Bezzeg...

Újságírás? Mondd, hogy mellette beiratkozol egy komolyabb szakra is… Szerinted miből fogsz megélni? Újságírás? Akkor neked biztosan laza a szessziód. Tudtommal meg nem kell diploma ahhoz, hogy valaki írni tudjon. Jó na, végül is az a lényeg, hogy szeresd, és ha időközben meggondolod magad, még válthatsz. Újságírás? Hú, de vagány. Akkor majd te is fogsz rohangálni a mikrofonnal híres emberek után? De jó neked, bármilyen koncertre ingyen bemehetsz. Újságírás?

Óóó, hát van még hely azon a buszon! Vagy mégsem? Hát dehogynem! Lehetetlen bezárni az ajtókat? Sebaj, én még akkor is felférek!

Most már lassan egy órája a laptopom képernyőjén tündöklő fura virágot bámulom. Ne szépítsük: csúnya. Körülbelül három hónapja állítottam át erre, amikor már nem akartam tovább nézni azt a művészi csókos képet, ami még a Mãrãşti lakásban készült. Nézem a virág rózsaszín bibéjét, és azon gondolkodom, mihez kezdjek. Nagyon sok dolgom lenne. A szekrényemből már úgy folynak ki a ruhák, hogy a Duna szégyellené magát, ha látná. Az asztalon nagy kupac mosatlan, a határidőnapló tele van feljegyzett házifeladattal, és nyilván írni is kellene. De én...

Pontosan két éve történt. Két éve, hogy megváltozott az egész életem, és akármennyire szeretném, soha nem lesz már a régi…