Székely Géza Időkapszula tárlata a Szentegyház utcában
Januári Magán(y)öböl című Kányafő galériás kiállítása után Székely Géza a legújabb alkotásait egy Időkapszulába sűrítette be. A 2026-os keltezésű akrilfestmények mellé akvarelleket, monotípiákat, réz- és hidegtűkarcokat, linómetszeteket társított.
Tamás Iringó művészettörténész szerint Székely Géza szerteágazó tevékenységének legfontosabb darabjai kerültek részben először a nagyközönség elé. Úgy vélte, legújabb tárlata egyensúlyba helyezi a művész grafikai és festészeti tevékenységét, amelyen most az akrillal készült munkák kaptak hangsúlyt. „Egy tárlat nem csupán a művészetért vagy a szemlélőért fontos. Az alkotó és befogadó kapcsolatban kell legyen egymással, méghozzá az alkotásokon keresztül. Mert az utolsó szó mindig a befogadóé, aki a mű mondanivalóját továbbgondolhatja saját életérzésein, élményein és emlékein keresztül” – fogalmazott a művészettörténész.
A méltató szerint Székely Géza művészete kizárólag emberközpontú. Alkotásaiban az emberi jelenlét nemcsak a felsejlő arcokban, maszkokban, hanem az ember által épített létesítményekben, az általa készített tárgyak és eszközök sokaságában nyilvánul meg. Ezek válnak „aktív szereplőkké” az alkotásokban, és ezekből áll össze a képek mondanivalója is. „A háromszéki alsócsernátoni jellegzetes vidéki környezet sajátos építészetének és fennmaradt egykori tárgykultúrájának emlékei, amelyek ösztönösen és tudatosan egyaránt átitatják a formavilágot, alkalmasak arra, hogy segítségükkel áthidaljunk életszakaszokat, történelmi korokat és földrajzi területeket, kiszélesítve ezzel a művek szellemi perspektíváját is” – tette hozzá a művészettörténész. „A színek és árnyalatok, vonalak és formák összeolvadásával részben a könnyed, szinte a homályba vesző állapotot ragadja meg, amely a hangsúlyos függőleges, vertikális világot fogja, tartja össze” – mutatott rá Tamás Iringó, aki szerint ahogyan Székely Géza alkotásaiban összefonódnak az elemek, a vonalak, a síkok és a terek, úgy kapcsolódnak szorosan egymásba a mindennapi élet tárgyainak formái a görög mitológiával, a keresztény hittel és vallással vagy éppen a költészettel.
„A Szilágysági Szent Johanna monotípia Hervay Gizella azonos című monodrámája után készült, a választott technika is alkalmas arra, hogy ötvözze a művész grafikai és festészeti adottságait. Akrilfestményeinek témája a múlt, amelyet a jövőnek szán. Az Időkapszula színeinek összhatása hűvös, komor világokat idéz, amelyekben parányi fényfoltokként csillan meg a halvány rózsaszín, az élénk világoszöld, vagy a sárga. Vajon ez a mi világunk? Vagy csak üzenet őseink életteréből? – teszi fel a kérdést Tamás Iringó. „Munkái zajosak, nyüzsögnek benne a színek, formák és elemek. A Rostaidő 1, 2, 3 triptichonja ezt jól érzékelteti. A tárgyak, a gépek alkatrészei, mint az emberi létezés lenyomatai, mozognak, pörögnek, forognak, átalakítanak, vagy burrognak, füstölnek. Az idő folyamatosan mozgásban tart, majd rostál, a jövő számára rögzít, hogy mit is tartalmazzon a kapszula, mit sűrítsen be a művész a jövő számára” – zárta beszédét a művészettörténész.
Székely Géza szerint egy jó kiállításmegnyitó-szöveg kulcsot ad a nézőnek a képi világ befogadására, hogy a művész által létrehozott vizuális világ élményt nyújtson a befogadó számára. „A művészet több mint egyszerű spekuláció, sokunk számára egyfajta múltba révedés” – fogalmazott a művész, aki reméli, hogy a jövő évtizedeiben a művészet az élet mozgatórugója marad. Zárásképpen feltette a kérdést: „Vajon önök, a saját időkapszulájukba mit tennének?”
A kiállítás május 10-ig tekinthető meg a Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4. szám alatti galériában, naponta 10-17 óra között.
