MÁSKÉP(P) – A SZUBJEKTÍV ROVAT

Több okból is sürgősé vált a büntetőtörvénykönyv módosítása. Tegnap megszületett premierben az első olyan bírósági döntés, amely eltörölt egy hivatali visszaélés bűncselekménye miatt három év szabadságvesztést kiszabó korábbi ítéletet, amelyet a Hunyad megyei tanács volt jegyzőjére róttak ki. Mint ismert, az alkotmánybíróság tavaly júniusban részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a Btk.-nak a hivatali visszaélésre vonatkozó cikkelyét, amely túl laza keretek közé helyezte ezt a típusú bűncselekményt. Lehetőséget teremtett az ügyészeknek, hogy visszaéljenek hatalmukkal és ráhúzzák olyan esetekre is ezt a vádat, amikor egy hivatalnok nem sértett meg konkrétan törvényes előírást. A börtönbüntetésről szóló ítélet törlését a gyulafehérvári ítélőtábla mondta ki tegnap.

Leginkább az lep meg, hogy mennyire agresszívek a viták – sopánkodott egy uniós parlamenti képviselőnk, stúdióbeszélgetésen, miközben a háttérben a kormányépület előtt tüntető tömegről pörögtek a felvételek. Politikusunk, aki civilben jónevű színész, a disputák színvonalát és hangnemét tette szóvá, arcán a rökönnyel vegyes felháborodás előjeleivel. Az utóbbi hetek közhangulata valóban nem kedvez az érdembeli vitáknak, és példa rá a parlamentben lezajlott, tényleg filmbe illő replikák sora, például a bizalmatlansági indítvány leszavazásának napján. Ha nívót említek, azzal már elismerem, hogy volt valamilyen szint, de itt legfennebb a maximális apályról lehet szólni, és még ezt is eufemizmusnak érzem így utólag.

Az áttöréshez még rengeteg munkára lett volna szüksége. Tehetsége az volt, türelme is – egy délelőtt a Dávid szobor tökéletes mását formázta meg gipszből, nem egészen 6 óra alatt. Ekkortájt, azaz munkásságának utolsó szakaszában, a műtermében élt. Nem vallotta be magának, de lényegében csalódott. Türelmetlen volt a saját életével szemben – ezt egy helyi lapnak adott interjúban nyilatkozta, és ez az apró személyes részlet ott maradt a formákról és külföldi elismerésekről szóló anyagban.

Gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy híres egyetemi professzor leszek, aki az ókori történelmet fogja oktatni az egyik egyetemen. Azt is elképzeltem, hogy a sok titulus között, ami az öreg professzoroknak ugyebár jár, ott lesz az akadémikus is. Azóta a naivitás felhőiből a tudományos élet csínytevései felébresztettek, kicsit felnőttem, elkezdtem enyhén őszülni és rájöttem, hogy elég nagy az esélyem, hogy soha nem leszek akadémikus – és most már nem is akarok az lenni. Olyanokkal kellene ugyanis egy bársonyszéken osztozni, akik jelenleg Romániában a legsötétebb idők nacionalizmusának retorikáját és konzervativizmusát ontják elénk az ország felébredésének és naiv vágyálmainak legélesebb pillanatában.

Nem a kormány menesztése, hanem egy új parlamenti többség kialakítása jelentheti a kimozdulást abból a patthelyzetből, amiben jelenleg Románia toporog. Erre pedig kevés az esély – a demokrácia játékszabályai szerint legalábbis. A PSD túlnyerte magát az őszi választásokon, az ALDE-val kialakított szövetsége akkora többséget biztosít neki a parlamentben, hogy az ellenzéknek esélye sincs elmozdítására például bizalmatlansági indítvány útján. A tegnap szavazásra bocsátott kezdeményezés ezért csak gesztusértékű, és sokkal inkább az ellenzék tehetetlenségét, szűk mozgásterét engedte láttatni, nem pedig erejét, vagy a válságból kivezető utat.

Klaus Johannis államfő keddi parlamenti felszólalásától valószínűleg sokan többet vártak volna, azt, hogy valamilyen megoldás ötlettel helyére teszi a dolgokat, vagy legalább felvillantja egyfajta lehetséges lezárását az elmúlt időszak eseményeinek. Ehelyett egy „talányos” megfogalmazásra tellett, miszerint a hatalmas közfelháborodást és tiltakozást kiváltott 13-as sürgősségi kormányrendelet hatálytalanítása, meg a kijelentéseiben és intézkedéseiben félelmesen csetlő-botló és ezzel hozzá nem értését bizonyító igazságügyi miniszter lemondása nem elegendő a kialakult helyzet feloldására. És akkor mi legyen?

Ahogy én a mai Kolozsvárt elnézem, itt nekünk lassan befellegzett.

A büntető törvénykönyv módosításáról szóló vitatott rendelet alaposan elterelte a közvélemény figyelmét az állami költségvetésről, amelyet várhatóan ma szavaz meg a parlament. A kormány nem volt hajlandó törődni a gazdasági szféra és a szakértők figyelmeztetéseivel, hogy a büdzsé enyhe túlzással élve mesébe illik, ugyanis olyan bevétel- és gazdasági növekedéssel számol, aminek a valósághoz nincs sok köze.

Tudván tudom, hogy már sokan megénekelték a Légy jó mindhalálig című musical sikerét, de miután én is végignéztem az előadást, úgy gondolom, hogy nem mehetek el mellette szó, pontosabban betű nélkül. Nem kritikusi vagy publicista szemmel kísértem figyelemmel az előadást, hanem kálvinista papként.

Izgalmas időket élünk. Vadidegenekkel mosolygunk egymásra a buszon este hat után – hiszen mindenki tudja, ugyanoda igyekszünk. A székely egyetemista fiúk Kolozsváron a tüntetésre csajozni is járnak: mert az „aktivista” lányok szépek, nem baj, ha nem tudnak magyarul. És aztán kint a téren, és napközben a közösségi oldalakon röpködnek a poénok, vicces jelmezek és táblák feliratai jelzik: élünk, szuszogunk, dobog a szívünk, agyunkban ezerrel dolgoznak a tekervények, lelkünkben a humor adja az üzemanyagot. Hát felébredtünk! Végre, végre!

Nincs mit osztani ezen: Románia világrengető példát statuál demokráciából annak legnagyobb sebzettségében. Olyan nagy és erős, napi három-négyszázezer ember szájából üvöltő, sikoltó, menetelő és pezsgő példát, amelyhez még az Örömóda karajani szólamai sem hasonlíthatóak. Feldobja a dekadenciájába már-már beletörődő, kettészakadt Európát, pezsgést hoz emberek ezreinek mindennapjaiba, összehozza a politikai, ideológiai és generációbeli különbségektől zilált román társadalmat. Ha az Európai Demokráciát egy betegeskedő nőként képzeljük el, akkor ma itt, Romániában gyógyítják ennek a megerőszakolt nőnek a sebeit.

Nagy Feró közismert dalának címe jutott eszembe akkor, amikor az egyik közösségi hálón egymás után többször is szemem elé került egy olyan bejegyzés, amely arra kéri a tüntetőket, hogy maradjanak higgadtak, kerüljék az erőszakos cselekményeket.

A balkáni politikacsinálás iskolapéldája az, ahogy Dragneáék megoldották a Btk. módosítását: sunyin, aljasul, önkényesen. Az előre meghirdetett napirend szerint a kormány (hivatalosan) nem tervezte a büntetőtörvénykönyv kényes témájának vitáját keddi ülésén. De alighogy kialudt a lámpa az elnöki hálószobában, és elhárult annak a veszélye, hogy Johannis ismét rajtaüt a bandán, a kabinet előszedte az inkriminált dokumentumot, és még mielőtt megszólalt volna a kakas, máris napvilágot látott a Hivatalos Közlönyben a Dragnea kényére-kedvére megváltoztatott Btk. Mindez olyan körülmények között, hogy az elmúlt hetekben az ország minden szegletében ezrek vonultak az utcára tiltakozva az egyértelműen Liviu Dragnea érdekeit – szabadságát! – szolgáló-garantáló módosítás ellen.

E hangzatos címszó alatt sok mindent el lehet követni, háborúkat is lehet indítani. A fő gond az, hogy a fogalom nagyon tág és a hírszerzés asztalára tartozik. Márpedig ez az intézmény nem a transzparenciáról híres. A nemzetbiztonság címszó alatt elkövetett akciókat a nyilvánosság előtt nem kell megindokolni, az államtitok leple alatt a biztonságot fenyegető, sokszor indokolatlan és eltúlzott veszély megalapozottsága homályban marad.