Tény, hogy Románia mély válságban van, nincs egy valamire való politikus, aki irányt tudna mutatni. Ebben a kaotikus helyzetben minden intézmény hánykódik-vetődik amerre a vezetők éppen pillanatnyi elképzelése és érdeke vezeti őket. Biztos talaj nincs Bukarestben, de Brüsszel is elvesztette az iránytűt, az uniós intézmények is mély válságban vannak korábbi önmagukhoz képest, így ezt az egész igazságszolgáltatási vitát két válsághelyzetben levő intézményrendszer gerjeszti, amelyek kétségbeesve igyekeznek túllcitálni egymást. Minél harsányabb a vita, annál tartalmatalanbbá válik az érvelés.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy lépten-nyomon felbukkan a kettős mérce. Brüsszel úgy tesz, mintha a román igazságszolgáltatás eddig kifogástalanul működött volna, egy szót sem ejt a titkos protokollumokról, amelyek alapján a vádlottakat titkos lehallgatások alapján ítélték el, így jóformán védekezni sem tudtak a vádak ellen. Románia kísérleti tereppé vált, olyan úgynevezett jogállami normákat szeretne meghonosítani Brüsszel, amelyek Nyugat-Európában nem léteznek. A nyugat-európai jogállamiság egyfajta torzszülöttjét honsoították meg az elmúlt években Romániában. A hazai eredeti kivitelezéshez Brüsszel nem csak hogy asszisztált, hanem felelősséget is vállalt. Ezt elhallgatná az Unió, ezért nem esik egy szó sem a titkos protokollumokról az Európai Bizottság igazságszolgáltatási jelentésében. Voltak ugyan előrelépések a hazai igazságszolgáltatásban, de a hírszerzés túlzott befolyása tévútra sodorta a reformot. Brüsszel azt a nyilvánvaló igazságot is elhallgatná, hogy a schengeni csatlakozás esetében is kettős mércét alkalmazott. Ez a jelenség tehát már legalább hat-hét éve meghatározza hazánk és az Európai Bizottság viszonyát. Így nehéz elfogadni a brüsszeli észrevételeket és javasolatokat, még akkor is, ha az itthoni kormányban sem lehet megbízni.
