A történet sajnos legalább tíz éves, ha nem több. A Petőfi utca 22-23 és 25. szám közötti telek a köztudatban és a város történelme iránt még érdeklődő helyiek számára mint a “fűvészkert” volt ismert, amely a kincses város első botanikus kertjének is nevezhető. A Nemes-Bethlen palota mögött évszázados melankoliában pihenő hatalmas fákat aztán 2017 februárjában, napra pontosan négy évvel ezelőtt felfoghatatlan brutalitással kivágták. Az esemény ugyan óriási közfelháborodást és sajtóviszhangot kapott mind a magyar, mind a román médiában, sajnos konkrét intézkedések nem születtek. A helyszinen végeztek ugyan régészeti mentőásatást 2018 nyarán, ám a műemléki listán szereplő várfal, sánc és a fűvészkertet szegélyező műemlék-épületek építészeti atmoszférájáról (architectural atmosphere: az angol szakirodalomban fél évszázada létező és az urbanisztikában már rég használatos fogalom jobb helyeken) szó sem esett.
A történet 2010-ben indult, amikor az azóta már hét évre elítélt, bűnözővé lett Dumitru Ghișe szebeni milliomos befektető máig rejtélyes körülmények között engedélyt kapott a Petőfi utca kellős közepén, a félezer éves várfal és a kétszáz éves füvészkert területén egy több emeletes szálloda építésére. Történt ez azt követően, hogy építési tervezetét a regionális Műemlékvédelmi Bizottság öt alkalommal visszautasította 2005 és 2010 között. Végül a bukaresti Országos Műemlékvédelmi Bizottságtól kapott engedélyt. Bár a korabeli sajtó akkor úgy írt erről az eseményről, hogy a városi tanács engedélyt adott az építtetőnek, a jelenleg folyó építkezés plakátja arról tanúskodik, hogy az engedélyt 2019. április 16-án kapták meg (nr. 470.), amely módosított változata egy 2015-ös engedélynek (AC/1218). Kérdés akkor, hogy milyen engedély alapján dolgoztak 2010-ben és miért nem történt semmilyen érdemi változás a 2017-es közfelháborodást követően? Számomra, első ránézésre ezek hatalmas kérdőjelek, amelynek kiderítésére remélhetőleg a kolozsvári sajtó hamarosan nekilát és részletesen felgöngyölíti ezt a történetet. De akár a Recorder is ráállhatna erre a történetre, mert bizony, ez a jelenség nem egyedi sem Kolozsváron, sem pedig az országban. Az építkezés és ingatlanüzlet ma virágkorát éli és sajnos a legmagasabb szintekig vezetnek a szállak.
A mostani felháborodás a Facebook-ról indult. Kós Kati, a Györkös-Mányi Albert Emlékház programszervezője osztotta meg Holok D. Emőke fotóit a Petőfi utca horror-épületéről. A betonkoporsóra emlékeztető, minden esztétikai és építészeti kánont nélkülöző, a környező épületeknél jóval magasabb monstrumról jómagam is írtam néhány felháborodott mondatot, hisz akiben még van a szépség és esztétika iránti érzékenység, finomság, a múlt iránti tisztelet és a szimmetria iránti szeretet (amely a természettudomány egyik alapvető szabályaként került át az emberi művészetbe), annak egy ilyen a napfényes eget elhomályosító förmedvény nem nyeri el tetszését. A mintegy 8000 kolozsvári lakost vagy egykor Kolozsváron élt civilt tömörítő Clujul Civic nevű csoportban alig két nap alatt 40.000 elérést értünk el a posztommal, amelyet ma már Bogdan Bob Rădulescu és számos román nyelvű sajtó is átvett.
Ez nagyon jó, mert azt mutatja, hogy a félmillió embert tömörítő kolozsvári régióban akad még pár száz, talán néhány ezer jó ízlésű, jóakaratú ember, aki a város építészeti emlékeit, kecses épületeit nem lerombolni akarja, hanem felújítani szeretné és megbecsülni a jövő nemzedék számára. Ahogy Ráday Mihály legendás műsora is tette egykor Budapesten, az építészeti örökség védelme mindennapos folyamat és állandó harc befektetők és politikusok, valamint a múlt emlékeinek védelmezői között. A profit kontra szépség egy abszurd héjanász az avaron: a pénz sajnos legtöbb esetben elnyomja a múzsákat és az eredmény pontosan ez, amit most látunk Kolozsváron is. Csúf, ormótlan, környezetétől elütő és tájba rondító épületek sokasága, amely egyre nagyobb sebességgel fertőzi az építészeti tájat és atmoszférát.
Optimizmussal illene zárnom ezt a rövid szösszenetet, de aligha lehetek az. Sajnos most, hogy már a tiltakozások, tömegmozgalmak, a szabad vélemény fizikai térben történő kifejezése is korlátozva van a vírus és a pandémia miatt, utcára se mehetünk. A biopolitika foucault-i és agambeni dimenzióinak kortárs disztópiája sajnos egy olyan korszakot vetít elénk, ahol a gazdagok nagyon gazdagok lesznek, de kevésbé műveltek, kevésbé mívesek, mindenféle múzsától távoli transzhumanista robotoidok. Az Új Elit, amely felemelkedőben van, nem a humanizmust fogja kedvelni. Nem sokat fog adni a régi korok szépségeire, aprócska részleteire, elegáns diszítőelemeire, parkjaira, reneszánsz, barokk vagy szecessziós emlékeire. Az új elit, amely most emelkedik fel és amely egyre több befektetést fog létrehozni az elkövetkezendő években Kolozsváron és más nagyvárosban is, sajnos nem műveltségéről híres. A társadalomtudományok, műemlékvédelem és a humanizmus (Cicero fogalma) sajnos nem talál helyet magának sem a politika, sem a befektetések és üzleti világban, ahol egy elítélt befektető tönkre tudja tenni egy több száz éves város építészeti tájképét és a közhangulatot.
Remélem, vannak még józan eszű, forradalmi lelkületű emberek, akik nem akarják, hogy egy várost, a polgári teret, a közbeszédet és a gazdaságot ilyen emberek uralják. Ezért kell napi szinten felszólalni, harcolni. Másképp mind beleszállunk majd némán és csendesen Petőfi utcástól a betonkoporsóba.
