Sikeresen mozgósította a MIÉRT a fiatalokat

Kelemen Hunor és Szilágyi Dóra a választási eredményeket értékelték

politikusok
Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott azoknak a fiataloknak, akik a június 9-i választásokon az RMDSZ-re szavaztak. Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
A június 9-i európai parlamenti választáson a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) jelöltje az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáján a harmadik helyezettjeként indult; közel 1200 jelölt lépett versenybe az ugyanaznap tartott önkormányzati választásokon – hangzott el Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke és EP képviselőjelöltje szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján. Amint Kelemen Hunor rámutatott: a magyar fiatalok választási részvétele nem maradt el az országos átlagtól, sőt, a többségében magyarlakta településeken nőtt is a részvételi arányszám. Az RMDSZ elnöke szerint ez részben annak tulajdonítható, hogy sok fiatal jelölt indult, mint ahogyan annak is, hogy a MIÉRT-elnök harmadik helyezettje volt az EP-jelöltlistának. Megjegyezte: ha a szélsőséges kirohanásairól elhíresült Diana Şoşoacă pártjának, az SOS Romániának a listája kevesebb szavazatot kap, a harmadik EP-képviselői helyet az RMDSZ kaphatta volna meg a töredékszavazatok visszaosztásából.

A június 9-i választásokon ritkán tapasztalható összhang volt a választók, a magyar közösség és az RMDSZ között – értékelte a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor. 

„A közösség megértette, mi az idei választások tétje, mint ahogyan azt is bizonyítani tudtuk, hogy a szövetség képes a megújulásra, lehetőséget ad az új nemzedékeknek” - emelte ki az RMDSZ elnöke. Aláhúzta: az RMDSZ az idei első két választás lezárulása után is ugyanazt mondja majd, amit a választási kampányban: a szövetség olyan országot akar építeni, amely minden polgárát – a magyarokat és a más nemzetiségűeket egyaránt – tiszteli, és felelősséget is vállal értük. Köszönetet mondott Szilágyi Dórának, a MIÉRT csapatának az eddig végzett munkáért, az erőteljes kampányért, megjegyezve, hogy a szövetség ezután is számít rájuk.

Közel 580 ezer szavazat az EP-listára 

A MIÉRT elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: soha nem volt ennyire közel, hogy egy ifjúsági szervezet képviselője bejuthasson az RMDSZ listáján az európai parlamentbe. Bár a mandátumot nem nyerte el, mégis történelmi eredménnyel zárult a júniusi választási megmérettetés: az RMDSZ EP-jelöltlistája közel 580 ezer szavazatot kapott. Elmondta: a statisztikák szerint a fiatalok választási részvétele 2024-ben 13 százalékkal csökkent a 2019-es adathoz képest országos szinten. Ezzel szemben - a becslések szerint - 10–13 százalékkal nőtt az urnákhoz járuló fiatalok aránya a többségében magyarlakta településeken az öt évvel ezelőtti számokhoz viszonyítva. 

A MIÉRT által készített becslés 14 megyére, ezeken belül, a magyarok lakta településekre vonatkozik. Kovászna megyében kiemelkedő, 22 százalékos növekedést állapítottak meg a fiatalok részvételi arányában, Szatmár megyében ez a szám 23 százalék, Szilágy megyében hét, Maros megyében nyolc, Bihar megyében 15, Hargita megyében öt, Arad megyében pedig 22 százalékos növekedést jegyeztek a fiataloknak az urnáknál való részvételében.

Az egyetemi városokban összehasonlították az RMDSZ helyi tanácsosi jelöltlistáira beérkezett szavazatok számát a szövetség EP-listájára adott voksok számával. Bár ezekhez nem tudtak korcsoportot társítani, azt látni, hogy Kolozsváron több mint 1200, Marosvásárhelyen 857, Nagyváradon 2043 szavazattal több érkezett az EP-listára. A MIÉRT feltételezése szerint a számok mögött ott vannak az egyetemisták, akiknek nincsen állandó lakhelyük az egyetemi központokban, ezért itt csak az EP-listákra, az RMDSZ EP-jelöltjeire szavaztak. 

A fiatalokat érintő problémákat tekintették prioritásnak 

A kampány során a MIÉRT kiemelten azokat a kérdéseket vetette fel, amelyek ezt a generációt leginkább érintik: a bentlakás-helyek száma, lakhatási problémák, uniós szintű mobilitási programok, diákorientált szakoktatás, vállalkozási programok indítása, méltányos, zöld átállás – összegezte Szilágyi Dóra. Több ezer fiatallal találkoztak a kampány során, és nagy többségük azt mondta, itthon maradna, de szüksége van támogatásra, olyan közegre, amelyben biztonságban érezheti magát. „Ezért mentek el szavazni, ezért fejezték ki voksukkal bizalmukat az ifjúság jelöltjei iránt. Ennek megfelelően, arra kérem az RMDSZ-t, ezeknek a problémáknak a megoldását kezelje prioritásként” – húzta alá Szilágyi Dóra.

Az önkormányzati választásokon elért eredményeket illetően elmondta: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2024-ben 369 fiatal nyert önkormányzati mandátumot; köztük három polgármester, 19 megyei tanácsos van kilenc megyében, a többi 347 helyi tanácsos.

Megállják helyüket és bizonyítani készek 

Katona Ibolya, a MIÉRT önkormányzatokért felelős alelnöke arról számolt be, hogy azok a polgármesterek, akik négy éve nyerték el az elöljárói tisztséget és már betöltötték a 35. életévüket, többnyire újráztak az idei választáson, bizonyságául annak, hogy megállják a helyüket ezekben a feladatkörökben. Arad megyében három fiatal helyi tanácsosa lett az RMDSZ-nek, Bákó megyében ugyancsak három tanácsos került tisztségbe, illetve egy polgármester is, Gál Alina személyében, Gajcsána községben.

Beszterce-Naszód megyében a fiataloknak nyolc helyi és egy megyei tanácsosa lett, Bihar megyében 36 helyi és egy megyei tanácsos, Brassó megyében négy helyi és egy megyei képviselő került be az önkormányzatokba. 

Csíkszék területén harminc fiatal helyi tanácsos jutott mandátumhoz, Fehér megyében kettő, Gyergyószéken 21 helyi, két megyei tanácsos került ki a fiatalok sorából. Háromszéken 56 helyi, hat megyei, Hunyad megyében ötven helyi és három megyei tanácsos került be az önkormányzatokba. Hunyad megyében egy helyi, Kolozs megyében 11 helyi, két fiatal megyei tanácsosa lett az RMDSZ-nek, illetve egy fiatal polgármestere is, Balázs István Botond személyében, Magyarszovát községben. Maros megyében 52 helyi, egy megyei tanácsosa lett a fiataloknak, valamint egy polgármestere. Máramaros megyében három helyi, Szatmár megyében ötven helyi, három megyei tanácsos került ki az ifjúság soraiból. Szilágy megyében 19 helyi, egy megyei tanácsos, Temes megyében két, Udvarhelyszéken viszont 46 helyi tanácsos került tisztségbe, egy megyei tanácsossal. 

Tornai Szilárd, a MIÉRT elnökhelyettese az udvarhelyi, udvarhelyszéki eredményeket osztotta meg. Szepessy László, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács képviseletében szólalt fel, kiemelve: a fiatalok választási részvétele jelentős mértékben a MIÉRT tagszervezetek által, az elmúlt négy-öt évben végzett kemény, közösségszervező munkának köszönhető. 

A részvételi számokból és arányokból látszik: amennyiben van rátermett, esélyes helyen induló fiatal az RMDSZ-listáin, az mozgósítani is tudja a fiatal szavazókat – nyomatékosította Szilágyi Dóra. „Ezzel a lendülettel folytatjuk a szuperválasztási évet, vágunk neki a parlamenti és az elnökválasztásnak az év második felében, amelyeken reméljük, szintén szerepet kapnak majd a fiatalok”, jegyezte meg. Mint mondta, folytatni fogják a tudatosító kampányt a középiskolákban is. „Rajtunk bizonyosan nem fog múlni, a bizalmat megszolgáljuk”, nyomatékosította a MIÉRT elnöke.

Kérdésünkre, hogy az elért jó eredmények alapján számíthatnak-e a fiatalok befutó helyre a parlamenti jelöltlistákon, a szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ-nek a parlamenti jelöltlisták összeállításánál rég megalkotott szabályai vannak, amelyeken nem lehet változtatni. Fenntartott helye csupán a szórványnak van, és amennyiben van magyar-magyar együttműködés, akkor két hely jár a két kisebb erdélyi magyar pártnak. „Ilyen keretek között lehet mozogni, ugyanakkor, a területi szervezeteknél minden kollegámat arra biztatok, hogy támogassák és pártolják azt, hogy a fiatalok – amennyiben részt vesznek a jelöltállítási versenyben, kapjanak akár plusz lehetőséget is arra, hogy a parlamenti listára kerüljenek” -, magyarázta Kelemen Hunor. Hozzátette: nagyon ritkán, az elmúlt években mindössze egy-két alkalommal adódott olyan helyzet, amikor a parlamenti jelöltlisták kapcsán a területi szervezet döntéseit felülírta az országos vezetőség.