Kering a videómegosztó- és közösségi portálokon néhány izgalmas montázs, amely az amerikai elnökválasztás három prominense, jelesül a leköszönő elnök és a helyére pályázó két jelölt egymásról alkotott egykori és jelenlegi véleményét teregeti ki. Tanulságos videók ezek, döbbenetes, hogy nyolc-tíz év távlatából hogyan „javul”, vagy inkább romlik meg az ekkora horderejű politikusok éleslátása. Nem titok, hogy Trump üzletemberként még az esküvőjére is meghívta a Clinton-családot, sőt: adományokkal is támogatta Hillary Clintont, amikor a New York-i szenátor Barack Obama ellenében kampányolt az elnökségért 2008-ban. Olyasmiket mondogatott róla, hogy egy nagy elnök csodálatos felesége, jó és intelligens asszony, aki maga is nagyszerű elnök asszony lenne, a történelem nagy ajándéka Amerika számára, sokan pedig csak azért gyűlölik őket, mert egyszerűen féltékenyek rájuk. Hogy mit gondol ma erről Hillary Clinton és hogyan vélekedik ő maga Trump felől, arról ki-ki maga is meggyőződhetett az elmúlt hónapokban. Barack Obama sem kímélte demokrata ellenfelét a 2008-as előválasztások során, ami a maga logikája szerint érthető, de ha azzal szembesülünk, hogy nagyjából ugyanolyan vádakkal illette, mint mostanság Donald Trump, viszont leköszönő elnökként szemrebbenés nélkül állítja mindennek az ellenkezőjét, akkor bizony eltátjuk a szánkat ekkora pálfordulás láttán.
Tekintsünk most el attól, hogy Donald Trump a maga fésületlen modorával mennyire tenyerelt bele a politikai korrektség állóvizébe, és ez milyen arányban áll Hillary Clinton hanyagsággal fűszerezett informatikai dilettantizmusával, amelyet a világ elsőszámú politikai, katonai és gazdasági hatalmát irányító csúcspolitikusként, külügyminiszterként egyszerűen nem engedhetett volna meg magának. Előbb-utóbb ugyanis kiderül, hogy az ilyesminek mindig vannak nemzetbiztonsági kockázatai, bolond lenne a sok ellenérdekelt hekker, ha nem használna ki egy ekkora rést az Egyesült Államok tűzfalán. Tekintsünk el attól is, hogy mekkora hitelességgel vádolhat meg a minden szamárságért is pereskedők hazájában, évtizedek távlatából valakit egy pornósztár zaklatással, mint ahogy attól is, kinek van gusztusa olyasvalakire szavazni, aki az ellenfele köhögőrohamain élcelődik. Vezették már az Egyesült Államokat komoly betegségekben szenvedő elnökök is, a történelem pedig őket igazolta, gondoljunk csak a Marfan-szindrómával küszködő Abraham Lincolnra, a deréktól lefele bénult Franklin Delano Rooseveltre, vagy a rákos diagnózissal többször is operált Ronald Reagenre. Közülük kettő republikánus volt. És az is igaz, hogy szexuális kicsapongásai ellenére mind a mai napig a legnagyobb tisztelet övezi John Fitzgerald Kennedyt, s hogy a családban maradjon: Bill Clinton sem éppen angyali tisztaságáról vált hírhedtté.
Summa summarum: európai fejjel ne is próbálkozzunk megérteni, hogyan működik a politikai morál az Egyesült Államokban: ahhoz egy kicsit amerikainak is lenni kellene. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az amerikai hadiipar egykor inkább republikánus-párti óriáscégei – érdekből vagy számításból – többségükben most ugyanúgy Clinton kampányát támogatták, mint a szórakoztatóipar krémje. Kivételek persze akadnak, Susan Sarandon például, aki nem csak tehetségével, de rendkívül intelligens, haladó szellemű közéleti tevékenységével is elismerést váltott ki világszerte, kikérte magának, hogy neki két rossz közül kelljen a kisebbiket választania, mondván: nem hajlandó a vaginájával szavazni. Nesze neked, Trillary Crump! Ezzel együtt marad a kérdés: vajon mennyire lehet kínos egy pacifista szépléleknek azonos platformon állni egy milliárdos fegyvergyártóval? Talán annyira, mint hadviselő ország vezetőjeként Nobel-békedíjat kapni – az elnökség első évében. A guantanamoi fogolytábort viszont azóta sem zárták be. Igaz, ilyesmit sem Hillary, sem Trump nem nagyon ígért, Obama pedig egy Nobel-békedíjjal a zsebében már kitöltötte a mandátumát...
