“Jobb pályán” a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23– 28. között tartanak. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a szabadegyetem alapítója keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: nagyon fontosnak tartják a mostani politikai körülmények között is azt az elvet, hogy jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja – állapította meg.
Úgy látta, rég volt olyan nagy szükség a gondolkodásra, a politikai kérdések elemzésére, mint most.
Minden tartalom
Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot. Az elnökjelölt ezután azt is bejelentette, hogy J. D. Vance ohiói szenátort jelöli alelnökének. A volt elnök kötéssel a fülén érkezett a Milwaukeeban tartott kongresszusra, ahol hívei ujjongva fogadták.
Egy 44-tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek – közölte kedden az Adevarul hírportál.
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után. Joe Biden államfő vasárnap esti sajtónyilatkozatában alapos és gyors vizsgálatot ígért a Donald Trump volt elnök elleni merénylettel kapcsolatban, s arra kért mindenkit, ne bocsátkozzon feltételezésekbe a támadás indítékát és a merénylő kötődéseit illetően.
A Donald Trump korábbi amerikai elnökre tüzet nyitó 20 éves férfi nem messze lakott a végzetes szombati kampányesemény helyszínétől. Az ott megölt Thomas Matthew Crooks családjából egyelőre egyedül az édesapja nyilatkozott a sajtónak – számolt be a hirado.hu.
Amerikai elnökök elleni agresszióból kijutott alaposan az Egyesült Államok történelme során: Trump a hetedik a sorban; az ország fennállásától számolt 248 év alatt elkövetett 8 (Henry Ford életére 1975 szeptemberében kétszer is rátörtek) támadás 31 éves átlagot ad ki. Magyarán, egy elméletileg átlagolt séma szerint egyetlen emberöltőnyi időszakra két Fehér Ház elleni fegyveres cselekedet jutna. A glóbuszon bizonyára vannak vidékek jócskán, ahol az ilyen jellegű statisztika komorabb következtetéseket eredményez, de az előbb vázolt adathalmaz is elgondolkodtató frekvenciájára utal a politikai indíttatású erőszaknak.
Pár hét leforgása alatt immár a második politikai vezetőellen követnek el merényletkísérletet. Robert Fico szlovák miniszterelnök után Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltön volt a sor. Vajon ki következhet? – fogalmazódhat meg sokakban a kérdés, noha a két említett támadás között nincs semmilyen közvetlen összefüggés.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), és Pennsylvania állam rendőrségének tájékoztatóján megerősítették, hogy a nyomozás merényletkísérlet miatt zajlik. A hatóságok helyi idő szerint szombaton éjfélkor tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a támadó a Pennsylvania állambeli Butler településen tartott nagygyűlés elkerített területén kívül, mintegy 130 méterre, egy épület tetején helyezkedett el.
Merényletkísérletet hajtottak végre Donald Trump republikánus jelölt ellen Pennsylvania államban, az Egyesült Államokban. A támadó meghalt, az elnökjelölt vérző füllel, saját lábán hagyta el a színpadot, majd konvojával egy helyi egészségügyi intézménybe távozott.
Kisiklott Erdélyben a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat a Brassótól 50 km-re fekvő Kőhalom (Rupea) térségében. Személyi sérülés nem történt – közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
