Május végén, az évad utolsó Livingroom beszélgetésén, a választások előtti bizonytalanságban hagytuk el a vörös bársony borította színházbüfét. Az októberi széllel mi is visszatértünk a színházba, nemcsak a nézőtérre, hanem az emeleti büfébe is, ahol évadkezdő ajándék gyanánt bárszékeken foglalhattunk helyet. Én bizakodó vagyok: ebben az évadban meglesz az a fotel!
Az emeleten a már jól ismert, majdhogynem otthonos díszlet fogadott. Ismerős arcok és „elsőbálozók” izgatottan, mosolyogva várták, mivé varázsolja szombat estéjüket a 30. Livingroom. Az évadkezdő nyüzsgést a zenekar törte meg. „Love, love is a verb / Love is a doing word” – csendült fel a Massive Attack Teardrop című száma Kiss Tamás énekével. A dalt a Doctor House sorozat kedvelői az első akkordokból felismerhették, mint kiderült, Vindis Andrea is nagyon szerette a fura orvos fura kalandjait. Bodolai Balázs, az est egyik házigazdája felvezetőjében a Massive Attack sorait vette alapul: love is a verb, vagyis a szeretet ige, cselekvő, és nem passzív állapotot feltételez. Az igazi figyelem kötődik a szeretethez, az is cselekvést feltételez és a Livingroom tökéletes terep erre: a közönség eljön és figyel a meghívottra. A meghívott, a kérdezők és a konyhai részleg pedig figyel a közönségre. Felvezetője után Bodolai Balázs mikrofonjával Laczó Juli színművészhez lépett, akiről az olvasók és a harcedzett Livingroomra járók már tudják, hogy ilyenkor kést és fakanalat ragad és a meghívott ízlésének megfelelően vacsorát készít a színházbüfé népének. „Andika azt mondta, hogy ő a húst szereti. […] Tehát húst hússal szeret enni. Na, mondom, ez az én emberem! Gazdag húsragu készült vörösborral, kakukkfűvel. Mellé selymes, kakukkfüves lencsepüré és sült sütőtök brie-vel, pekándióval és rozmaringgal. A kuktáim most készítenek céklás, almás, gránátalmás salátát” – részletezte a menüt Laczó Juli, mire az egyik kedves barátom a következő mondattal fordult hozzám: – Ennyi dolgot nem tudok felsorolni!
Felnövéstörténet a poliklinikán és a színházban
Vindis Andrea öccsével együtt, az egészségügy és a színjátszás kettősében nevelkedett. Édesapjuk egészségügyi dolgozó volt, édesanyjuk pedig Nagyváradon és Erdély-szerte elismert színészegyéniség, Csíky Ibolya. A színművész számos emléket felidézett gyerekkorával kapcsolatban: mivel a gyerekek mindig, mindenhol megtalálják a számukra érdekes helyszíneket, ők is így tettek testvérével. Édesapjuk irodájában a sterilizáló és a szétszedhető baba, édesanyjuk terepén, a színházban az ügyelőpult és az öltöző adott a gyermeki fantáziának otthont. Bár édesapja orvosi pályára képzelte Andikát, az ügyelőpult óriási piros fotelje, a takarás, a próbák és az előadások világa annyira magával ragadta, hogy végül sosem távozott onnan.
„Úgy éreztem, hogy édesanyámnak fontos az, hogy adni tud és adni szeretne és folyamatosan adni kíván magából. […] Büszkén mondta el, hogy 48 éves pályafutása alatt egyszer sem ment úgy előadásra, hogy ne izguljon” – magyarázta Vindis annak kapcsán, mi volt az, ami kamaszként megerősítette a színházi pályára lépésben. „És te mit szerettél volna adni?” – kérdezte Kántor Melinda, az est másik házigazdája. Vindis válasza az őszinteség volt. A színházi formaságokon túl, szerinte a lényeg mégis az, hogy a néző a legőszintébb hangsúlyokkal és a legőszintébb gesztusokkal találkozzon, hiszen csak akkor megy át igazán az üzenet.
Szokatlan, megható pillanat következett. Kántor meglepetéssel készült a meghívottnak. „Megkérdeztem barátokat, ismerősöket, munkatársakat, hogy ha rád gondolnak, mi jut eszükbe? Fogalom, érzés, bármi.
Ilyen válaszok jöttek: bíbor, szeretet, kedvesség, Lady Macbett, karakánság, bordó, Polly néni, vörös, Mrs. Lovett, mosoly, Nagyvárad, anya, sorstárs, rokon lélek, barackíz, liliom, vibrálás, odafigyelés, jó ízlés, piros, szeretetteljes, törődő. Ő az, aki igazán meghallgat, ha valamit mesélsz, és érdemben is válaszol…”
„Nem csinálnám másképp, nem indulnék más úton”
Nincs színészportré, színésszel készült beszélgetés anélkül, hogy meghívott és kérdezői szerepeket, megéléseket, mélységeket és magasságokat ne sorjáznának. Természetesen a kihívásokról is szólni kell, hiszen a színművészek élete nem csak fontos monológokból, kosztümös előadásokból és vastapsból áll.
„Kihívást jelent nem folyamatosan megkérdőjelezni önmagad. Vajon miért nem én? Vajon miért én a legkisebbet? Úristen, vajon miért pont én a legnagyobbat? Minden nehéz. Minden munka nehéz a legkisebbtől a legnagyobbig” – vallotta Vindis a pályája kihívásairól. Miután édesanyja Nagyváradon és Erdély-szerte ismert és elismert színművész volt, óhatatlanul felmerül a kérdés: mi a viszonya Vindis Andreának ahhoz, hogy ő Csíky Ibolya lánya? Mint kiderült, Várad sohasem vonzotta. „Tudtam, hogy hazamegyek és akkor én leszek a Csíky Ibolya kislánya. Nem mentem Vásárhelyre felvételizni, mert gondoltam, oda megérkezem és azt mondják: jaj de jó, hát itt van Csíky Ibolya kislánya, vegyük fel gyorsan! Úgyhogy eljöttem Kolozsvárra és szépen bírtam a nevemet: Vindis. Nem is vettek fel első körben. Vindis is voltam, beszédhibás is voltam, minden bajom volt” – idézte fel pályája hajnalát. Másodjára sikeresen felvételizett a kolozsvári főiskolára és tanulmányai végeztével Tompa Gábor a társulathoz szerződtette, amelynek mai napig aktív tagja és szeretné, hogy ez így is maradjon.
„Nem csinálnám másképp, nem indulnék más úton, nem szeretnék más színházhoz tartozni” – hangsúlyozta a színművész.
A szokásos fotóösszeállítás sem maradhatott el, Vindis személyes archívumából is láthattunk válogatást. Elhozta szülei esküvői fotóját, hogy – ahogyan ő fogalmazott – büszkélkedhessen, milyen szép emberek nevelték. Számos gyerekkori fotó, ahol Vindis Andrea az öccsével látható, akit tavaly elvesztett. A válogatás nagy részét azonban előadásfotók tették ki. A színművész megható átéléssel mesélt mindegyik szerepéről, amelyekre ajándékként tekint. Játszott a My Fair Ladyben, a Sweeney Toddban, az Állatfarmban és a Tom Sawyerben, ezek mind zenés darabok, zenés szerepek, számára különleges helyen vannak ezek a munkák. A zenés darab prózai színésznek különös kihívás és megterhelő próbafolyamat lehet, Vindis Andrea szerint azonban éppen ezért olyan fontosak. És éppen ezért fájdalmas, ha keveset játsszák és lekerül a műsorról. „Sokáig dédelgeti magában az ember a reményt, hogy talán újra műsorra kerül. És utána csendesen elengedi” – fogalmazott.
A közös játék ajándéka
Vindis Andrea Nagyváradon született és Kolozsváron lett színésznő. Csíky Ibolya Kolozsváron született és Nagyváradon lett színésznő. A két pálya, anya és lánya 2009-ben találkozott a színpadon. Sarah Ruhl amerikai költő, drámaíró Tiszta ház című darabjában, Keresztes Attila rendezésében. A Kolozsvári Állam Magyar Színház nagyszínpada és az amerikai romantikus komédia megadta a lehetőséget Vindis Andreának és édesanyjának, hogy együtt játszhassanak. Vindis elmondta: felfoghatatlan ajándék, akkor talán nem is tudta felmérni a közös játék súlyát, fontosságát, de nem volt felhőtlen és egyszerű a közös munka. „Nem volt könnyű, mert ahogy dolgoztam, ahogy kommunikáltam és mondtam valamit a rendezőnek, anyám mindig rám szólt: »Andikám!« Éppen azt nem mondta, hogy beszéljek szépen és köszönjek előre” – emlékezett vissza a próbafolyamatra, amelyben az elismert színészegyéniség, Csíky Ibolya teljes mértékben anyukaként funkcionált. S miután egy ilyen színészegyéniség vendégjátszott Kolozsváron, a színészkollégák, barátok és ismerősök minden pillanatban azt lesték, mit mond majd Csíky Ibolya. Egyik alkalommal, a büfében, hosszú csend után a művésznő megszólalt: „Gyerekek!” Ebben a pillanatban minden tekintet rászegeződött, majd Csíky így folytatta: „Nem kértek egy kis fasírtot?” Vindis kifejtette: édesanyja, bár évtizedeken keresztül az erdélyi magyar színjátszás kiemelkedő művésze volt, civilként nehezen tudta oldani a gátlásait, a gondoskodás azonban segített neki felszabadulni. Színházról, színjátszásról magasröptű eszmefuttatásokat nem tartott, férjével azonban, otthon, képesek voltak napokig beszélgetni új előadásokról.
Az évad első Livingroom beszélgetése, amely egyben a sorozat 30. kiadása is volt, a viszontlátás öröme, az új és az ismerős elegye és az értő, cselekvő figyelem hatotta át a színházbüfét. Vindis Andrea hozta, amit a barátok, ismerősök Kántor Melindának megsúgtak róla: bájt, eleganciát, érzékenységet és remek énekhangját. Josh Groban February song című dalának magyar fordítását a zenekarral Vindis énekelte, közben a közönség serényen zsebkendő után kutatott. A beszélgetés lezárásaként a zenekar Charlie Skandináv éjszakák című slágerét is elhúzta, a zárószámhoz Kiss Tamás – ahogy már megszokhattuk – hegedűt ragadott. Csilingeltek a poharak, kocogtak az evőeszközök, a büfé terét ismét izgatott nyüzsgés, barátok és ismerősök beszélgetése, nevetése töltötte be. Mintha el sem mentünk volna nyári szünetre.
