Megítélés szempontjából Orban kétségtelenül sokkal jobban beleillik abba a képbe, ami a pártelnökökről kialakult a választóban, mint frissen megválasztott utóda. Markáns egyéniség, kellően populista, kicsit bohém, ismert. (Persze nyomába sem lép az ilyen téren „profi” Băsescunak). Az a tény, hogy több mint három évtizede, vagyis a Nemzeti Liberális Párt (PNL) újraalakulása óta tartozik a politikai alakulat kötelékébe, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy túl sok köze van a liberális értékekhez. De Florin Cîțuval sem elsősorban az a baj, hogy még meg sem száradt a tinta a pártkönyvén, mi több, az elnökjelöltséghez szükséges öt év párttagságtól is el kellett tekinteni. A legfőbb gond az, hogy hiteltelen, manipulálható, múltjával zsarolható báb látszatát kelti, aki ráadásul úgy mozog a politika világában, mint elefánt a porcelánboltban. (Lásd kenyérár-sztori.) A pártlogika szerint az a jelölt alkalmas az elnöki tisztségre, aki a legtöbb szavazatot, a legnagyobb támogatottságot biztosítja az általa képviselt politikai alakulatnak. A saját pártjának, nem az ellenzéknek! Eddig ugyanis mind Orban, mind Cîțu inkább a szociáldemokratáknak dolgozott. Hoznak ők szavazatokat, mondhatnánk, de a PSD-nek, amelyik ellenzékben a reméltnél is gyorsabban kezdi visszahízni támogatottságát – és mindezt kényelmesen hátradőlve.
Egy legutóbbi felmérés szerint Orbannak 16 százalék, Cîțunak pedig 14 százalék a bizalmai indexe. E két jelölt közt kellett választani. Közülük Cîțu van abban a pozícióban, amiért párttársainak megéri őt támogatni. (Ezért cserébe nem csak fűt, meg fát ígért állítólag…) És a kormányfőcsináló Iohannis támogatásával jó esély van arra, hogy ő is marad ebben a tisztségben az elkövetkező négy évben. Ilyen összefüggésben a Iohannisszal nem feltétlenül egy húron pendülő Orbannak esélye nem volt.
A választás lezajlott, a kormányzattal kapcsolatos dilemmák azonban maradtak. Egyrészt nagy kérdés, hogy Cîțu vezetése alatt mennyire erős pártnak számít majd a PNL. Megválasztása után az új elnöknek az volt az első szava: fegyvert le, a kampánynak vége, az eredményhirdetés pillanattól kezdve a liberális párt, amelyben mindenkinek helye van, még a sebzett Ludovic Orbannak is, egységes és szolidáris! Előfordulhat azonban, hogy bizonyos felégetett hidakat azért mégsem lehet oly könnyen visszaállítani, jóllehet a tapasztalat az, hogy a politikában könnyebben térnek napirendre az ilyen kényes dolgok fölött. Erre alapoz a most már erejében megnövekedett pártelnök-miniszterelnök akkor is, amikor a koalíció visszaállításában reménykedik. A Cîțu ellen az AUR-ral szövetkező USR PLUS elvesztve imigyen politikai szüzességét, és megrettenve attól, ami az ellenzékben rá várna, behúzott farokkal tér majd vissza a koalícióba – ábrándozik a miniszterelnök. És hogy majd mehet minden tovább a kormányzás rögös útján… Az alternatíva ugyanis a kisebbségi kormány (PNL és RMDSZ), amely gyenge és kockázatos megoldás lenne, hiszen három év azért sok idő ilyesmihez. Persze volt már néhány kisebbségi kabinet az elmúlt harminc évben, és nem is működött rosszul, most viszont egy ilyen konstrukcióhoz a PSD támogatása kellene, akik viszont alaposan megkérnék az árát minden ellenzéki voksnak.
A labda tehát az USR PLUS térfelén, ahol viszont még hátravannak a feszültséglevezető elnökválasztás. Bárki is legyen az új vezető – Dan Barna, vagy a favoritnak számító Dacian Cioloș -, az USR PLUS olyan kategorikusan elutasította a Cîțuval való együttműködést, hogy képtelenség visszatáncolnia, még ha akarna is. Ha mégis, azt csakis hatalmas presztízsveszteséggel tehetné. Ilyen összefüggésben két megoldás körvonalazódik: vagy enged Cîțu, és hatalmas kedvezményeket tesz az USR PLUS-nak, hogy azok „egye fene”-alapon elállnak a bizalmatlansági indítványtól, visszatérnek szárnyai alá, miközben a választóik előtt is meg tudnák indokolni a lépést. Vagy – és mérvadó szakvélemények szerint ez sem zárható ki – újraalakul a koalíció, de nem Cîțu lesz a kormányfő. Ő megmarad pártelnöknek. (Ha már olyan nagyon akarta…)
