Tavaly májusban a legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár visszaszolgáltatását a Gyulafehérvári Érsekségnek. Nem csak az épületet, hanem a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt is, ez utóbbit indoklás nélkül. De említhetjük a kolozsvári református kollégium helyzetét is: a Farkas utcára néző Ókollégiumot visszaadták, a volt Petőfi, ma Avram Iancu utcai Újkollégiumot viszont nem. Tavaly novemberben a legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította az egykori kolozsvári Marianum katolikus leánynevelő intézet épületeinek restitúcióját. Halvány a remény, hogy a zilahi Wesselényi kollégium ügyében, amely szintén a legfelsőbb bírósára került, kedvező ítélet születik. És folytathatnánk.
Ilyen összefüggésben enyhén szólva furcsa, hogy a kolozsvári Bánffy-palota egy részét gyakorlatilag egy kézzel írt végrendelet alapján visszaszolgáltatták az erre jogot formáló magánszemélyeknek.
Kolozsvár egyik legszebb barokk épületéről van szó, amelynek egykori tulajdonosai évszázadokon át kapcsolódtak a város múltjához, jelenéhez, történelméhez. Amint arról tudósítottunk, a törvényszéki határozat szerint az új tulajdonosnak jár az épület földszintjének és emeletének háromnegyed része, a félig lebontott 1-es lakrész kétharmada, illetve a 3287 négyzetméteres területből 2380 négyzetméter. A fennmaradó rész továbbra is a Kolozs Megyei Tanács köztulajdonát képezi. Nem állom meg a kérdést: vajon a Bánffy-palota tulajdonjogára vonatkozó ítélet ugyanez lett volna, ha teszem azt az örökös magyar nemzetiségű lett volna?
A jelen körülmények közt talán az volna a legjobb megoldás, ha az örökösök kiegyeznének a megyei tanáccsal az ingatlan árában, a tanács megvásárolná a palota visszaszolgáltatott részét, a megyei önkormányzat pedig uniós forrásokra pályázhatna az épület felújítása érdekében. Ilyenformán a múzeumnak sem kellene a kötelező öt év múlva elköltöznie az új tulajdonosok birtokába kerülő térből.
Bárhogy is alakuljon, annyi biztos: nehéz évek várnak a palotára, amit már épp ideje lenne alaposan felújítani. Vajon a tulajdonosok számoltak azzal, hogy krőzusi vagyon sem elegendő a helyrehozatalára, fenntartására? Vagy arra, hogy ha a felújítás sokat várat magára, az épület állaga csak romlani fog?
Úgy tűnik, nem csak a Fennvaló, hanem Justitia útjai is kifürkészhetetlenek, megmagyarázhatatlanok. A visszaszolgáltatással az épület sorsa nem oldódott meg, sőt, még inkább függőben marad. Úgy látszik, ez senkit sem érdekel. Városlakóként nem tehetünk semmit a törvény betűjével szemben. Csak reménykedhetünk, hogy jobb napok is felvirradnak erre a gyönyörű, várostörténeti szempontból jelentős épületre, és – valami csoda folytán – mégiscsak „visszafordítható” lehet a sorsa.
