A Házsongárdi temető (2.)

AZ ELSŐ RÉSZ ITT.

A sírkertet a 18. század folyamán többnyire gyümölcsösök határolták, s amikor a köztemető kezdett telítődni, ezek a magánkertek is a temetőhöz csa­tolódtak. Az első magánkertből lett sírkert a lutheránus vagy szász temető néven ismert területegy­ség volt. Ennek adományozója, Joannes Fabritius de Gladys báró ma is a sír­kert közepén nyugszik kegyeletesen megőrzött barokk emlékkő alatt, 1739-ben adta át kertjét az egyházközségnek. A luthe­ránus temető felett kelet–nyugati sávokban következtek a magánkertek. Gaz­dag polgár és arisztokrata családok vásárolták meg ezeket, s egy-egy krip­ta felépítésével tették díszesebbé. Itt-ott pár sírhely nyitását engedték meg a távolabbi rokon­ságnak, baráti körnek. Később az egyes kerteket felaprózták, két-három sírsort, húsz-harminc sírhelyet adtak el. A kertrészekben azonban mindig megőrizték a dús növényzetet, amely többnyire el is határolta az egyes ker­teket. Néhány kertnek kaput építettek, szögesdrót kerítést állítottak. E ma­gánkertek államosítására csak 1961-ben került sor.

A köztemető legkeletibb szélénél, a III. B parcella szomszédságában jött létre az első zsidó temető. Az izraeliták vallási 
hagyományaiknak megfelelő­en nem keveredtek a más vallásúakkal, így a köztemető melletti – bizonyára még puszta – területre hantolták el halottaikat. Az 1840-es évekig hivatalosan nem is telepedhettek le a városban, de 1840-ben már ötven halottjuk feküdt itt, s a sírkert körülkerítésére kértek engedélyt a várostól. Akkor még a későbbi Balassa (ma Aviator Bădescu) utca területe is a sírkerthez tartozott.

Az 1830-as évek táján a temető elérte azt a felső (déli) határt, amelyet ma Brassai Sámuel sírja mögött húzhatunk meg. A temetői ösvények mondhatni spontánul, a domborzati formáknak megfelelően alakultak ki: a keleti oldalon a két patakmeder közötti vízválasztó lett az ösvény, a nyugati főút egyben a temető széle is volt. Az ösvények és utak közrezárta területegységek lettek a parcellák. Ezeken belül a sírok még a 20. század elején is számozatlanok voltak, a temetőfelügyelő és a család megegyezése szerint nyitották az új sírokat. A város 1881 februárjában hozott először hat cikkelyből álló temetői szabályzatot (Szabályrendelet Kolozsvár sz. kir. város köztemetőinek rendezéséről). Eszerint a temetői ügyeket ezután héttagú temetőbizottság intézte. Ennek egyik tagja lett a temetőfelügyelő, aki évi fizetést kapott. Gyakorlatilag ő a temető igazgatója. Bizonyára a temetőbizottság utasításai szerint 1885-ben próbáltak elő­ször rendet te­remteni a sírkertben. A lehető legrosszabbul: a háromszáz éves sírkert gaz­dát­lan, gondozatlan köveit összeszedték, s az út mellett közszem­lére állították ki. Alig néhány követ vittek el megőrzésre, mint például a lengyel unitárius papét, Lachovius Andrásét (†1691), a többit eladták újra­faragásra vagy építkezésre. Számos ereszes kőre ekkor került lecsiszolás utáni 19. századi felirat.

Ez a temetőrendezés nem oldotta meg a gondokat, úgyhogy a városi ta­nács 1892. február 26-án meghozta határozatát: „Közgyűlés, tekintettel arra, hogy a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható, a temető- és a közegészségügyi bizottságok javaslata alapján egyhangúlag kimondja, hogy a jelenlegi temető beszüntetendő, illetőleg, hogy új sírok ásatását jövőre nem engedélyezi, egyúttal a közgyűlés az új temető helyéül, illetőleg a jelenlegi temető kibővítésére azt a helyrajzilag megjelölt és fentebb említett bizott­ságok által is ajánlatba hozott 14–15 holdnyi területet rendeli használatba vétetni, mely a jelenlegi köztemető tetején fekszik, s még néhai Schütz János volt temető­felügyelő idejében vásároltatott meg e célra a város által. A jelen­legi temető beszüntetésének, s illetőleg kibővítésének és berendezésének mó­dozatai elkészí­tésével és végrehajtásával a tanács bí­zatik meg a temetőbizottsággal együtt.” A közgyűlés ugyanakkor határoz az új temető keleti szé­lén levő három hold 500 négyszögöl terület átengedéséről az izraelita hit­községnek sírkert céljára. A szigorúnak tűnő világos határozat életbe lépte­té­se sokáig késlekedett. A Házsongárdi új temető ma meglévő legrégibb sírjai az 1920-as évekből származnak.

1897-ben hosszas tervezgetés után felépült a halottas kápolna az egykori őrház helyére. Ez három ravatalozóhelyiségből, szerszámraktárból, koporsók raktározására szolgáló pincéből áll. Tornyán kis lélekharang látható. Eleinte minden temetéskor megszólalt, később csak különleges temetésekkor, s halot­tak napján jelezte a zárórát. A temető be­járatának kialakítása is az 1880-as években történhetett. Azelőtt a macs­kaköves (ma aszfaltozott) előtér a kapu és a parcellák széle között szintén düledező sír­kövekkel volt tele. Ezeket eltávolítva úgy vonták meg a parcellák északi határát, hogy a szélre díszsírhelyeket létesíthessenek. Az 1880-as évektől elhunyt püspökök, polgármesterek, színművészek, jeles tanárok leltek itt nyughelyre. A temetőiro­da, felette az őr lakásával 1897-ben, a kovácsoltvas díszkapu 1899-ben épült.

Az első világháború szükségessé tette a hősi halottak számára létesítendő új temetőrészt, a hősök temetőjét a Tordai út mentén. 1914-ben nyílt meg.

Az új temető betűrendes beosztása, amely a magyar ábécét használja (CS, ZS parcellái vannak!), bizonyára az első világháború éveiből való.

Újabb temetőrendezésre 1938-ban került sor. A sajtó útján a gondnokság közölte, hogy a harminc évesnél régebbi sírokat, ha december 1-jéig nem váltják meg, újra betemetik. Egy listát is készítettek több mint háromezer e kate­góriába sorolandó sír helyrajzi számával. A felszámolandó sírok között olyan neves egyéniségeké is szerepelt, mint a Sámi Lászlóé, Gyarmathi Sámuelé, Haller Károlyé, Kanitz Ágosté, Fehérváry Anta­lé. Az akkor veszélyeztetett sírok közel fele ma is megtalálható. A közzétett névsorok olyan felháborodást keltettek, hogy már november végén nyilatkozott a polgármester: nem kerül sor a kiírt sírok felszámolására, hanem az egész régi temetőt lezárják, s csak kivételes személyek temetését enge­délyezik ide. Ez a lezárás sem következett be. 

A temető állapota az 1940-es évek végén a „demokratikus városvezetésnek” is gondot okozott, s ezért kiküldtek egy bizottságot Ioachim Crăciun és Entz Géza egyetemi tanárok vezetésével, amely 1947. április 1. és július 1. között bejárta a temetőt, s a védendő sírokat öt csoportba osztotta. Az elsőbe a kommunista mártírok, a másodikba a magyar és a román művelődési-művészi élet nagyjai kerültek (ide sorolták a főpapokat is), a harmadikba a művészi kivitelű síremlékek, kripták, a negyedikbe a temetőrészek adományozói, az ötödikbe pedig az az ötven „muzeális értékű” sírkő, amelyeket a múzeumba kell szállítani. Az akkor közzétett névsor számos sírja, illetve sírköve mára már elpusztult. Úgy tűnik, hogy a lista összeállításán kívül semmilyen más eredménye nem volt a bizottság munkájának. Talán akkor került több ereszes kő a múzeumba. 

Temetőgondok a 20–21. században

A köztemetővel az 1960-as évekig jóformán nem foglalkoztak, rendre fel­töltötték az új temetőt. 1961-ben államosították a kertek parcelláit, s jó pár é­vig a befolyásosabb családok itt jutottak sírhoz. Ekkoriban igen szigorú teme­tői szabályzatot vezettek be, amely szerint a sírhelyek megváltási jogát is köz­jegy­zői okirattal lehetett örökölni, vagy családon belül harmadfokú rokon­ságig ajándékba adni. Így azoknak a sírja, akik után nem maradt rokonság, a húszéves bérlet lejárta után kiadható lett. Eleinte megengedték, hogy a külföld­re távo­zottak felújítsák bérletüket. A 70-es évektől ez is tilalom alá esett. Az 1980-as évekre az „új temető” rész is betelt, s ezután minden sírért harcot kellett folytatni. Egy-egy sír átíratása hetekig tartó utánjárással, gyakran tör­vényszéki tárgyalással sem sikerült. Ennek nyomán érezhetően fogyatkozni kezdtek – főleg a főutak közelében – a magyar feliratú sírok. A megváltások lejártát a családnak kellett számon tartania. Nemegyszer a halottak napján temetőbe kimenő család idegen hantot fedezett fel esetleg még a régi sírkö­vük előtt. Az­tán kezdődött a szélmalomharc. Kolozsvár magyarságának egyik nagy fájdalma volt és marad a temető helyzete. Az 1970-es és 1980-as évek­ben közéleti személyiségek, tudósok nemegyszer kísérletet tettek egy műem­lék-sírlista elfo­gadtatására. 

1989 decemberét követően is felmerült a temetői szabályzat módo­sításának kérdése. Annyi engedményt tettek, hogy bővítették a megváltók ro­koni körét és a külföldieknek is lehetőséget adtak a bérlet felújítására. 1990-ben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság a tervbe vett műemléktörvény függelékeként benyújtotta a védelemre javasolt mintegy ötszáz sír jegyzékét. A törvény hosszas huzavona után miniszteri rendeletként 2004-ben jelent meg a Hivatalos közlönyben, itt „Központi temető” elnevezéssel szerepel a Házsongárdi temető. Egyetlen sírja, síremléke sincs megnevezve. 1999-ben a sírkert magyar sírjainak gondozására, megmentésére, restaurálására megalakult a Házsongárd Alapítvány. Ennek lényeges eredménye, hogy 2011-ben sikerült a minisztérium elé terjeszteni egy 396 műemléki védelemre javasolt sírt és kriptát felölelő jegyzéket. Ez Kelemen Hunor akkori művelődésügyi miniszter 2012. február 7-ei rendeletével megkapta a jóváhagyást, s megjelent a Hivatalos közlönyben. Azóta több száz sírt felölelő „pótlista” is készült, de annak hivatalossá tétele egyre késlekedik.