Brian Johnston 1992 óta él Kolozsváron, 1993 óta a protestáns teológián tanított angolt és zenét 2016-os nyugdíjazásáig. Első kiállítását 1994-ben rendezte, az akkor készült erdélyi fotókon érződött, nem az átutazó pillanatnyi lelkesedéséről van szó, sokkal mélyebb kapcsolat van kialakulóban.
Múlt héten zárult tárlatán ezúttal nem az erdélyi vidékek, hanem utazásai alkalmával készült felvételek kerültek kiállításra.
– A fényképészek számára nagyon fontosak a megfelelő fényviszonyok, de számomra ennek a „fényvadászatnak” van egy vallásos konnotációja is. Soha nem tanulmányoztam a teológiát, de sokat jelentett a teológus diákjaimmal eltöltött idő. A Bibliában a fény jelképrendszere nagyon gazdag, úgy vélem, nemcsak a kereszténységben, hanem valamennyi vallásban fontos szimbólumról van szó. Keresni a fényt minden szögből, minden helyen – ez számomra is meghatározó nemcsak technikai, hanem szellemi vonatkozásban is – magyarázta.
Franciaország, Tours városa
Fotósunk sikeresen válogatta kiállításra szánt felvételeit, jól érvényesülnek a kontrasztok: a napsütötte Görögország egének tündöklése mennyire más, mint a skóciai Skye szigetre boruló sötétebb égbolté. A meleg tónusú franciaországi Elzász és a fagyos Berlin, a délelőtt és délután fényei Santorini szigetén vagy a portugáliai Sintrában.
– Előfordul, hogy reggel úgy ébredsz, megint egy borús nap áll előtted. Aztán hirtelen feltűnik a felhőkön keresztül egy beszűrődő fénysugár és te már ugrasz is üldözőbe venni, elkapni, „megragadni” ezt a látványt. Nem számít, hány óra van, vagy hogy pihenni akartál volna még, és hogy kimarad a reggelizés, az elszánt fényképész ilyenkor azonnal indul. A reggeli és a késő délutáni fény a legjobb, sokkal puhább, kíméletesebb. Szeretem lencsevégre kapni a tájat hajnalban, amint erősödik a fény és délután, ahogy elhal a világosság; nem győzök betelni a változó színekkel. A déli verőfény nem kimondottan barátja a fényképészeknek, ilyenkor mondhatni unalmas a táj, nincsenek árnyalatok – kalauzolt a „fény világában” Brian Johnston.
Elmondta azt is, a kiállítások, különböző kulturális események, hangversenyszervezések mellett fényképalbum kiadása is foglalkoztatja Az én Erdélyem címmel.
– Sokan kérdezték már tőlem, hogy egy kanadai, akinek szülőföldje a természetfotósok paradicsoma, miért vonzódik ennyire az erdélyi tájhoz. Csak azt tudom mondani, hogy Kanada valóban gyönyörű, különösen ősszel, de ott hosszú kilométereket kell megtenni, hogy egyik látvány váltsa a másikat. Erdélyben épp az a megragadó, hogy kis helyen hatalmas a változatosság. Ez nemcsak a tájra, hanem minden másra jellemző. Hányféle templom, vallás fér el egymás mellett egy kis közösségen belül is! – áradozik annyi év után is a világutazó fotográfus. Unszolásunkra, hogy a listavezető Erdély után mi a második kedvenc, Brian Johnston a sziklás, zöld Írországot nevezte meg.
