Platon Karataev a Háború és béke egyik emlékezetes szereplője, 2016 óta pedig egy magyar zenekar neve is. A zenekar 2022-ben jelentette meg Partért kiáltó című albumát, az album Balla Gergely által írt szövegeit pedig a Prae Kiadó adta ki. Különleges, képi és szöveges világában egyaránt izgalmas kiadvány született. Nyilvános műhelybeszélgetésben a kötet szerkesztőinek kérdéseire válaszolva Balla Gergely így foglalta össze azt, amit a kötet műfajáról, illetve Dobos Emőke vizuáljainak szerepéről gondol: „Nem gondolom, hogy ezt a kötetet versolvasói attitűddel érdemes kézbe venni, a kiadvány valahol a senki földjén mozog a dalszövegkötet és a verseskötet között. Ezek a szövegek az én versdefinícióm szerint nem felelnek meg a versek sűrűségének, ezért a dalnál ott van a dallam, ami megtámasztja őket egyik oldalról. Mivel itt kivettük ezt a tartóoszlopot, ezért muszáj volt találni másik közeget, aminek a sorok nekidőlhetnek. Ezt az intenzívebb vizuális ábrázolásban találtuk meg, vagy pedig a szöveg elrendezésével való kísérletezésben.” A kortárs zenei világban kifejezetten elegánsnak számít ez a visszafogottság, saját munkákkal szembeni igényesség. Teljesen világos a nézőpont is, ahonnan a kétely megfogalmazódik a szövegek versszerűségével szemben: ha a (nyelvi, szemléleti) sűrítettség a szempont, akkor ebben a vers valóban előnnyel indul a dalszöveggel szemben. Csakhogy ez az előny legalább részben az írásbeliségből származik. A verssorok sűrítettségéhez (mondjuk, egy Pilinszky-négysoroséhoz) vissza tudunk térni utólag, többször elolvasva a sorokat, elidőzve náluk.
Mit tud az elidőzés, visszatérés helyett kínálni a dal? Az ismétlést például. Vagy azt, hogy egy-egy dalszerkezetben a zene vagy a hangszerelés kiemeljen adott sort, egy-egy felvillanó képet. Az a sor, hogy „partért kiáltó víz vagyok”, szinte önmagában is teljes vers. Megfejtésre váró, többféleképpen kiegészíthető sor. Vagy ugyanebben a szövegben olvassuk-halljuk: „siet, ki gyorsabb az erdőnél” – ha gondolatban fává, erdővé próbálunk válni, a másfajta életritmusból másféle valóságok válnak felismerhetővé.
Az elsődlegesen szóbeliségben létező szöveg más eszközökkel dolgozik, másféleképpen építkezik ‒ tulajdonképpen ez az első és legfontosabb különbség dalszöveg és vers között. Indulásból tehát nem értékbeli a különbség, egyszerűen médiumhoz, közvetítő csatornához kötődő. Balla Gergely pedig alkotóként ebben is nagyon tudatos: az eredetileg hangzóságában létező szöveg itt izgalmas képi adaptáción megy át, kiegészülve absztrakt, meditatív képi dimenzióval, amely kifejezetten talál a dalok világához.
Egyszer valaki azt a meghökkentő kérdést tette fel nekem: mit veszít a vers a megzenésítés során? A meghökkentő jelleg abból fakadt, hogy alapból hajlamosak vagyunk arra figyelni, mit nyer ilyenkor a vers. Minél többet gondolkodom a kérdésen, annál inkább az egymást kiegészítő jelleget látom. Nem a vers veszít a megzenésítéssel, természetesen. Az viszont lehet, hogy az elmélyedés, a sűrűségérzékelés képessége önmagában kulturális veszteség, amelyre érdemes tudatosan figyelnünk. Az ok viszont kétségtelenül nem a versben és nem a dalszövegben, nem magában a műfajban van, hanem a mediális változásokban, amelyeknek pontosabb megértéséhez még időre van szükségünk.
