megtekintése előtt találkozott a Szent Mihály-plébániatemplom könyvtárának egyik elkallódott kötetével. „Délután jó ideig rendszeresen dolgozhatva egymás után találtam reá Apor Péter vagy 8 drb könyvére. Majd mindeniken az a bejegyzése: Ex libris B. Petri Apor. Egyiknek, egy 1627-beli krakkói nyomtatványnak táblája Heltai 1560-i zsoltárainak leveleiből van összeragasztva. Előbb még nem is tudtam, hogy vajon az övé-e, mert a mi példányunk körülvágott, s kisebb formára emlékeztem. Megtaláltam Heltai Gáspárnak egy rézkapcsos, sarokpántos könyvét is, első tábláján e fekete betűs felirattal: C·A·S: H·E·L·T: T·R·A·N: Címe: Divi Ambrosii Episcopi Mediolanensis omnia opera. 2 r. 558 l. Parisiis 1539. Metszésére fel van írva, hogy a kolozsvári szász templomé volt.” (Az egykoron hatezer kötetes főúri könyvtárban talált Heltai-kötettel egy másik írásában – Heltai Gáspár egy könyvéről – később is foglalkozott.)
A könyvtáblán feltüntetett rövidítés kapcsán azt vélelmezte, hogy a könyvet Heltai a wittenbergi tanulmányai alatt szerezhette, amikor nevét még latinos képzéssel használta. A Trans[ilvanus] jelző használata is ezt támasztja alá, otthon nem kellett volna erdélyi voltát hangsúlyozni. A kötet metszésére tintával írt feliratot is közreadta. „Opera D[ivi] Ambrosii / Pos[sidet] Cathed[ralis] / Saxon[icalis] Co / losuar[iensis] / G. (Szent Ambrus művei. A kolozsvári szász főtemplom tulajdona.)” A G betűs könyvtári jelölésből a katolikus téka 16. századi állományának tekintélyesnek számító nagyságára és rendezettségére következtetett. A könyv abosfalvi felbukkanását azzal magyarázta, hogy a család egyik tagja, báró Apor József (1759–1813) kanonok a kolozsvári templom plébánosa volt, aki olvasásra magával vihette a kötetet, s halála után a családi tuszkulánumban maradt. Kelemen Lajos vélekedését alátámasztja, hogy – György Lajos (1890–1950) A kolozsvári római katolikus Lyceum-könyvtár története 1579–1948 c. munkájában olvasható megjegyzés alapján – Apor József plébános olvasási szokására jellemző volt a különböző könyvtárakból való kölcsönzés. „Br. Apor József plébánosnál is elveszett egy könyv (Finetti: Jus naturae et gentium).” Heltai Gáspár ismertetett könyve már csak Kelemen Lajos leírásában létezik, az Apor család levéltára és könyvtára módfelett elkeserítő véget ért, amiről közel fél század múlva Kelemen Lajosnak Fejős Imre (1899–1965) nyugalmazott muzeológushoz írt levele tanúskodik: „A levéltárat a szép könyvtárral együtt egy tágas hat- vagy nyolcszögletű kerti pavilonban őrizték. Sajnos, az egész anyag 1944 őszén áldozatául esett a falusi nép rablásának.”
Másik, ugyancsak a kolozsvári plébániakönyvtárból „elcsángált” kötetről Szigeti Kilián (1913–1981) bencés szerzetes, pannonhalmi főiskolai tanár Két középkori erdélyi Graduale eredetének kérdése címen olvashatunk.
Érdemesebb azokkal a kötetekkel foglalkozni, amik rendelkezésre állnak.
Kezdjük egy fontos felfedezéssel. A plébániakönyvtár kétségtelenül egyik legbecsesebb darabja az a fatáblás, bőrkötéses, egykoron az írópulthoz rögzített láncos könyv, egy ismeretlen papírkódex, amely Nicolaus de Lyra (1270–1349) egzegéta és apologéta francia ferences szerzetes nevéhez kötődik. A Magyar Katolikus Lexikon szócikke alapján a Postilla litteralis super totam Bibliam (1322–1331) c. főművében, amelyet 1339: a rövid Postilla moralisszal egészített ki, a Szentírás szó szerinti értelmét vizsgálta, de nem feledkezett meg a morális-spirituális vonatkozásokról sem.” A kolofonban, a zárószövegben lévő dátum alapján az 1470-ből származó papírkódexben a Postilla super quattuor Evangelistas, azaz A négy evangélista szentbeszédeiből származó, a lelket tápláló és a szemet gyönyörködtető, kalligrafikus másolatokat láthatunk és olvashatunk.
A plébániakönyvtár legértékesebb kötetei közé kétségtelenül azok a 16. századbeli kiadványok tartoznak, amelyek egykoron a középkori római katolikus plébániatemplom, a reformáció időszakában az unitárius egyházközség birtokában, majd a 17. századi katolikus megújhodás után ismételten a római katolikus egyház tulajdonában voltak. A ma fellelhető kötetek metszésén lévő, tintával írt jelzetek külön magyar és szász könyvtár meglétét valószínűsítik, ahogyan az istentiszteletek alkalmával a templomot, a könyvtárat ugyancsak megosztva használhatták.
A templom plébánosai vásárlás útján, ajándékozás révén gyarapították a könyvtárat. Ki kell emelnünk tusnádi Éltes Károly (1837–1890) címzetes modacsai apát, kanonok-plébános közel fél száz kötetből álló bibliotékáját. Könyvszeretete hagyatékából is kiviláglott: két darab „könyvtartó állvány” és „Incze Elek könyvkötő követelése” (lásd Sas Péter: Tusnádi Éltes Károly kolozsvári apát-plébános hagyatékának árverési jegyzőkönyve. Lymbus, 2009).
A Szent Mihály-templom 19. században szolgált lelkipásztorainak sorából kiemelkedő helyet foglalt el csíkszentdomokosi Kedves István (1782–1864) apát-plébános (lásd Sas Péter: Kedves István kolozsvári apát-plébános (1782–1864) végrendelete és naplója. Lymbus, 2006). Nem tartozott az erdélyi tudós főpapok sorába, tudományos vagy irodalmi területen nem születtek maradandó alkotásai. Végrendeletében nem szereplő módon, a Kolozsvár-belvárosi plébániatemplom tornyának építőjeként hagyományozta nevét és munkásságát az utókorra. Nagyon becses, korabeli kiadványokkal bővítette egyháza könyvtárát. Többek között az Erdélyi Nagyfejedelemség Kolozsvárt, a 19. században tartott országgyűléseinek jegyző- és irománykönyveivel, az Országos Kormánylap évfolyamaival és az „Erdélyre nézve kiadott legfelsőbb cs. nyílt parancsoknak, s a cs. k. polgári és katonai kormányzó hirdetményeinek és rendeleteinek, s az ausztriai császárságot illető birodalmi kormánylapban közhírré tett törvényeknek, rendeleteknek” 1849 és 1850 közötti gyűjteményével. Különösen fontosak az életidejében megjelent kalendáriumok, naptárak, amelyekben becses hely-, egyház- és gazdaságtörténeti bejegyzéseit örökítette meg.
A 20. században élt és szolgált plébánosok könyvanyaga nem lelhető fel, közöttük a már említett Hirschler József prelátus-főesperesé sem. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltárban őriznek ex librisével ellátott közel fél száz, szépirodalmi jellegű kötetet. Könyveit könnyű felismerni, Debreczeni László (1903–1986) műépítész, a Kós Károlyt (1883–1977) követő kiváló grafikus készített tulajdonosukhoz nagyon illő könyvjegyet: az írópultnál ülő főpap kitekint ablakán, a távoli messzeségben a római Szent Péter-dóm kupolája sejlik elő. Isten Szolgája Márton Áron (1896–1980) könyvtára a gyulafehérvári püspökségen van. Kolozsváron a Missae defunctorum ex missali romano desumptae accedit ritus absolutionis pro defunctis ex rituali romano két példányában hagyta hátra maga után saját kezű névbejegyzését. Az újabb időszakból remélhetőleg csak lappang Baráth Béla (1893–1977) prelátus-plébános könyvanyaga, akinek munkásságához a főtéri plébániatemplom 1959 és 1963 közötti restaurálásán kívül tudományos kutatás is társult, összeírta az erdélyi római katolikus intézményekben és rendházakban található ősnyomtatványokat. Vorbuchner Adolf (1890–1938) erdélyi püspök 1938. július 5-én megbízta Baráth Béla teológiai tanárt, a Batthyaneum igazgatóját, hogy írja össze az egyházmegye területén levő könyvtárak ősnyomtatványait a berlini Staatsbibliothek számára, amely egy új ősnyomtatvány-bibliográfia kiadására készült. Ft. Baráth Béla 1940. augusztus 14. és 17. között a régi jezsuita könyvtár utódában, a Lyceum-könyvtárban a Hain-katalógus segítségével 95 incunabulumot, ősnyomtatványt határozott meg. Összeírása alapján a plébániakönyvtárban akkor 22 ősnyomtatvány volt. Becses adatait a kolozsvári egyetemi könyvtár által kiadott ősnyomtatványjegyzék, a Catalogul incunabulelor is felhasználta.
