A Teleki-palota, az oszlopokon nyugvó erkéllyel
Kolozsvár hosszú, buktatókkal is tele útja a modernitás felé
VIRGIL POP
A 18–19. századi Kolozsvár közigazgatását oly módon alakították át, hogy az a Habsburg birodalom érdekeinek megfelelően integrálódjon az egységes rendszerbe; a bürokratikus Habsburg adminisztráció ezt a törekvést az élet legkülönbözőbb területeit megszervező intézkedésekkel valósította meg. A 18. század végén megalapították Kolozsváron az úgynevezett Aedilis Directio-t, a mai városrendezési hivatal elődjét, amelynek rendelkezései az akkori elképzeléseknek megfelelően, a modernizációs törekvéseket szolgálták, s főként közegészségügyi és esztétikai szempontokra összpontosítottak.
Rendezetlennek tartották az ívelt vonalú utcákat, következésképpen kiegyenesítették őket, felszámolva a linearitásukat zavaró elemeket. A Jókai (mai Napoca) utca például enyhén elhajlott déli irányba, de az ívelését kiegyenesítették, és a 19. században emelt épületek homlokzatait már az utca vonalához igazították. A 7. szám alatti épület (a valamikori Prezenski pékség) és a 15. szám alatti ház (ma vendéglő) áll a Jókai utca egykori, a rendezés előtti vonalán, ugyanis ezek akkoriban még túl újak voltak ahhoz, hogy lebontsák őket. A 21. szám alatti házacskának egy olyan tulajdonosa volt, amelynek nem voltak anyagi lehetőségei arra, hogy megfelelően „igazítsa” az ingatlanát, így ez is úgy maradt. Ezek a kis „tökéletlenségek” viszont ma különösen értékesek a művészettörténészek, műemlékes szakemberek számára, mivel segítségükkel képet lehet alkotni olyan állapotokról, amelyek már rég megszűntek.
A Jókai - Napoca utca 15. szám alatti ház (ma vendéglő) szintén a rendezés előtti vonalon maradt
Másrészt, az újféle városrendezésig az épületek – a tűzvészek elleni óvintézkedésként – nem épültek közvetlenül egymás mellé. A Farkas (Mihail Kogălniceanu) utca két szám alatti, egykori Piarista Líceumnak (a mai Báthory István líceum), például egy olyan megoldást kellett alkalmaznia, hogy a Convictus Nobiliummal (a jezsuita építtetésű konviktus) folyamatos homlokzatsort alkosson, gyakorlatilag össze kellett épülniük.
Továbbá, Kolozsvár középkori házainak pincéibe közvetlen, csapóajtós lejárat nyílt az utcai homlokzatuk előtt, hogy megkönnyítsék a nehezebb, méretesebb ládák, hordók leszállítását, ne kelljen a szekerekkel a keskeny udvarokba ki és bejárni. Ilyen csapóajtós pincelejárata még a Bánffy-palotának is volt, közvetlenül a főtérről. Változást jelentett 1800 után az is, hogy egyre több, különböző árucikkekre szakosodott bolt nyílt, amelyek kirakatokat vágtak, így csonkították meg a belvárosi épületek homlokzatait. Ezeknek a boltoknak a járószintje a kirakat kialakítása után körülbelül egy méterrel magasabb volt mint az utca járószintje, ezért kénytelenek voltak két-három lépcsőt építeni a homlokzatok elé, hogy a vásárlók beléphessenek. Ilyen lépcsős bejárat látható például a Deák Ferenc (Eroilor) utca 1. szám alatt.
A Deák Ferenc utca 1. szám, ahol megmaradtak a bolt utcai lépcsőfokai
A barokk korban épült homlokzatok jellemző módon kihangsúlyozzák az épület szimmetriatengelyében levő főbejáratot. Jellegzetes megoldás, hogy a kapubejárat fölött egy konzolos erkély emelkedik, amelyet oszlopok tartanak. Ezt az építészeti megoldást Kolozsváron Joseph Leder (1749–1814) alkalmazta előszeretettel, aki a Teleki-palotát (a Farkas utca 8 szám alatt), a Református Kollégiumot, az Unitárius Kollégiumot (a mai Brassai Sámuel líceum épülete) tervezte. Hasonló homlokzati megoldást mutat egyébként, a Filstich–Kemény-ház, és a már említett, Convictus Nobilium is. A Karolina-téren álló Mikes-palota szintén a szimmetriatengelyét hangsúlyozó oszlopos erkéllyel épült.
Az utcákról nyíló pincegádorok, a boltokhoz vezető lépcsőfokok, a homlokzatok síkjából kiemelkedő oszlopok nem feleltek meg a 19. század “városesztétikai” elveinek. A Habsburg-közigazgatás idején mindezeket “szabálytalanságoknak” minősítették, amelyek ellentmondtak “az egyenes vonalak szépségének,” ezért elrendelték felszámolásukat. Még a Szent Mihály római-katolikus plébánia is lezárta utcai pincelejáratát. A Bornemissza-palotában és a Bánffy-palotában is jól látható a gádor kőkerete a pincében.
A Bánffy-palota pincegádorának elfalazott nyílása
Valószínűleg ezek a 19. században elfalazott lejáratok szülték azokat a városi legendákat, hogy a belváros épületeit földalatti folyosók kötik össze – de ez az alagútrendszer nem volt egyébként technikailag kivitelezhető.
A Deák Ferenc utcán, a barokk stílusú házban, amelyben régebben a Primăvara cukrászda működött, egy “mont charge”, egy áruszállító lift is volt, amelynek szintén volt közvetlen kapcsolata az utcával. A Karolina téren a 19. században működött egy kereskedés, amely felszámolta az Aedilis Directio rendelkezése nyomán az utcai lépcsőket, aztán csődbe is ment.
Az Unió utca és az Óvár sarkán levő épületben (a mai Rialda üzlet), vagy ma a TIFF-házként ismert, Egyetem utca 6. szám alatt a tulajdonosok lebontották az utcai lépcsőket, és a bolt belső járószintjét vitték le az utca szintjére. Ezt úgy tudták megvalósítani, hogy csökkentették a pincék belmagasságát, azáltal, hogy lebontották a középkori pinceboltozatokat, és fémrudakkal erősített poroszboltozatokkal helyettesítették. Mai szemszögből helyteleníthető a középkori szerkezetek megsemmisítése, de a 19. századi elképzelések szerint, a szép az antikvitásból, annak szabályaiból és rendszeréből ihletődött, és tulajdonképpen lenézték mindazt, ami középkori volt.
Veress Ferenc 1859-es felvételén jól látszik az Unitárius Kollégium oszlopos bejárata
A 19. század szabályozásaitól nem menekültek a barokk homlokzatok oszlopai sem – néhány kivétellel mindegyiket elbontották. A volt Unitárius Kollégiumnak (ma Brassai-líceum) azért olyan egyszerű a mai homlokzatképe, mivel ezek az építészeti elemek eltűntek róla, a mai bejárata pedig inkább egy ajtóvá átalakított ablakhoz hasonló. A Főtér 27. szám alatt álló Filstich-Kemény-háznak megmaradt a kőkonzolokkal támasztott erkélye, de a tartóoszlopokat eltávolították. A tipikusan barokk vonalvezetésű, kannelúrázott konzolok egy tökéletesen sima vízszintes síkban illeszkedtek annak idején az oszlopfők felső részéhez, amelyek eltűntek. A Convictus Nobilium esetében azért maradhatott meg az oszlopos, tört oromzattal koronázott bejárat, mivel nem lehetett megoldani a lépcsők eltávolítását. Az udvar szintje magasabb, és a bejárati csarnoknak a pincéjét nem lehetett elbontani. A Teleki-palota esetében valószínűleg a tulajdonos befolyása miatt tett kivételt a városi adminisztráció.
A Mikes-palotának lebontották a két oszlop által tartott homlokzati erkélyét, megváltoztatva a barokk pilaszterek által mindkét regiszterben tagolt homlokzat kompozíciójának ritmusát is.
Az épület jelenlegi tulajdonosa a barokk homlokzat helyreállítását javasló restaurálási tervet készíttetett.
A Karolina teret tíz éve gyalogosövezetté alakították, így az elképzelés, hogy a homlokzat előtti, közterületnek minősülő utcarészen újra oszlopokat emeljenek, elfogadható volt. Mindamellett, műemlékvédelmi szempontból felvetődött a kérdés: jó ötlet-e egy klasszicista, a 19. század második felében kialakított homlokzatot a 18. századi, barokk arculatához hasonlóvá alakítani, amely – mivel napjainkban készült – már nem eredeti? A megítélés végül az volt, hogy a homlokzat eredeti látványánák visszaállítása urbanisztikai szempontból kedvező hatást kelt a nemrég felújított Karolina téren.
A Karolina tér 2009-ben, gyalogosövezetté alakítása után, amikor a szabadtéri teraszok még elfogadható méretűek voltak
Az eredeti - a területi műemlékvédelmi hivatal által engedélyezett – terv szerint, a háznak a második gangját megnyitották volna a mai Caragiale-park felé. Végül azonban, a terv módosult, az építkezés során ezt a térrészt újra előnytelenül átalakították.
Összegezve, a Mikes-palota restaurálása szerény eredménnyel járt. Vitatható több részlet kidolgozása, és sok apró építészeti túlzás van rajta, többek között a pincenyílások túlzott megnövelése. Továbbá, az egykori barokk oszlopok talapzatainak átmérője alig volt nagyobb az oszlopokénál. A mai tervező túlméretezte a talapzatokat, amelyek túlságosan kiugranak a homlokzat síkjából, így a jelenlegi megoldás inkább egy historizáló neoklasszicista francia vagy német palotára vall, teljesen idegen a kolozsvári építészeti eljárásoktól. A megnövelt pincenyílásokon a fémes munka, a rácsozás olyan keleties extravaganciát idéz, amely soha nem létezett a Kolozsváron épült palotákon; inkább egy Temesváron nemrég épített palotára emlékeztet.
Következésképpen, az eredeti jószándék elbukott a tervező szakmaiatlansága, a tulajdonos mohósága miatt, aki többet szeretett volna elérni, mint amennyit ez az épület nyújthatott.
(A szerző felvételei)
