„Mit nevezek sorsnak? Mindenesetre a tragédia lehetőségét” – Kertész Imre Gályanapló című művében így elmélkedik a sors és sorstalanság kérdéséről. A máig egyetlen irodalmi Nobel-díjas magyar regény Köves Gyuri felnövéstörténetét meséli el. Ha nem lenne elég nehéz kamasznak lenni és megküzdeni a felnövéssel, Köves Gyurinak mindezen 1944-ben zsidóként kell keresztül mennie a buchenwaldi koncentrációs táborban. A lágerbe deportálást követően kisebb gondja is nagyobb lesz a kamaszproblémáknál. Ám Gyuri ennek ellenére (vagy éppen ezzel együtt?) él és túlél: barátságokat köt, embereket ismer meg és ki, figyel, gondolkodik és értelmez. Ehhez az irodalmi különlegességhez, a megfilmesítés szándékával ez idáig egyetlen ember nyúlt: Koltai Lajos Kossuth-és Balázs Béla-díjas operatőr. Első rendezéséül Kertész Imre regényét választotta és a legnagyobb magyar szuperprodukcióként írta be művét a magyar filmtörténetbe. A két és fél órás alkotásnak nemcsak a büdzséje volt nagy, de a szereposztás is hemzseg a nagy nevektől. Pár perces epizódszerepekben olyan magyar színészóriások jelentek meg, mint Molnár Piroska, Benedek Miklós és Haumann Péter, illetve, napjaink vezető színészei, mint Bíró Kriszta vagy Fekete Ernő.
Az egyszeri néző tűkön ülve várta a Művész mozi vörös bársony székében, hogy mikor tűnik már fel a vásznon az, akinek a tiszteletére most ezt a filmet vetítik. Aztán amikor a szerelvények befutnak Buchenwaldba és az üvöltő német tiszt (Nemcsák Károly) számba veszi az újonnan érkezett foglyokat, Nagy Marcell Köves Gyurija mögött feltűnik a 20 évvel ezelőtti, mondhatni suhanc ábrázatú Dimény Áron, aki Citrom Bandiként azonnal a szárnyai alá veszi az újonnan érkezett, rémült és értetlen fiút.
A vetítést követően meghatódott Dimény Áron állt Buzogány Klárával szemben. Elmondása szerint most is számos olyan jelenet van a filmben, amely megérinti őt. „Ami a leginkább megérintett, az a főszereplő, Marcell játéka, és érdekes módon, most először láttam, hogy mennyire brutálisan jó színész” – fejtegette Dimény. Nagy Marcell, Köves Gyuri megformálója azóta operatőrként tevékenykedik és annak ellenére, hogy közte és Dimény Áron között jelentős korkülönbség van, ez utóbbi megosztotta: a Sorstalanság óta nagyon közeli barátok maradtak.
A film épített díszletben forgott, lebombázott Budapesttől lágeri barakkokig mindent rekonstruáltak. Dimény azt is elmesélte, az alkotócsapat olyannyira odafigyelt a hitelességre és élethűségre, hogy amikor Kertész Imrét körbevezették a díszletben és bevitték az egyik barakkba, kiment és azt mondta: köszönöm szépen. Az értetlenségre az író magyarázattal szolgált: annyira élethű, hogy visszahozza lágeremlékeit, és nem szeretne oda többet bemenni.
A Sorstalanság kapcsán tudjuk, hogy Citrom Bandi a legvalósabb figurája a regénynek. Tudni lehet, hogy valóban ott volt és valóban segített Kertésznek a táborban. Tudva ezt, Citrom Bandi megformálója feltette az írónak a kérdést. „Tessék mondani, ilyen volt ez a fickó?” – kérdezte Dimény Áron Kertész Imrétől a film bemutatója után, mire Kertész a következőt felelte „Dehogy volt ilyen! Alacsony volt, köpcös…de a tekintete az ilyen volt” – emlékezett vissza Dimény Áron. Hozzátette, hogy a mai napig szakmailag és emberileg az egyik legmegerősítőbb visszajelzésként gondol vissza Kertész szavaira.
A Filmtettfeszt honlapja szerint a Sárga Csikó díjat az egyesület évente adományozza egy-egy olyan személyiségnek, aki munkásságával alkotóként, szakmai példaképként, oktatóként elévülhetetlen érdemeket szerzett, tevékenységével gazdagítja az erdélyi magyar filmes kultúrát, illetve jelentős mértékben segíti vagy segítette kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Az idén, mint már említettük, életműve elismeréseként, a díjat Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze vehette át. Az őt laudáló Szőcs Petra szerint a színészt az őszinte érdeklődés, az emberség és a figyelem határozza meg. A Sorstalanságban Citrom Bandiként is erről tesz tanúbizonyságot.
