Barangolás térben és időben Kós Károly nyomában

A 2023-as esztendő valójában a magyar művelődéstörténet három kiemelkedő személyiségének kerek évfordulóját hozta: 150 éve született Bánffy Miklós, az író, grafikus, díszlet- és jelmeztervező, színpadi rendező, politikus, külügyminiszter, 140 éve született Kós Károly, az építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus, illetve 120 éve született Kemény János, az író, költő, színházigazgató, mecénás, a marosvécsi Helikon írói munkaközösség megalapítója – mindhárman a transzilvanizmusnak nevezett politikai ideológia, irodalmi irányzat, kultúrpolitikai és cselekvésprogram kimagasló képviselői. 2023 folyamán különböző időben és helyszíneken idézhettük fel alakjukat, munkásságukat: a Bánffy Miklós, Erdély polihisztora című kiállítást júniusban tekinthettük meg Kolozsváron a Művészeti Múzeumban, Gaal György Gróf Bánffy Miklós útja a politikától a művészetekig című vetített képes előadására december elején került sor, Kemény Jánosra pedig könyvbemutatóval és kiállítással emlékeztek augusztusban Marosvásárhelyen. A megemlékező események sora ősszel folytatódott.
 

Kis konferencia a transzilvanizmusról

2023. november 10-én a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának keretében működő Magyar Történeti Intézet konferenciát szervezett a transzilvanizmusról, amely elsősorban a történészhallgatóknak szólt, de bárki számára nyitott volt. Az intézet munkatársai legújabb kutatási eredményeik bemutatásával emlékeztek meg a három jeles személyiségről, illetve néhány kiemelkedő kortársukról.

Toth Szilárd egyetemi docens Bánffy Miklós – aki Erdélyt választotta Magyarország helyett című előadásában Bánffy politikusi, diplomácai érdemei, szerteágazó kulturális tevékenységének jelentősége mellett arra is kitért, hogy Bánffy és Kós Károly pályája nagyon sokszor keresztezte egymást – egyik legfontosabb kapcsolódási pontjuk a Kós Károly és barátai által 1924-ben alapított Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó volt, amely két évvel később felvállalta a helikoni írói közösség műveinek megjelentetését. Bánffy és Kós a szerkesztési munka és a pénzügyi háttér biztosítása mellett nagyon sok kötet grafikai részét is saját kezűleg készítette el. A később indított irodalmi folyóirat, az Erdélyi Helikon főszerkesztője Bánffy Miklós, felelős szerkesztője Kós Károly volt.

Fodor János egyetemi adjunktus előadásának címe: Bernády György viszonya Bánffy Miklóssal és Kós Károllyal a politikai transzilvanizmus keretében. Kós 1910-ben találkozott először Bernádyval, Marosvásárhely polgármesterével. Bernády a gázgyári munkások és tisztviselők számára terveztetett lakóházakat Kóssal. Az együttműködés kölcsönös tiszteletté és barátsággá alakult. Az impériumváltáskor habozás nélkül mindhárman Erdélyben maradtak. Bernádyban és Kósban az is közös volt, hogy röpirataikban is kifejezték az itthon maradás és a politikai szerepvállalás fontosságát.

Hunyadi Attila Gábor egyetemi adjunktus Toroczkai Wigand Ede és Kós Károly vidék- és városfejlesztő építészeti tervei és alkotásai Erdélyben című előadásában először a kevésbé ismert, tragikus sorsú, tehetséges építészt, Toroczkai Wigand Edét mutatta be, aki 1944–1945 körül Budapest ostrománál eltűnt. Toroczkai több közös munkát is jegyzett Kós Károllyal – például 1910-ben együtt tervezték és építették a Folyovits-villát Kolozsváron, amelyet máig megcsodálhatunk a Zrínyi Miklós utcában. Emellett a két építész többször pályázott közösen olyan középületek megépítésére, mint a kereskedelmi és iparkamara székhelye. A városi épületek tervezése mellett mindkettőjük vidékfejlesztő építészeti tevékenysége jelentős: több pályázatot nyertek meg ún. népházak építésére, amelyek közös székhelyéül szolgáltak a miniszteri kezdeményezésű vidékfejlesztő program keretében a gazdák támogatására létrehozott szövetkezeteknek, gazdaköröknek és népkönyvtáraknak.

Lönhárt Tamás egyetemi docens Kós Károly, Tamási Áron és Szabédi László a transzilvanizmusról című előadásával kapcsolatban Tamási Áron gondolatait emeljük ki, amelyeket Tamási a Fiatal magyarok tavaszi találkozója elé című ankét összefoglalásaként fogalmazott meg 1937 tavaszán. Az eszmecserében többek között Dsida Jenő, Balogh Edgár, Szabédi László és Vita Zsigmond is részt vett. Tamási Áron szerint tehát „Nemzedék és nemzedék között nincs véleménykülönbség abban, hogy amiért a legtöbbet kell szenvednünk és tűrnünk, abban van egyetlen megtartó erőnk is: magyar mivoltunkban.”, valamint „Nehéz idők járnak ránk, de ha a test nyugalmasabban és békésebben is élhetne máshol, a szív és a lélek csak itt élhet úgy, hogy halálos bűnbánat ne legyen belőle. Nem csak itt kell maradni, hanem az uralkodó nemzettől átvenni a hősi emberi harcot, amelyet neki a művelődésteremtő anyanyelv jogáért és bárkinek emberi jogaiért folytatnia kéne.” 

Beszélgetés a Györkös-emlékházban

2023. december 7-én Kós Károly épületei Sepsiszentgyörgyön címmel a Györkös Mányi Albert Emlékház meghívottai, Jánó Mihály ismert művészettörténész, a Székely Nemzeti Múzeum képtárának egykori főmuzeológusa és Vargha Mihály neves képzőművész, a Székely Nemzeti Múzeum jelenlegi igazgatója mutatta be Kós Károly Sepsiszentgyörgyhöz kötődő építészeti munkásságát.

Az est házigazdája a sokunk által ismert és kedvelt, örök tevékeny Kós Katalin – aki ezúttal nem elsősorban az emlékház vezetőjeként, hanem főképp Kós Károly unokájaként volt jelen – ezen gondolatokkal indította a beszélgetést: „Kós Károly, a magyar organikus építészet emblematikus alakja, író, grafikus, könyveket tervező, szerkesztő és kiadó, bútortervező, mezőgazdasági építészetet oktató főiskolai tanár, lovakat szerető és tenyésztő gazdaember, politikus – de mindenekelőtt elkötelezett transzilvanista Budapest és Erdély közül a sokkal kevésbé biztonságos egzisztenciát ígérő utóbbit választotta a maga és családja hazájaként, történelmünk egyik legáldatlanabb pillanatában. Mert hitte, hogy az erdélyi közösségnek sokkal nagyobb szüksége lesz rá. Egész életműve Erdélyről szól és Erdélyért íródott. Ugyanakkor azt is meg kellett érnie a második világháború végén, hogy munkásságának egyik gyöngyszemét, családjának otthonát, a sztánai Varjúvárat kifosszák, a benne lévő írásait, feljegyzéseit, dokumentumait széthányják és elégessék, hogy idegen emberek lepjék el a házát, és hogy otthonából el kelljen menekülnie feleségével együtt Kolozsvárra. Kimondhatatlanul nagy keserűség volt ez számára. Azonban akkor sem adta fel. Korábban a Kiáltó szóban megfogalmazott gondolatai egész életének vezéreszméi voltak: „Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”

Az est témaválasztásával kapcsolatban természetesen felmerül a kérdés: miért fontos Kós Károly sepsiszentgyörgyi épületeiről beszélgetni Kolozsváron. A válasz egyértelmű: bármely városban találhatók is a Kós által tervezett épületek, azok szervesen hozzátartoznak építészeti munkásságához, ismeretük nélkül nem alkothatunk teljes képet arról, amit Kós Károly létrehozott. Különösen igaz ez Sepsiszentgyörgy esetében, mivel Budapest után itt valósult meg Kós Károly legtöbb lakó- és középületterve, köztük a nemrég felújított, több szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bíró Székely Nemzeti Múzeum.

Jánó Mihály a sepsiszentgyörgyi Kós-épületek bemutatása előtt személyes élményét osztotta meg a hallgatósággal: a birtokában lévő Kós-levél másolatáról beszélt, amelynek eredetijére és a hozzá tartozó három válaszlevélre Budapesten bukkant rá az egykori Műemlékek Országos Bizottságának irattárában végzett kutatásai során. A levél Kós transzilvanizmusának nagyon fontos dokumentuma. 1910-ben Kós Károly szerette volna megmenteni a lebontástól a türei görögkatolikus, 1740-ből származó műemlék fatemplomot, ám minden igyekezete (vásárlási szándéka) és tiltakozása (a szóban forgó, Budapestre, a Műemlékek Országos Bizottságának írott levele) ellenére a templom elkerült Erdélyből a bukaresti történeti múzeumba, ahol sokáig leromlott állapotban maradt, évtizedekkel később újították csak fel, végül napjainkra ortodox templomként szentelték újjá – beigazolva ezzel Kós egykori félelmeit.

A Kós-tervezte sepsiszentgyörgyi középületek közül Jánó Mihály a kórházat emelte ki. Fogolyán Kristóf örmény származású főorvos érdeme, hogy a város vezetősége Kós Károly tervei alapján építtette fel azt. Sajnos az épületegyüttesből csak két épület készült el.

A Kós Károly által tervezett házakban a múlt században művelt, olvasott, zeneértő polgárok, orvosok, ügyvédek laktak – mondta Jánó Mihály. A lakóépületek közül a Keresztes ügyvédfivérek ma is álló házát említette meg, amely arról vált nevezetessé, hogy ebben a házban ápolták Bartók Bélát, amikor 1927-es brassói koncertje után megbetegedett. Felépülése után Bartók köszönetképpen koncertet adott a Székely Nemzeti Múzeum dísztermében – ezzel mégis valóra vált a város lakóinak 1922-es álma. Bartók látogatását emléktábla őrzi a ház falán – a plakettet az éppen jelenlévő Vargha Mihály készítette.

Jánó Mihály ezután kivetítette néhány másik sepsiszentgyörgyi Kós-épület fényképét, és közben ismertette azokat: a Csulak-házat (Csulak Samu orvos lakóháza), az egykori református elemi iskola épületét (a múlt rendszerben pionírház, jelenleg ifjúsági központ) és a leánygimnázium épületét (amely Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium egykori igazgatója megrendelésére készült, aki nagyon jó barátságban volt Kós Károllyal).

Arra a kérdésére, hogy milyen érzés számára olyan épületben dolgozni nap mint nap, amelyet Kós Károly tervezett, Vargha Mihály előbb személyes élményét elevenítette fel: amikor vidéken élő kisdiákként a kötelező városlátogatás során először lépett be a múzeumba, úgy érezte, mintha templomban lenne. Számára a mai napig misztikus, transzcendentális hangulata van a múzeumnak. Vargha Mihály immár másfél évtizede ezen intézmény vezetője. Igazgatói minőségében mindig azon igyekezett, hogy viszaadja a hely varázsát: az épületek 2019 és 2023 között történt külső és belső felújításán, illetve korszerűsítésén túl Kós Károly fennmaradt tervrajzai alapján, és az ő elveihez hűen – helyi mesterekkel helyi anyagokból – elkészíttette a mostanig hiányzó épületdíszeket, a kovácsoltvas korlátot, a lámpákat, a vitráliumokat és a padokat – hiszen Kós figyelme mindenre kiterjedt az épület belső berendezése kapcsán is, de elképzelései valamilyen okból mostanig nem valósulhattak meg maradéktalanul. A közelmúltban a múzeum külső környezete is gyökeresen átalakult: kert helyett őshonos növények telepítésével dendrológiai parkká vált. Nagy adósságot törlesztettek ily módon Kós Károllyal szemben – mondta a múzeumigazgató. 

A múzeumot bemutató kisfilm levetítése után Vargha Mihály hozzátette: nem kerülheti el a figyelmünket, hogy az új generáció a multimédiás eszközök nélkül nem fogékony a múzeum által nyújtott élményekre, ismeretekre, ezért ilyen téren is változtattak a kiállított tartalmakon. A közönség kérdésére, hogy miként tudják egyensúlyban tartani, hogy az iskolás korú látogatók a digitális tartalom mögött tárgyakat, kézműves dolgokat lássanak, Vargha Mihály azt felelte: a multmédia lehetővé teszi ugyan a tudás több irányba való elmélyítését, de nem szabad túlzásba vinnünk az alkalmazását, nem célként, hanem eszközként kell rá tekintenünk a fiatalok nevelésében .

Végezetül a kolozsvári közönség megtudhatta, hogy a múzeumon kívül Kós Károly többi épületei mennyire élnek a sepsiszentgyörgyi köztudatban. Jánó Mihály a két iskolát említette: azokat az épületeket jól kihasználják. Vargha Mihály úgy vélte: a sepsiszentgyörgyi polgárok tudják, hogy a múzeum Kós Károly egyik fő műve, de természetesen a múzeum is igyekszik tudatosítani a lakosokban Kós Károly jelentőségét, például a műemlékek világnapján múzeumpedagógusokkal szervezett múzeumtúrák által. Ilyenkor a múzeum „kistestvéreit” is megmutatják az érdeklődőknek, beengedik a látogatókat az iskolákba, esetleg a magánházakba is.

Kettős kiállítás Budapesten

2023. december 9-én nyílt meg és december 31-ig volt látogatható a Pesti Vigadóban a Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállítás.

„A kiállítás egyik része az idővonal, ahol kettejük barátságának és munkásságának a közös mozzanatait elevenítettük fel. Különösen fontos lehet a fiatalok számára átlátni Erdély két utolsó polihisztora életpályájának a metszéspontjait. Ez 20 tablón keresztül valósul meg, amelyek a koronázástól Attila királyon keresztül a Vígszínházi bemutatóig, az Erdélyi Szépmíves Céhen, a Barabás Miklós Céhen és a Helikonon keresztül felvázolták az életpályájukat. Továbbá Kós Károly unokájával, Kós Katalin társkurátorral együttműködve közel 30 olyan tárgyat, illetve dokumentumot, magángyűjteményi anyagot tudtunk bemutatni, amelyet soha nem láthatott a nagyközönség: több vázlatrajz-füzete mellett például lemondó nyilatkozatát az iparművészeti iskola tanári állásáról, az Erdélyi Szépmíves Céh standját ábrázoló fényképet, fiatalkori feljegyzését a koronázás kapcsán, vasúti levelét, amellyel Isztambulba utazott vagy honvédigazolványát – mindezek emberközelibbé teszik Kós Károly alakját” – mondta a tárlat kurátora, Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője.

A kiállításon megtekinthetők a Székely Nemzeti Múzeum eredeti tervrajzai is, amelyek alapján az utóbbi években létrehozták a belső bútorzati elemeket. A tárlat kiemelkedő darabja a Csaba királyfi csillagösvényen című, a múzeumban található vitrálium kicsinyített mása, amelyet Bánffy Miklós tervezett Kós Károly felkérésére 1933-ban, illetve az Attila, az isten ostora című üvegfestmény – ugyanis Bánffy és Kós megismerkedése a mindkettőjüket egy időben foglalkoztató Attila király alakjának köszönhető. A vitráliumokat Makkai András üvegművész készítette, a kiállítás és a 160 oldalas katalógus létrejöttét az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatta.

A Nyugati Jelen újságírójának kérdésére, miszerint a vándorkiállítás jelző azt jelenti-e, hogy Erdélybe is eljön majd ez az anyag, a kurátor azt felelte, hogy egyes erdélyi állomásait már egyeztették, mások még folyamatban vannak. Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és Marosvásárhely mellett szeretnék, ha a kiállítás Temesvárra, Brassóba vagy Nagyszebenbe is eljutna.

Beszélgetés a Fellegváron

2023. december 15-én Kós Károly 140 – Egy élet Erdély szolgálatában címmel szervezte meg emlékünnepségét a Mathias Corvinus Collegium Kolozsváron. A rendezvényen elismert szakértők – Anthony Gall, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja, a szecessziós és népi építészet szakértője, Kós Károly-kutató, K. Lengyel Zsolt történész, politológus, a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének vezetője, a transzszilvanizmus kutatója és Hunyadi Attila Gábor gazdaságtörténész, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának adjunktusa – elemezték Kós Károly életének kihívásait, munkásságának jelentőségét és tanulságait. A beszélgetést Veress Emőd jogász, a Sapientia EMTE oktatója vezettte.

Honnan indult Kós Károly, hogyan alakult az élete a tanulmányaitól kezdve, Kalotaszegen át a transzilvanizmusig, hogy jutott el a Kosch-tól a Kósig? – tette fel a kérdést Veress Emőd a meghívottaknak.

Anthony Gall válaszolt elsőként, a Kós Károlyt az első világháború előtt ért meghatározó élményeket, hatásokat vázolva: 1902-ben Budapestre költözött a család, Kós a külvárosból gyalog járt be az egyetemre, amelyet mérnökhallgatóként kezdett, ám nemsokára ráébredt, nem ez az ő útja, hanem az építészet, és akkor szakot váltott. Az iparművészeti múzeum könyvtárában a világ különböző pontjairól származó szakfolyóiratokból kezdett ismerkedni a kor építészeti stílusaival, amelyeket a gyorsan fejlődő Budapesten is felfedezhetett. Mire 1907-ben befejezte a tanulmányait, a fiatal magyar építészek vezéralakjává vált. 1908-ban már megbízást kapott a budapesti állatkerttől pavilonok, állatházak tervezésére, azután sorra következtek a megrendelések: az óbudai református parókia (1908), a városmajori iskola (1911–1912), a Wekerle-telep (1912), a Székely Nemzeti Múzeum (1912), a kolozsvári Kakasos templom (1912), valamint 1910-ben megépítette a Varjúvárat – 25 és 30 éves kora között alkotta ezen remekműveket. 

K. Lengyel Zsolt a történész szemszögéből ismeri jobban Kós Károlyt, illetve a politikus Kós Károlyt ismeri jobban, aki fiatal korától kezdve közéleti személyiség – ehhez pedig nem Budapesten, hanem Kalotaszegen szerezte az indíttatást. Kós életében 1908 és 1913 között az építészeti munkán van a hangsúly, mégis ekkor válik kalotaszegiként erdélyi politikussá. Közismert a türei fatemplom története és Kós Károly ezzel kapcsolatos megnyilvánulása, állásfoglalása. Kós Károly Erdélyben kereste a magyar nemzeti közösség boldogulási lehetőségét, ebben ihletője és példaképe Ady volt, akinek eszméi Kós gondolkodásában a saját gyakorlati tapasztalataival ötvöződtek. A politikus és az építész Kós Károly azonban nem volt alárendelve egymásnak, hiszen Kós az építészetben is arra figyelt fel, ami nagyon erdélyi és ezáltal nagyon magyar jellegű.

K. Lengyel Zsolt a továbbiakban arról beszélt, hogy Kós Károly hosszú élete során többféle Magyarországon és többféle Romániában élt, így többféle Erdélyt ismert meg, és mindenikhez másképpen lehetett viszonyulnia. Közéleti, társadalmi-politikai felfogásában többször is törés állt be (1920-ban Trianon kapcsán, majd 1945 után, amikor a transzilvanizmust feledésre ítélték), ezek által azonban mindig továbbfejlődött, finomult a látásmódja. Míg 1911-es írásában (Levél a balázsfalvi gyűlésről) még veszélytudattal nyilatkozott az erdélyi románságról, ti. hogy annak kulturális, vagyoni és társadalmi megerősödése kérdésessé teszi a magyar Erdély létét, 1921-ben megírta a Kiáltó szót – ebben már cselekvő programmal buzdítja tiltakozásra Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros magyarságát, ez lesz a közéleti Kós új jellembeli tulajdonsága. Cselekvésre ösztönözni legjobban saját példával lehet – építészi munkája mellett Kós Károly társadalomszervező, könyvkiadó és szerkesztő (1924-ben hozták létre barátaival közösen az Erdélyi Szépmíves Céhet), ekkor születtek fő írásművei: erdélyiségregénye, a Varju nemzetség (1925), majd Az országépítő (1934), amelyeken keresztül szintén hitvallását, üzenetét közvetítette az erdélyi magyarságnak – a megmaradásért való küzdelem szükséges és elengedhetetlen. A későbbiekben már Romániában, a románokkal együtt élve és dolgozva képzelte el a folytatást a magyarság számára.

Hunyadi Attila Gábor történész azzal folytatta, hogy Kós Károly gyakran hangsúlyozta a társadalmi önszerveződés fontosságát, sok népművelő cikke jelent meg a Kalotaszegben. A sztánai műhelyben saját maga által készített Kaláka kalendárium 1925 esztendőre című képeskönyvecskében (maga Kós nevezi így, szerk. megj.) található a Százesztendős jövendőmondó című vers. Szerzője ismeretlen, ám mondanivalója tökéletesen egyezik Kós Károly elveivel, amelyek az Erdélyben élő nemzetiségek gondjainak helyi szinten való megoldásával kapcsolatosak : „Hogy segits magadon? / Nem szóval, de tettel! / Elhúzódás helyett jó igyekezettel! / Hogy végtére Erdély három nációja / Ne legyen egymásnak hátramozditója / Hogy megértsük egymást, mert kivülről senki / Nem jő segitségül (...) / De akik itt élünk munkával és bajjal, / Álljunk össze tettel, ne örökös jajjal, / Fogjuk kézre magunk magunk dolga végét, / Csináljunk kicsibe mi egy világbékét, / Egyformán magyarnak, románnak, németnek, / Munkásproletárnak, földmüves-népeknek / Dolgos zsidónak és dolgos keresztyénnek: / Nincs is több tanácsa a százéves vénnek.”

Veress Emőd ezután arról kérdezte vendégeit, véleményük szerint hogy határozható meg Kós Károly építészeti stílusa, hogyan alakult az ki. Ahhoz hasonló-e a magyar építészetben, mint Bartóké és Kodályé a magyar zenében – egyszerre népi és modern? Anthony Gall szerint Kós Károly stílusának gyökerei először a kollégiumi diák Kós élményeiben keresendők, amikor egyik nyáron biciklin bejárta a vidéket, a kalotaszegi falvakat, ahol az osztálytársai laktak, és mindegyiküknél megtanult valami számára addig ismeretlen foglalatosságot: gyümölcsfa-nemesítést, aratást, kaszálást, lovaglást, sőt egy akkoriban ott tartózkodó festőt is sokat kísérgetett útjain, és a rajzolás, vázlatkészítés mikéntjét figyelte élénken. Ezen élményekkel a „tarisznyájában” került Budapestre, ahol megismerte az Arts and Crafts mozgalmat (jelentése: művészetek és kézművesség, a díszítő- és képzőművészet nemzetközi irányzata – szerk. megj.), amelynek elvei – a hagyományos kézműves mesterségek gyakorlása, népi díszítési motívumok alkalmazása, a gazdasági, társadalmi reformok támogatása – tökéletes összhangban voltak a tapasztalataival. Kós Károly azért is lett ismert és keresett szakember már egész fiatalon, mert Erdélyt vonta be munkájába, de nem mint stílust, hanem mint működő kultúrtájat.

Kós Károly így vall erről az életrajzában: „(...) a mi műegyetemi három évfolyamunkból összeverődött parányi csoportunk (…) azt az utat választotta, melyen Bartók és Kodály keresték és megtalálták a korszerű zeneművészet magyar változata kialakításának egyetlen lehetőségét, (…) a nemzeti múlt hagyományaira és a még élő népi alkotásoknak tanulságaira alapozott úton.” (Kós Károly Életrajz, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991).

Kós Károly irodalmi tevékenységéről folytatódott a beszélgetés. Anthony Gall úgy vélekedett: Kós Károly pragmatikus emberként azt vallotta, hogy saját maguk és lakóhelyük fenntartása végett meg kell tanítani az embereket gazdálkodni, gazdasági iskolát kell létrehozni, írni kell nekik – az irodalmon át is példát adni, tudást, a közösségszervezés iránti igényt és annak mikéntjét közvetíteni. 

K. Lengyel Zsolt úgy vélte, hogy a szigorú meghatározás szerinti szépirodalom nem tartozik Kós műfajai közé, a legtöbb írása szépirodalminak is mondható politikai, néprajzi, társadalmi, történelmi esszé, amely a közösség építésére született. Kós Károly közéleti és nem szépíró, ha ezt kimondjuk, jobban látjuk a jelentőségét.

Bethlendi András, az esemény házigazdája végezetül arra kérte a meghívottakat, mondják el, szerintük milyen tanulsága van Kós Károly munkásságának napjaink fiataljai számára. Hunyadi Attila Gábor azt javasolta, hogy olvassunk naponta néhány oldalt Kós Károly valamely művéből, ez nagyon feltöltő tud lenni. K. Lengyel Zsolt a keresés-folytatást érzi Kós legértékesebb üzenetének, hiszen a művészi, értelmiségi létben rossz irányba is lehet haladni, de törekednünk kell a jó irány megtalálására a saját és közösségünk számára, ehhez pedig folyamatosan keresnünk kell az új lehetőségeket, és folytatnunk kell a munkánkat, amelyet ránk szabnak a körülmények.

Anthony Gall számára építészként Kós Károly a példaképet jelenti, nagy kincsnek tartja a Mezőgazdasági építészet című tankönyvét, amelybe Kós húsz év tapasztalatát sürítette bele, és amelyben mindent aprólékosan leírt, lerajzolt a falusi élet hagyományos alapjaiból kiindulva a korszerű vidéki életvitel, építkezés-gazdálkodás témájában. Végül, de nem utolsósorban Kós Károly kitartását tartja követendőnek: ha nem volt módja építeni, akkor írt, ha nem írhatott, akkor rajzolt, de mindig volt célja, és mindig haladt előre. 

Kós Károly 93 évet élt – a dualista birodalomban, Nagy-Romániában, Kis-Magyarországon, megérte a szovjet diktatúra korszakát is, felfogása, nézetei változhattak, átalakulásukat azonban mindig a történelmi események határozták meg, soha nem személyes törekvései. Ez utóbbiak mindig, minden körülmények között egybeestek népének, nemzetének és szűkebb hazájának érdekeivel: egész életét Erdély szolgálatának szentelte.

„A történelem tanúsága szerint az igaz embernek, de mindenek fölött az igazi művésznek – legyen az építész, író, képző- vagy zeneművész, mindenütt a világon minden időben és minden körülmények között a sors által rendeltetett kötelessége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja, és élete munkájával szülőhazáját és annak népét megbecsült hagyományai szellemében szolgálja. Ezt vállaltam én, és cselekedtem. Nem mást, és nem többet. És ezt nem az eszem tanácsára, hanem a szívem parancsára. A magam igen szerény lehetőségei és adottságaim korlátain belül, úgy, ahogy tudtam, és ahogy lehetett.” 

(Kós Károly nyomában, Csontos János filmje, 2011, Anthony Gall monográfiája alapján)  

A Régi Kalotaszeg Budapesten

2023. december 15-én különleges könyvritkaságot mutattak be ünnepi est keretében a Polgárok Házában: Kós Károly Régi Kalotaszeg című munkájának hasonmás kiadását.

„Öreg betűkkel írtam ezt az írást, mert öreg dolgokról mesélek és avas, sárga hártyára írtam, mint ahogy eleink írnivalóikat.” – vallotta kötetéről Kós Károly.

„A szépíró és a Trianon utáni kisebbségi irodalmi életet megszervező Kós e korai, de iránymutató művét, a Régi Kalotaszeget nádtollal írta. A betűk 1910–1911 telén íródtak, gyertyavilág és kandallómeleg mellett, kissé úgy, mint a középkor krónikásainál, nagy műgonddal, mert míveseknek kellett lenniük, a komoly tartalomhoz méltónak.” – olvashatjuk Lengyel Ferenc (egykori magyartanárom) a Bécsi Naplóban megjelent tudósításában, amely írás a könyv szerkezetéről, tartalmáról is részletesen tájékoztat. A hasonmás kiadást az IdőJel Kiadó gondozta, a kötet manufakturális könyvműhelyben készült eredeti méretben és az eredeti könyvlapok anyagát leginkább visszaidéző papírra, megjelenését pedig a Batthyány Lajos Alapítvány támogatta.

Ezt követően Kós Károlyról beszélgettek a meghívottak, akik között volt irodalomkutató, építész, művelődéstörténész, valamint Kós Károly egy másik unokája, Czeglédy Enikő. A beszélgetést a Kossuth Rádió szerkesztője vezette. Az est hangulatát kalotaszegi néptánccal, népi énekkel, idézetek felolvasásával tették még felemelőbbé a szervezők.

Műhelymunka a Székely Nemzeti Múzeumban

2023. december 16-án Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly által tervezett, sokak által Kós-múzeumnak is nevezett intézményben – a frissen felújított Székely Nemzeti Múzeumban – az Országépítő Kós Károly Egyesülés (OKKE) és a múzeum közös szervezésében műhelybeszélgetésen emlékeztek meg az építészről és életművéről.

A szakmai beszélgetés ötletgazdája és szervezője Kolumbán Gábor, az OKKE elnöke volt, aki egészségi gondjai miatt sajnos csak online köszönthette a résztvevőket, ennek ellenére a teljes programon részt vett.

Vargha Mihály múzeumigazgató, az esemény házigazdája elmondta: az épület felújítási munkálataival az állagmentés mellett sikerült 30 százalékkal megnövelniük a kiállítási felületet. A külső átalakulással párhuzamosan szemléletváltás is történt: „Szeretnénk a poros múzeum képét elfelejteni, modern élő múzeumot létrehozni, amely a fiatalokat is megragadja” – foglalta össze ennek lényegét. A remek elgondolások és a lelkes csapatmunka eredményeként a nyitás óta eltelt néhány hét alatt már közel 1500 látogatójuk volt.

A múzeumban eddig is nagy hangsúlyt fektetettek Kós Károly munkásságának megismertetésére építészeti alkotásait tartalmazó kiadványok és állandó tárlatok révén. A Mérföldkövek című kiállításon a száztíz évvel ezelőtt befejezett építkezés mozzanatait láthatjuk az alapkőletételtől a jelenig, a Kós Károly világa – 1912 című tárlat Kós építészeti pályájának első hét évét és alkotói egyéniségét formáló hátteret mutatja be, 2024-re pedig nagy méretű Kós Károly-kiállítást terveznek.

Zakariás Attila sepsiszentgyörgyi építész, aki a múzeum felújítás előtti állapotát mérte fel, vetített képes előadásban mutatta be azokat a gondokat, amelyek a munkálatokat feltétlenül szükségessé tették, például a tetőszerkezet gombás, korhadt, szúette gerendáit, a penészes falakat, az omladozó kéményeket.

Herczeg Ágnes, a múzeum parkját újratervező tájépítész videóüzenetben csatlakozott a többi előadóhoz. Herczeg szerint Kós Károly munkássága napjainkban is követendő példa a szakmabelieknek, hiszen Kós az épületek tervezésekor mindig figyelt arra is, hogy az épület összhangban legyen a környezetével és a természettel.

Anthony Gall, az Óbudai Egyetem tanára, Kós Károly munkásságának lelkes kutatója és népszerűsítője előadásában Kós talán kevésbé ismert eszméit is hangsúlyozta, amelyek Kós számára teljesen magától értetődőek lehettek, a 20. század eleji építészeti felfogásban úttörőnek számíthattak, napjainkban azonban már elengedhetetlen követelményként fogalmazódnak meg: Kós fontosnak tartotta, hogy az építész bánjon felelősségteljesen a környezettel, igyekezzen ezt a felelősségtudatot minél szélesebb társadalmi rétegeknek átadni, a táj jellegzetességeit, értékeit megőrizni, és az épületek közösségépítő szerepére is odafigyelni.

Köllő Miklós építész előadása az ökoregionális építészet és Kós Károly kapcsolatáról szólt. Kós számára rendkívüli értéket jelentett a népi építészet, művészet és életforma, ezek szervesen beépültek nemcsak építészetébe, de egész életművébe. Azok az irányvonalak és törekvések, amelyeket napjainkban tapasztalunk – a kézműves mesterségek felértékelődése, az ökológiai szempontok előtérbe kerülése, az új szakmai elveknek, eljárásoknak a hagyományok ismeretére alapozott alkalmazása, a helyi közösség, a helyi mesterek támogatása az anyaghasználattal és a megvalósítással, a hagyományos tudás továbbéltetése – mind egybecsengenek Kós Károly szellemi hagyatékával.

Az eseményen részt vett Kós Katalin is, aki örömét fejezte ki, hogy számos kutató tanulmányozza Kós Károly munkásságát, és olyan részletekre bukkannak időnként, amelyek számára is újdonságot jelentenek, majd Vargha Mihály javaslatára csatlakozott az Országépítő Kós Károly Egyesülés közgyűlésének munkálataihoz.

A magyar építészet napja – díjátadó Budapesten

Az Országgyűlés a közelmúltban a magyar építészet napjává nyilvánította december 16-át, Kós Károly születésének napját. A Pesti Vigadóban 2023. december 16-án elsősorban Kós Károly szellemi öröksége, nemzet- és országépítő akarata, teremtő alázata, közösségépítő lelkülete előtt tiszelgett az építész szakma, ugyanakkor díjazták a kortárs építészet legjelentősebb alkotóit, akik méltó örökösei a nagy elődöknek és példaképei a jövendő magyar építészeinek. A díjátadón beszédet mondott Novák Katalin köztársasági elnök, Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke is.

Ezen a napon adták át először a Kós Károly-életműdíjat is, amelyet évente egy, a Kárpát-medencei építészet hagyományainak megőrzésén, fejlődésének előmozdításán dolgozó, kimagasló tudású, elhivatott szakembernek ítélnek oda. A díjat Dévényi Sándor emeritus professzor, az organikus építészet jeles képviselője, többszörösen díjazott pécsi építész kapta.

*

A fellegvári beszélgetés vége felé egyszerre csak Kós Károly hangját hallottuk: „Soha nem éreztem magamat annak, aminek mindenképpen be akarnak iktatni, hogy író vagyok. Én építésznek nőttem fel, azt szerettem, azt csináltam, amíg lehetett, és író lettem, mert a sors így hozta magával. (...) Miről beszélhetek? Az életemről? Szép volt. Nehéz volt, de ma is azt mondom, hogy nem cserélném fel más élettel.” Szavait hangfelvétel őrizte meg, mégis úgy tűnt, mintha ott ült volna közöttünk, hallgatta volna, mit beszélünk róla, aztán szerényen ő is megszólalt. Bizony, ma is szükség lenne rá Erdélyben, különösképpen Kolozsváron.

Borítókép: Csomafáy Ferenc. A képösszeállításokat a szerző hozta létre.