A Román Tudományos Akadémia eddig három monumentális kötetben adta ki „Románia stratégiai fejlődése az elkövetkező 20 évben” címet viselő stratégiai tervezetét, amely elsősorban az ország tanügyi, tudományos és kulturális fejlődéséről, irányvonalairól igyekszik átfogó képet adni és részletes tanulmányként szolgálni. A harmadik kötet két részesre sikeredett, az utolsót nemrég tette közzé honlapján a nagyhagyományú társaság. A 932 oldalas munka koordinátora – funkciója miatt elsősorban – Ionel Valentin Vlad matematikus, az Akadémia jelenlegi elnöke, ám kidolgozói között elsősorban olyan nevek jeleskednek, mint Ioan Aurel Pop történész, a BBTE akadémikusa, Daniel David világhírű kutató-pszichológus vagy Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter, akinek a neve sajnos ma már sehol sem hangzik túl jól.
A botrányosra sikeredett írás a kötetben az „iskola és az oktatás az Akadémia értelmezésében” címet viselő fejezetként szerepel és 39 oldalon át elemzi a romániai egyetemisták, kutatók és különösen az orvosokat érintő kivándorlás és a közoktatás problémáját. Csak 2007 és 2017 között 36 000 fiatal orvos, fogorvos hagyta el az országot és választotta új hazájának az Európai Unió más tagállamát vagy akár tengerentúli országokat. Hasonlóan magas az ún. agyelszívás aránya a műszaki tudományok szakembereinek körében. A bölcsésztudományokat már nem is lenne érdemes felsorolni, hisz ott sokkal bonyolultabb a tudományos migráció folyamata és fajtái: nagy részük már az egyetemi idő alatt külföldre vándorol, míg mások bár az országban maradnak, legtöbbször szakmájukon kívül találnak munkát. A nagyméretűre sikeredett kiadvány hosszan sorolja a lehetséges megoldásokat az ország jövőjét valóban súlyosan érintő agyelszívásra. A javaslatok között találjuk például az online oktatás (home schooling) támogatását, a tanárok és családjaik számára biztosított lakástámogatást, az e-bookok és online tankönyvek bevezetését és a „piaci igényekhez igazított oktatási rendszer” kialakítását. A kötet 35. oldalán aztán jön az a mondat, amelyik kiverte a „biztosítékot” a közmédiában: az akadémikusok szerint az állami helyen végzett egyetemistáknak kötelező lenne az országban maradni legalább annyi időre, ahány évig az egyetem fizette tanulmányaikat. Amennyiben úgy döntöttek, hogy elhagyják az országot, kötelező lenne visszafizetni azt az összeget, amit az állam „oktatásukba fektetett” az elmúlt években.
Ez a kijelentés két dolgot, mondhatni alapvető jogot is megkérdőjelez: a szabad és ingyenes oktatáshoz való jogot és a szellemi szabadság jogát is. Túl ezeken az apróságokon azonban, az akadémia vaskos kötete pontosan arról felejt el beszélni, hogy azok a fiatalok, akiket köteleznének az országban maradni, hogyan és hol találnának munkát. Döntő többségünk ugyanis, akik az elmúlt években a romániai felsőoktatásból szabad szárnyat kapva kiléptek a „piacra”, nem tudunk elhelyezkedni saját szakterületünkön. Az egyetemisták nagy hányada az elvégzett 3-5 vagy még több éves egyetemi oktatást követően nem talál munkát abban a szakmában, amit egykor szenvedélyből választott, és amiben jól érezné magát. Ugyancsak nehéz ügy azoknak a fiataloknak a problémája, akik bár elkötelezettek választott szakmájuk iránt (legyen szó itt most az orvosokról vagy tanárokról), de az itthoni fizetések olyannyira alacsonyak, hogy lehetetlenné teszik ennek a szakmának a gyakorlását. Példának okáért, ha egy tanár egy közepes vagy nagyobb romániai városban talál munkát, az óriási lakbérköltségek és további kiadások felemésztik kezdő fizetésük több mint 60%-át. A maradékból pedig jobb esetben „vegetál”, vagyis túlél és becsesen hirdetheti, hogy megfelel az akadémia feltételeinek, hiszen itthon maradt és hűséges a hazához, az itthonhoz. Sztoikusan nézi, hogy egykori osztálytársai, barátai, egyetemi társai naponta kérkednek a szociális háló illuzórikus képkavalkádjában egy-egy tengerparti vacsorájukkal, legújabb kocsijukkal vagy hivalkodó éjszakai életükkel. Magyarán: boldognak és gazdagnak tűnnek. A valóságot persze nem tudjuk, hiszen külföldön sincs kolbászból a kerítés és az idegenségérzet és honvágy sokszor túl nagy ár a jóléthez. Az viszont tény – és ez jelenleg az agyelszívás legfőbb oka – hogy a fiatalok, akik sokkal inkább hozzászoktak már az európai mobilitáshoz és magasabb igényküszöbbel rendelkeznek – nem fognak tétlenül és sztoikusan itthon maradni minimálbérért vagy a külföldi fizetések töredékéért csak azért, mert „itthon jobb”. Vagy mert a Román Tudomány Akadémia megállapította, hogy ez viszi Romániát előre.
Sajnos a legfőbb tudományos fórum egyre gyakrabban bizonyítja be, hogy idejétmúlt intézmény és valóságérzetük oly távol van a romániai jelentől, mint a kivándorolt fiatalok ezrei egykori otthonuktól. A folyamatot, amelyet jogosan szeretnének leállítani, ilyen patetikus kijelentésekkel aligha fogják megoldani. Stabil munkahelyek és nagy fizetések hiányában az agyak előbb-utóbb elfogynak itthonról.
