7m·é··r···f····ö·····l······d – Világtörténelem kicsinyített méretekben

könyvborító

Kovács András Ferenc váratlan halála 2023 decemberében sokakat megrázott, olyan versek bukkantak fel a közös szövegemlékezetből, amelyek hirtelen másvalamit kezdtek jelenteni. A jelentések olykor vigasztalóak voltak, a költészet gyógyító erejét, a más, hozzáférhetetlen világokhoz való hozzáférés ígéretét hordozták. Olykor viszont vallomásnak tűntek arról, hogy az egészben, egésznek látás célkitűzése mennyire nehéz, mennyire hiábavaló. Hogy a tökéletlen test hogyan próbálkozik újra és újra a tökéletességgel találkozni, az anyagot, amivel dolgozik, hol gyurmának, hol márványnak érzékelve. Egyik utolsó, 2023 decemberében közölt verse a Látó folyóiratban egybe is olvasztja a két anyagot, amelyeket máskor szétválasztunk a tudatunkban – a gyurmához a pillanatnyiságot, a folyton változót rendelve, a márványhoz pedig a maradandóságot, a távlatokat, szimbolikus értelemben, márványsírkő- vagy szoborformában akár az öröklétet. A Parti Nagy Lajosnak dedikált vers címe: Gyurmamárvány, és így hangzik néhány beszédesen elharapott verssora: „Ha jó ha csúf de legszebb / Egy vers se nyújt receptet – / Tört márványgyurma hamva / Csak nyelvpor s gyurmamárvány – / (…) Szót sort ha egy darabnyi / Gyógyszerként elharapni / Gyerekjáték – de bármi / Az hogy fog összeállni?” 

Arról gondolkodni, ami összeállhat, mindig a teljességgel való foglalkozást jelenti. Kovács András Ferenc életműve sokszor játszott a „részben az egész” gondolatával, impozáns versépítményeket, versszerkezeteket hozva létre. Amikor azt érezte, hogy a teljesség nem valósul meg saját tervei szerint, akkor számszimbolikát vetett be a vágyott teljesség, illetve végtelenség érzékeltetésére. A Névtelen cserépdarab című, 2023-ban összeállított kötet egy nagyobb terjedelmű versciklusról adott például hírt – Caius Licinius Calvus elveszett életművének virtuóz rekonstrukcióját-kiegészítését tervezte a költő már 1998 óta, újabb és újabb darabokat téve közzé ebből a sorozatból. A 2023-as kötet végül saját néven jegyzett versek mellett közöl a Calvus-apokrifekből, a töredékes teljességet pedig a 36-os szám hordozza: harminchat darab olvasható ezúttal a Calvus-művek közül. A könyvborítóra kiemelt idézet a kötetből ismét a mulandóság kérdését veti fel, amit ezúttal az életteliség ellensúlyoz: a testet a lélek teszi teljessé, a lélekhez a testen keresztül férhetünk hozzá, az anyagon, a szapphói strófa lüktetésén keresztül sejthetünk meg valamit róla: „Arcodat nézem: csupa arc vagy, élet! / Minden évszakkal csupaszabb világ lesz, / minden órával közelebb az éjjel / vágya – a lélek. // Fogd a könyv testét! Kitapintható fény / tölti meg verssel szavak ébredését…”

A névtelen cserépdarab versei gyakran szóltak a búcsúzásról, emlékezésről, arról, ahogy a vers, a zene nem mindig talál rá a költőre. Évszakszimbolikája viszont örök körforgásnak is mutatta mindezt, egyfajta transzcendens reményt nyújtva: az élet a tél felé tart ugyan, de valamiképpen ez a dolgok rendje – az évszakok fordulóján pedig minden újra kezdődik elölről.

A polcomon sorakozó KAF-kötetek most a miniatűr, belső végtelenek érzetét kínálják számomra, a szerkesztés, a szerkezetek mesteri szimbolikája révén. Az életmű nincs, sosem lehet kész, de a részletek megmunkálása újra és újra utalást tartalmazhat a teljességre. Egy játékosabb mikrouniverzumra vágyva most a 2015-ös Egerek könyvét vettem le a polcról. Ez egy olyan verssorozat, amelyről mondhatjuk, hogy teljességgé kerekedett a művek sorában – és vannak még ilyenek bőven: a Jack Cole daloskönyve, a Hazatérés Hellászból, az Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka, az Időmadárkönyv csak néhány példa.

varosnapokHirdetés

Az Egerek könyvének egyik lehetséges előzménye a T. S. Eliot-féle Macskák könyve. Első verse, Az egér neve az Eliot-kötet nyitóversének címét idézi (A macska neve), formájában viszont Parti Nagy Lajos Rókatárgy alkonyatkor című versére épül. Mindhárom vers – a megidézettek és a KAF-féle is – a megnevezés nehézségeiről szól: hogy eljuthatunk-e egy vágyott pontosságig a dolgok vagy a lények megismerésében, az igazi névig, ami ennek a pontosságnak a bizonyítéka lehetne.

Pieldner Judit vagy Fried István, amikor az Egerek könyve megjelenésekor írtak a kötetről, nem véletlenül beszéltek „enciklopédikus munkáról”, „egér-világuniverzumról”, amely egyszerre íródott „verses földrajznak, verses verstannak, verses egér-lét-értelmezésnek”, egyszóval és legfőképpen: versnek. Az egér és az ember közti különbségek kiindulópontja végül is a méreteké: az egerek világa emberszemmel nézve kicsinyített arányú. Az átláthatóság, a teljesség ezekben a méretekben mintha elérhetőbbnek tűnne.

Azt, amit a Kovács András Ferenc-életmű további darabjai sokszor tragikusabbra, melankolikusabbra hangolva is megmutattak, az Egerek könyve eleve parodisztikusabb, játékosabb hangnemben veszi számba. Egérléptékben átfoghatóak a történelmi és kulturális különbségek, földrajzi távolságok. Az ősegerek, az ókori Egyiptom egerei, a távol-keleti bölcs Cin Cao és Cung Ce a kortárs egérpolitika és egérkultúra világával kerülnek egyazon keretbe. 

De záródjék akkor ez az emlékező írás azzal, ahogyan a Kovács András Ferenc-életmű megidézett, visszatérő problémái mintegy kicsinyítve, játékosan elférnek két egér-kultúrhős történetében, a Barlám és Jozafát, az égi egerek című versben: „Barlám és Jozafát, / a két örök egér – / egyik ifjú nappal, / a másik öreg éj… (…) // Ha Barlám fekete, / Jozafát épp fehér – / mindig együtt rágcsál / mindent a két egér. / Ha Barlám épp fehér, / Jozafát fekete – / mindkettő a zengő / magasság egere! // Nem tudni, melyikük / fekete vagy fehér… / Fölcserélik egymást / kicsi meg nagy egér – / váltakozva rágják / Barlám és Jozafát / világ vad gyökerét / s az árnyék-rózsafát.”

Kis méretekhez alakítva nagyobb történések, teljességek, amelyek felé csak törekedni lehet; részekben a megnyilatkozó egész: ez Kovács András Ferenc költészete.