Sz.K. – Z.É.
- Két befutó helyre számít az RMDSZ, amennyiben eléri az 5 százalékos bejutási küszöböt az európai parlamenti választásokon. Van-e reális esélye egy harmadik mandátumnak is? Hány százalékos szavazatarány mellett jöhet össze a harmadik hely?
- Ma nem tudnám megmondani azt, hogy melyik forgatókönyvnek van nagyobb esélye. Három szcenárióról beszélhetünk: az RMDSZ nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt, meglesz a két mandátum, vagy összejön a harmadik befutó hely is. Kiindulhatunk abból, hogy mindhárom lehetőségnek jelen pillanatban egyenlő esélye van. Ezen felül az elemzés csupán arra jó, hogy megértsük, hogy milyen folyamatok vezethetnek a majdani végső eredményhez.
Az RMDSZ eredménye alapvetően az országos, a román részvételtől függ. Ezért nehéz előrejelzést készíteni, mert a román politikai mezőny nagyfokú mozgásban van, csak most tisztul le, kik indulnak majd a májusi megmérettetésen, a jelöltek neve is mostanában válik véglegessé. Ha a román részvétel jelentősen meghaladja a magyart, akkor fennáll a kiesés kockázata. Az RMDSZ volt már az 5 százalékos küszöb közelében (a 2012-es parlamenti és önkormányzati választásokon), illetve az alatt is, a 2016-os önkormányzati választások és az utóbbi két elnökválasztás alkalmával.
A másik véglet az, amikor a magyar jelenlét jelentősen meghaladja a románokét. Erre két példa volt, a 2007-es, illetve a 2009-es Európa Parlamenti választás. 2007-ben Tőkés László függetlenül indult, 2009-ben pedig az RMDSZ listáján, mindkét esetben az összesített magyar eredmény 9 százalék körüli volt és három EP-képviselőt eredményezett.
A leggyakoribb eset viszont az, hogy a román és a magyar részvétel hasonlóan alakul, ekkor a magyar pártok eredménye az országon belüli, 6,5 százalék körüli magyarság arányához közeli lesz. Ebben a tendenciában volt egy jelentős csökkenés 2004 és 2012 között, a magyarok mobilizációja egyre inkább elmaradt az országoshoz képest. A 2016-os parlamenti választásokkor viszont megtört ez a negatív trend, és a magyar választók részvétele ismét elérte a románokét. Ez az egyik olyan jelenség, amely releváns lehet az idei EP választások alkalmával is.
A 2014-es EP-választásokon az RMDSZ 6,3 százalékot ért el, ez két befutó mandátumot eredményezett. Azt könnyű modellezni, hogy mennyi szavazat hiányzott akkor a harmadik helyhez. Mintegy 42 ezer szavazat, amivel 7 százalékos eredmény lett volna. A mostani helyzet annyival bonyolultabb, hogy Románia 32 mandátum helyett 33-ban fog részesülni. Ha így lett volna 2014-ben is, akkor az RMDSZ harmadik befutójához már csak mintegy 19 ezer szavazat hiányzott volna, azaz 6,6 százalékkal már megvan a következő mandátum. Nehéz megmondani, hogy ez mit jelenthet az idei választásokon, ugyanis a küszöb alatt maradó pártok szavazataránya jelentős mértékben befolyásolja a mandátumok sorsát. Ahhoz, hogy meglegyen a harmadik befutó hely, a bejutó pártok között az RMDSZ aránya 8 százalék körülinek kell lennie.
- Lát-e arra esélyt, hogy idén a magyarok mégis csak nagyobb arányban vegyenek részt?
- Itt vissza kell térnünk a korábbi EP választások eredményeire. A 2007-es és 2009-es három-három mandátum esetében sokáig az a feltételezés élt, hogy egyrészt verseny, másrészt pedig az összefogás vezetett a kivételesen jó részvételhez. Ez a két tényező is szerepet játszhatott, de részben kioltották egymást: a versenyhelyzetben a nagyvárosiak és a szórványban élők szavaztak nagyobb arányban, az összefogás az interetnikus ütközőzónákban mobilizált inkább.
A kiemelkedő magyar részvétel oka nagy valószínűséggel az EU-hoz való viszonyban keresendő. A csatlakozás időpontjában az erdélyi magyarok bizalma kiemelkedő volt az EU intézményét illetően, jelentősen magasabb a románokénál. Akkor a magyarok 78, a románok 65 százaléka viszonyult pozitívan az EU-hoz. Viszont ez a bizalom erőteljesen erodálódott, számottevő fáziseltolódással, azaz a magyarok körében sokkal hangsúlyosabban, mint a románok esetében. A legfrissebb, 2018 őszi adatok szerint a magyarok 39, a románok 50 százaléka bízik meg az Európai Unióban. A két görbe a 2014-es választások környékén metszette egymást, ami kísértetiesen hasonlít a részvétel alakulásához, a magyar-román mobilizáltság kiegyenlítődéséhez. Ebben az értelmezési keretben azt feltételezhetjük, hogy az idén a magyar részvétel el fog maradni az országoshoz képest.
Viszont azt is számításba kell venni, hogy az RMDSZ üzenete jelentősen megváltozott a korábbi EP-választásokhoz képest. Egyrészt elismeri, hogy a csatlakozáskor táplált elvárások túlzottak voltak, és ebben a politikusoknak is szerepe volt, és ezzel összhangban megfogalmazza azokat a bírálatokat, amelyek mentén változásokat vár az Európai Unión belül. Másrészt egy proaktívabb állásfoglalás körvonalazódik, ami egy mondatban úgy foglalható össze, hogy az uniós támogatások továbbra is fontosak, viszont ezek mellett egy Kárpát-medencei magyar összefogással a kisebbségi kérdést is tematizálni fogjuk az EU-ban. Ez azért lehet hiteles, mert Erdélyből indult az a két kezdeményezés, amely arra irányul, hogy az európai intézmények tűzzék napirendre az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét. Tehát nem csak elvárásokat fogalmaznak meg, hanem feladatot is delegálnak az Uniónak. Ez egy új hozzáállás, és kérdés, hogy milyen hatással lesz a mozgósításban.
- Az összefogás, a hárompárti koalíció elmaradt, úgy tűnik azonban, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) megértette, hogy hosszú távon érdekében áll az RMDSZ-listát támogatni. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ezzel szemben azt hangoztatja, az összefogás elmaradása miatt nem jön majd össze a harmadik hely, sőt, az öt százalék is kockázatos. Az EMNP ezúttal is a 2009-es precedensre hivatkozik, amikor Tőkés László az RMDSZ listán indult, amiről végül három jelölt nyert mandátumot. Az elmúlt évek tapasztalata szerint mennyire mobilizál az összefogás, hiszen e beszélgetés során is elhangzott: a magyarok részvétele kiemelkedően magas volt 2009-ben … Van-e a Néppárt riogatásnak valóságalapja?
- Ez nagyon hipotetikus kérdés, mivel mindvégig nem derült ki, hogy az összefogás technikai értelemben miről is szólna. Erre biztos vannak „visszautasíthatatlan politikai ajánlatok”, de ezek helyenként a döntéshozókhoz sem jutnak el, az elemzőkhöz végképp nem. Komolyra fordítva a szót, a matematikánál maradva, abból indulhatunk ki, hogy az MPP és EMNP együttesen az erdélyi magyar választók 10-12 százalékát tudhatja magáénak. Ez egy közös jelöltlistán a 8. helyet jelentené. Egy ilyen megállapodás teljes mértékben tét nélküli lenne, és nem csak a pártok, hanem a választók szemszögéből is.
A Néppárt riogatásának meglátásom szerint nagyon alacsony a valóságtartalma. Mint az előbbiekben utaltam rá, nincs arra vonatkozó empirikus adat, hogy az összefogás nagyobb mértékben mobilizálna. Azt is látni kell, hogy a kihívó pártok alacsony támogatottsága egyben azt is jelenti, hogy az elutasítottságuk, a velük szembeni bizalmatlanság is igen magas. Van, akit mobilizálna, van, akit demobilizálna az összefogás.
- Sógor Csaba, az RMDSZ három mandátumos EP-képviselője ezúttal nem jutott befutó helyre, jóllehet messze vezet az ismertségi toplistán a többi jelölthöz viszonyítva. Mekkora veszteséget jelenthet ez a döntés az RMDSZ-nek?
- Ez ismét a politika terepe. Ugyanennyire jogos kérdés lehet az is, hogy Vincze Lóránt vagy Hegedüs Csilla mekkora nyereséget jelent? Vagy mekkora lendületet ad a kampánynak, hogy reális verseny volt a befutó helyekért? Vagy mekkora veszteséget jelentett volna, ha ugyanaz a két képviselő vezetné a listát?
- Az Európai Unió tétova válaszai az őshonos kisebbségek jogainak elismerésével kapcsolatban, a menekült-válság, a Brexit kiváltotta válsághangulat, az Erdélyben igen népszerű Fidesz állandó rekcumozása … Vajon a kezdeti „EU-fóriát” máris felváltaná egy egyre erősebb EU-szkeptikus hangulat azokban a (többnyire kelet-európai) országokban is, amelyekben közismerten a legnagyobb volt az unió támogatottsága? És ha ez a feltételezés igaz, vajon ez a csalódás mennyire mobilizál? Mennyivel többen érzik úgy: ha azt akarjuk, hogy beleszólásunk legyen az EU jövőjét illetően, igenis el kell menni szavazni?
- Inkább EU-kritikus hangulatról beszélnék. A bizalom első sorban gazdasági téren erodálódott, a romániai, és ezen belül az itteni magyar lakosság a nyugati életszínvonalhoz való gyors felzárkózásának elmaradása miatt csalódott a csatlakozást követően. Nem ritkák azok a bírálatok, amelyek szerint minket csak kihasznál az EU, egy gyarmata vagyunk a mag-országoknak, leépült az ipar, a multinacionális cégek alacsony jövedelmekért dolgoztatnak, a munkaerő javát külföldre szippantották. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a belépés után nagyon hamar bekövetkezett a 2008-2009-es gazdasági válság, amely felerősítette ezeket a percepciókat. Az EU iránti elkötelezettség ma már nem feltételek nélküli, és ezek az attitűdök azért erősödtek fel, mert a nyilvános térben is tematizálásra kerültek az utóbbi években. Magyarországon a Fidesz, Romániában a PSD ad hangot a kritikáknak. Viszont ez továbbra sem euroszkepticizmus, abban az értelemben, hogy az EU-ból való kilépést sem a politikai pártok, sem a lakosság nem tartja alternatívának.
Az erdélyi magyarok esetében volt vagy van egy plusz elvárás is, ami az EU-védvonal szerepével függ össze. Az erdélyi magyarok azt is remélték a csatlakozás pillanatában, hogy az EU védelmet fog nyújtani a kisebbségi jogok esetében. És ez nem csak az erdélyi magyarokra érvényes, hasonló tendenciák voltak a szlovákiai magyarok, de a bulgáriai törökök vagy a litvániai lengyelek esetében is. Időközben az lett a tapasztalat, hogy az EU nem partner a kisebbségi jogok megvédésében. A magyarországi médiában erőteljesen tematizált bevándorlók kérdése, ennek a deficites kezelése még erőteljesebben elmélyítette azt a percepciót, hogy a nyugat-európai országok számára a migránsok ügye sokkal fontosabb, mint az őshonos, nemzeti kisebbségek jogainak kérdése. Továbbra is azt tartom, hogy ez elsősorban katalizátor szerepet tölt be a kritikák erősödésében, felszínre törésében, az alapproblémák már korábban léteztek (mind gazdasági, mind kisebbségi jogok kérdésében), tehát a magyarországi történések közvetetten hatnak Erdélyben.
A csalódottság egy bizonyos szintig demobilizál, ezt láttuk a 2014-es választásokon. De az is elképzelhető, hogy egy bizonyos szint felett a hatás megfordul. Ez alapvetően attól függ, hogy a választók elhiszik-e azt, hogy szavazatukkal képesek befolyásolni az európai politikát és a közügyeket. Magyarországon például magas az én-hatékonyságba vetett bizalom, a magyar választók azt gondolják, hogy van esély és folytatni kell a küzdelmet Európa megváltoztatása érdekében. Május 26-án fog eldőlni, hogy az erdélyi magyarok hogyan vélekednek ebben a kérdésben.
A román részvételnek elméletileg lassulnia kellene, viszont itt a belpolitikai történések is jelentős hatással lesznek. A lakosság erőteljesen kiábrándult, új pártok és pártszövetségek jelentek meg, a meghatározó szereplők az őszi elnökválasztásra gyúrnak. Mindez erősíti annak a valószínűségét, hogy az országos mobilizáltság valamelyest növekedjen 2014-hez képest.
