Elmélkedős
Életünket nagyban befolyásolja a munka iránti igény, valamint a munka elvégzése és jutalma. Beleszületünk egy társadalomba, ahol csak úgy tudjuk megtalálni a helyünket, ha dolgozunk, eredményeink pedig akkor lesznek, ha kemény kitartással végezzük adott feladatainkat.
Már kisiskolás korunktól ránk bíznak néhány elvégzendő feladatot, hogy felelősséget tanuljunk és megértsük, minden tettünk következményeket von maga után, mi pedig vállaljuk azokat. A munka tehát a felelősségvállalásra, a következményekre is felhívja figyelmünket.
Érdekes, sőt sokszor abszurd, hogy mi, emberek milyen nehezen látjuk meg a részleteket, mennyire könnyen elsiklunk a jelentéktelenebbnek tűnő apróbb dolgok felett, amelyek nap mint nap körbevesznek minket. Pedig Krúdy Gyula óta tudjuk, hogy a részleteknek fontos szerepük van: „Az apróságokra jobban kell vigyázni, mint a nagy dolgokra, mert apróságokból van összetákolva az ember élete.” Közelebbi perspektívából kell figyelnünk tehát az apróságokat, s óvnunk kell őket.
Életünket nagyban meghatározza a játék motívuma. Gyerekkorunktól fogva szükségünk van arra, hogy játsszanak velünk, fantáziánk segítségével kitalált szerepekbe képzeljük bele magunkat felszabadulás, szórakozás, nevetés céljából. Ha mélyen visszagondolunk letűnt gyermekkorunkra, akkor bizonyára a játék töltötte ki a napjaink nagy részét.
Hatodik csörgésre kelek fel. Rózsaszín papucsba bújok és kócos kontyba fogom a hajam a fejem tetején. A fürdőszoba után a kávéfőzőhöz sietek, nagyon gyorsan megreggelizek: vajas pirítós tükörtojással. Percekig bámulom a ruhásszekrényt, majd kiválasztom a kedvenc felsőmet egy farmerrel. Tél idején sapka, sál, ha megtalálom a kesztyűm, akkor azt is felveszem, ha nem, akkor vörösre fagyasztom az ujjaim, hogy tartósítsam magam. Buszozok az egyetemre, mert szerintem sokkal gyorsabb, de mindig rá kell jönnöm, hogy reggel 8-kor gyalog, hátrafelé menet is hamarabb odaérnék.
Sztereotípiák. Mindannyiunk életében jelen vannak, mégis keveset foglalkozunk velük. Ha közelebbről megvizsgáljuk a kifejezést, rájöhetünk, hogy fontosabb szerepe van a mai társadalomban, mint azt elsőre hinnénk. Sokan úgy gondolják, a sztereotípia egyet jelent az előítélet fogalmával, a másik megközelítés szerint viszont utóbbi esetében egyfajta érzelmi töltetről is beszélhetünk. Ez általában a korábban személyesen átélt negatív tapasztalatok alapján alakul ki bennünk.
Legnagyobb félelmem, hogy nem sikerül legyőznöm önmagamat, és ez elrontja majd az egész életemet. Ahogy Kosztolányi Dezső Senecája mondja, bár a technika változott, fejlődött a világ, az emberi romlottság, az egymás elleni acsarkodás, a hiábavalóságok mégsem múltak el, vagyis ugyanott tartunk, mint régebben, csak a külsőségek mások. Minden abban rejlik, hogy az embernek diadalmaskodnia kell a sötétségei felett. Ez egyéni harc, ezért eldöntöttem, hogy megvalósítom a győzelmet.
Nem is egyetemista az a diák, aki még nem vizsgázott – mondták sokan. Valahogy nem is esett rosszul ezt hallani, egy szinten igaznak éreztem. (Pedig hát nem az igazság kellene a legjobban fájjon? A klisék, és az ő logikai bukfenceik…)
Nagy álmodozó és mélyen érző vagyok. Fejemet mindig az égre szegezném, de bármikor képes vagyok egyszerre érezni az életnek édes-kesernyés ízét, a mulandóságom tragikumát, törékenységem, korlátozott emberi létem, az élet ajándékainak felemelő hatásait, a tökéletesség, végtelenség, határtalanság utáni sóvárgást, képzelgéseket. Segítségemre van ez a gyönyörűségbe mártogatott égbolt, kozmosz, a föld termékei, azoknak elvarázsló hangjai. Alkotóm palettájából kikevert káprázatos színek csodálata.
Akár online történik, akár hagyományos formában, a hosszú hetek óta tartó szesszió ugyanakkora stresszel jár. Igaz, elsőévesként nem volt viszonyítási alapom, vagyis nem tudtam összehasonlítani a hagyományos formában való számonkérést az online platformokon zajló vizsgákkal, az idegesség viszont eléggé aktívan része volt az életemnek ez idő alatt.
Egy patriarchális társadalmi berendezkedésben nőnek lenni nem könnyű. Mindennapi harcainkat az érvényesülésért, magasabb fizetésért, hatalmi pozícióért pont úgy vívjuk, ahogy őseink, csak kisebb a csatatér, kevesebb szem látja, és kevesebb vérrel jár. A nagy csetepatéban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem a férfiakat támadjuk, hanem egy rossz rendszert. Egy struktúrát, amelynek a túloldalon is megvoltak az áldozatai.
Negyvenhárom héttel ezelőtt.
Lassan indult el hazulról. Lassan lement a lépcsőn, lassan kinyitotta a nyikorgó lépcsőházajtót és még lassabban kezdte meg rövid útját. Kezein törtfehér gumikesztyű, benne por, ettől mindig kirázta a hideg. Tavaszi kabátja zsebében az elengedhetetlen kilépő, négybe hajtva. Declaraţie pe proprie răspundere.
Nagymamáink, dédmamáink nemcsak a titkos recepteket hagyták ránk, amelyekkel megfoghatjuk álmaink férfiját, na meg a hasát, hanem különböző szokásokat, hagyományokat is, amelyek végigkísérik az év minden egyes napját. Néhány közülük viszont különösképpen december 31-re és a következő év első napjára vonatkozik, ugyanis ezek azok a napok, amelyek ugyebár meghatározzák a ránk váró esztendő sorsát.