Akik az autóbuszra esküsznek

Óóó, hát van még hely azon a buszon! Vagy mégsem? Hát dehogynem! Lehetetlen bezárni az ajtókat? Sebaj, én még akkor is felférek!

Nem telik el úgy nap, hogy ne szembesülnék néhány ember hasonló gondolatmenetével. Az autóbusz már zsúfolásig tömve, de ő gondolkodás nélkül rohan utána, hogy aztán átverekedje magát a tömegen, és megnyomorítva még legalább három embert – saját magán kívül – belülről ráfeküdjön az ajtóra. Utána természetesen ámuldozik, hogy a sofőr alig tudja bezárni az ajtókat, és hogy a buszon utazók nagy része melegebb éghajlatokra küldi. Ideális esetben mentegetőzni kezd, miszerint nagyon-nagyon sürgős dolga akadt, és őrült rohanásban van. Vagy pedig közli, hogy nem bír már állni a megállóban, mert kint hideg szél fúj. Természetesen mindkettő nyomós ok arra, hogy végigszenvedjen egy kirándulással felérő városi utazást, és az sem probléma, ha csak néha-néha kap levegőt. De mi történik akkor, ha nem a mesébe illő helyzettel találkozunk, hanem minden utas igazi rémálmával? Olyan személlyel, aki folyton zsörtölődik, hogy a többiek miért nem mennek előrébb, hátrább, kicsit jobbra vagy egy kicsit talán balra. Hogy a mellette álló néni miért cipel olyan sok csomagot, hiszen alig lehet elférni tőle, és hogy az egyetemista miért taposta le a cipőjét, hát nem fér el ezen az átkozott buszon?! Közben hangosan mutogat, és azon csodálkozik, hogy délután négy órakor miért tolonganak ilyen sokan. Dehogyis, az eszébe sem jut, hogy ő szállt fel akkor, amikor már a többieknek sem volt helyük, ő vállalta ezt a minőségi utazást, nem pedig rákényszerítették.

Hogyha pedig egy fiatal véletlenül le tud ülni, és nem ugrik fel azon nyomban, amikor egy 60+-os feltűnik a busz ajtajában, akkor az összes utas kénytelen végighallgatni, hogy „Mennyire pofátlanok a mai gyermekek...” És mondja, mondja, még mindig mondja, a Monostortól egészen a Györgyfalviig, fülhallgatón keresztül préselődve is csak ezt hallom.

Ha majd egyszer megértem a zsúfolt buszozás érdekfeszítő elméletét, akkor én is felmászok ezerharmadik utasnak – a busz tetejére.

Kapcsolódó cikkek

Szabadság, ahol Erdély és a nagyvilág legfrissebb hírei várnak rád

Szabadság, ahol Kolozsvár és Erdély legfrissebb hírei várnak rád

Az angyalka pénztárcájának feneketlennek kell lennie! Másképp hogyan is tudna annyi szép dolgot minden gyereknek – vagyis majdnem mindegyiknek – a karácsonyfa alá varázsolni, ha nem lenne végtelen mennyiségű kincs a tárcájában? De akkor miért van az, hogy sok helyen nincs ajándék a fa alatt, sőt még karácsonyfa sem díszeleg a ház melegében? Vagy azt miért engedi meg az angyalka, hogy helyenként az otthonnak melege se legyen, de sokaknak talán még olyan helyük se, amit otthonnak nevezhetnek? Az angyalka róluk megfeledkezett volna?

Bezzeg... Mifolyikitt

Újabb kétharmad, újabb négy év Fidesz-kormány. Sokan reménykedtek, hogy végre eltűnnek a közéleti és vezetői tisztségekből az olyan alakok, mint az ereszen menekülő Szájer József, a szexbotrányba keveredett Borkai, Szeged expolgármestere vagy a minősíthetetlen Kaleta Gábor, a 19 ezernél több gyermekpornográf tartalommal lebukott nagykövet. De nem, úgy néz ki, a választópolgároknak ezek nem elég felkavarók, hasonló arcokra bízzák az ország vezetését. Nem értem, hogy lehet ennyi mindenre azt mondani, hogy na jó, ez még belefér.

[caption id="attachment_11759" align="alignleft" width="200"] Szabó-Kádár Henrietta[/caption]

A késztetésemet, hogy minden számomra irigyelni való élményemet megosszam a nagyvilággal kezdte elfedni a vágyakozásom egy privát élet után, amely a mai világban már ritka árucikknek számít.

Bezzeg... Mifolyikitt