Új művészettörténeti kötettel ismerkedhettek meg az érdeklődők az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 11-i könyvbemutatóján. A Maros Megyei Múzeummal karöltve szervezett rendezvényen Bíró Annamária és Kovács Zsolt művészettörténész méltatta az Orbán János szerkesztésében megjelent Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című tanulmánykötetet.

Ismét régészeti ásatások folynak a kolozsvári Szent Mihály templom környezetében. A város szimbólumának számító, több évszázados épület bejárata előtti ásatásnál látványosabb és szembeszökőbb helyszint keresve se találhatnánk, így érthető, hogy a helyi magyarság nagy érdeklődéssel figyeli a régészek munkáját. Sajnos, bizonyos internetes fórumok hozzászólásaiból ítélve, a nagyközönség és a kolozsvári magyarság viszonya a régészettel még mindig a funari időszak sérelmeit hordozza. Itt az ideje ezt végérvényesen lemosni.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke nemrég csatlakozott Kovács Péter által elindított kezdeményezéshez és internetes sajtóorgánu­mokban megjelenő írásával ő is az Erdélyben élő számos etnikai, nemzetiségi és szexuális kisebbség toleranciájára és elfogadására hívta fel az erdélyi magyarok figyelmét. Ennek apropóját az adja, hogy a képviselőháznak hamarosan két törvényjavaslatról is döntenie kell: az élettársi viszony és a család meghatározásának alkotmányban történő módosításáról. Az élettársi viszonyról szóló törvényjavaslat ellen a napokban a Koalíció a Családért mozgalom hivatalos nyilatkozatot küldött a politikai pártok vezetőinek azzal érvelve, hogy az „élettársi viszony ártalmas a gyermekek egészséges fejlődésére”. Nézzük meg ezt a briliáns eszmefuttatást kicsit közelebbről.

A történet már-már tragikomikus: ki gondolta volna, hogy hazánk legfőbb tudományos intézménye, a román állam „integritását és szellemi értékeit” védő Román Tudományos Akadémia képes egy hónap alatt második alkalommal is címlapra kerülni és felborzolni a kedélyeket. A botrányosra sikeredett nemzetvédő és autonómia-ellenes nyilatkozatuk után a taláros testület most egy újabb monumentális ötlettel rukkolt elő a külföldre vándorló tehetséges fiatalok itthon tartására törekedve: az állami helyen végzett egyetemistáknak tanulmányaikat követően kötelező lenne itthon maradniuk annyi időre ameddig az állam fizette tanulmányaikat. Ezzel csak egy a gond: aki ilyet kér, az adjon is munkát.

A romániai tüntetéssorozatok részletes elemzésekor számos romániai és külföldi elemző is felhívta a nagyközönség figyelmét arra, hogy a társadalom által olyannyira érzékenyen értelmezett korrupció elleni harc mögött, érdemes lenne a „másik” oldal érveire is figyelni, azaz a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységére és a jelenlegi román politikában és társadalmi életben játszott szerepére. Az ügy azért is lett aktuális, mert az Amerikai Titkosszolgálat (CIA) nemrég közölt két újabb dokumentumot 1982-ből és 1985-ből, amelyben előrejelzik a romániai hatalmi rendszer fokozatos átalakulását. Erre világított rá nemrég Liviu Mihaiu oknyomozó cikke is, amely a román sajtóban igen nagy visszhangra lelt. Az elmúlt években felgyűlt adatok tükrében tehát biztosan állíthatjuk: a Securitate és a titkos hatalom – egyféle domesztikus, helyi terror – nem tűnt el, csak átalakult.

A tanügyminisztérium közvitára bocsátotta az ősztől életbe lépő új tanterveket, amelyek többek között a magyarság történelmének VI-VII. osztályokban történő oktatását is módosította számos pontban. A tanterv elsősorban arra törekszik, hogy a diákok megfelelő tudást szerezzenek az idő és tér fogalmairól, tájékozódni tudjanak a történelmi szakzsargon világában és hosszú távon hasznosítsák történelmi tudásukat a mindennapokban. Az új tanterv különösen nagy figyelmet ad a helytörténeti kutatásokra, projektek-munkákra és a csapatépítésre is. Mindezek nagyon jól hangzanak, ám nem árt kicsit közelebbről is megvizsgálni, milyen részletekben rejlik az ördög a mindennapok történelem-oktatásában.

Gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy híres egyetemi professzor leszek, aki az ókori történelmet fogja oktatni az egyik egyetemen. Azt is elképzeltem, hogy a sok titulus között, ami az öreg professzoroknak ugyebár jár, ott lesz az akadémikus is. Azóta a naivitás felhőiből a tudományos élet csínytevései felébresztettek, kicsit felnőttem, elkezdtem enyhén őszülni és rájöttem, hogy elég nagy az esélyem, hogy soha nem leszek akadémikus – és most már nem is akarok az lenni. Olyanokkal kellene ugyanis egy bársonyszéken osztozni, akik jelenleg Romániában a legsötétebb idők nacionalizmusának retorikáját és konzervativizmusát ontják elénk az ország felébredésének és naiv vágyálmainak legélesebb pillanatában.