Laczkó-Vass

Róbert

Máskép(p)
Máskép(p)
Gyanítom, hogy a nagy európai hercehurcában, amelyben NATO-szövetséges országok diplomatái, felelős vagy felelőtlen vezetői feszülnek egymásnak nemzetközi jogi értelemben kényes és vitatható döntéseik miatt (lásd: Hollandia és Törökország huzavonája), kevés figyelem hárul egy olyan gesztusra, mint Henri Boulad jezsuita szerzetes állampolgársági kérelme, amelyet a magyar hatóságokhoz intézett. Jogszerűen, a befogadó ország vonatkozó törvényeit és szabályait maradéktalanul betartva. Pedig ő is válságövezetből érkezik: Egyiptom az uniós bürökraták mércéje szerint annak számít, bármit is jelentsen Merkel asszony legutóbbi látogatása Kairóban.
Máskép(p)
Az Egyesült Államok legutóbbi, mocskolódásokban és váratlan fordulatokban egyaránt bővelkedő elnökválasztása komoly fejtörést okoz a politikai elemzőknek. Utólag persze könnyű okosnak lenni, mindenkinek van legalább egy megfejtése arról, hogyan sikerült kisiklatni - más olvasatban: hogyan sikerült helyes mederbe terelni - a választók akaratát, az igazán kézenfekvő magyarázatot azonban a kampány másik meglepetésembere, Bernie Sanders vermonti szenátor adta nemrég.
Máskép(p)
Máskép(p)
Máskép(p)