JÓZSEF MÁRIA MAGDOLNA

A Minden mindig mese című könyv olvasószerkesztőjeként ide illően magam is szólni szeretnék Tar Károly újabb műveiről és róla magáról is, mert úgy vélem, itthon kevésbé ismert és elismert íróról van szó. Évtizeddel ezelőtt én is csak néhány könyvét, folyóiratokban, lapokban megjelent írását olvastam. 2014 nyarán régi ismerősként felkeresett és megajándékozott hatkötetes emlékirataival, amit érdeklődéssel olvastam. 

Néhány esztendeje a svédországi Lundban élünk, és könyvespolcainkról kézbe vehettem több mint félszáz könyvét: regényeit, elbeszéléseit, riportkönyveit, közhasznú írásait, szótárait és gyermekkönyveit. Két folyóiratot alapított és szerkesztett Svédországban: az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot, amely egyben tízkötetes, a skandináviai magyar alkotók antológia is, valamint a Magyar Liget családi lapot, amelynek rövid ideig én is munkatársa voltam, nemrégi kalandos megszűntéig. Az Ághegy Könyvek sorozatban 49 könyvet szerkesztett. Magyar rádiót is vezetett Svédországban, és a bevándorlók Över Gränsen (Határokon túl) c. lapjának volt a főszerkesztője, hatvanöt éve ír és szerkeszt lapokat. A Magyar Újságíró Szövetség Aranytollal tüntette ki.

A régi rendszerben első könyve, a Köszönöm, jól vagyok megjelenése után az Irodalmi Kiadó kolozsvári vezetőjét hirtelen nyugdíjba küldték, Bálint Tibort, aki a könyv előszavában méltatta a szerzőt, veréssel fenyegették, a könyvet a régi kommunista illegálisak összevásárolták és nyilvánosan tűzre vetették. A szerző neve közel tíz esztendőre feketelistára került, novellás kötete nem jelenhetett meg, csak miután az Ifjúmunkás szerkesztőjeként két riportkötete napvilágot látott (Hazai utakon és Szerelmes földrajz). A „proletár burzsoáziát leleplező” és a szekus hatalmat éreztető regényét a megjelenésekor kollégái az írói társadalom megfélemlítésének betudhatóan elhallgatták, az anyaországban megjelenő méltatások (Cs. Szabó László, Ruffy Péter és Illyés Gyula szóbeli elismerése) még inkább növelték az elhallgattatást, a Forrás sorozatok méltatásában a mai napig kerülik a Köszönöm, jól vagyok szerzőjének említését, pedig ez a könyv a Forrás sorozatok legnagyobb (5800) példányban kiadott sikerkönyve volt.

Az úgynevezett rendszerváltás előtt lánya Svédországba menekülése után leváltották a Napsugár szerkesztőségének éléről, majd a fővárosi napilaptól nyugdíjba küldték. A kilencvenes évek elején az RMDSZ Kolozs megyei szervező bizottságának vezetője volt, a rendszerváltozás szilveszterén Szívhez, észhez, lelkiismeretünk szerint című, az újságírók lelkiismereti önvizsgálatának szükségletét firtató írása miatt az érintettek koholt vádakkal megrágalmazták. Kortársainak lelkiismereti önvizsgálata azóta is várat magára. Lemondása után Szőcs Géza kérésére az Erdélyi Szépmíves Céh egyik újraalapítója, majd önkéntes intézője volt, és az Erdélyi Könyves Céhnek is ő a névadója, de a neves költő sikertelen küzdelmének hatása a céhet és őt is érintette. Ugyanebben az időben alapította és szerkesztette a félszáz kötetet megért Erdélyi Kiskönyvtár sorozatot. Sajnálatos, hogy az Erdélyi Szépmíves Céh ügye megfeneklett. (Lásd a Művelődés folyóirat idei számaiban megjelent, erről szóló tanulmányát.)

Itthon több kötetnyi munkáiból egyre sem talált kiadót, még akkor sem, amikor az olvasói megrendelési listájával jelentkezett a kiadóknál. 

Harminc esztendeje él Svédországban, mindezekért, de másért is, ami nyíltságával, szókimondásaival és az igazságot nem elhallgató természetével magyarázható, mindmáig kiadói támogatásban nem részesült.

1995 végén, fia, szülei és felesége halála után svéd–magyar unokái nevelésére Svédországba ment, ahol bekapcsolódott anyanyelvünk, hagyományaink ápolásának, megőrzésének feladatába. Tagja a magyar, a svéd, a román és az erdélyi írószövetségeknek, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának, birtokosa a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének, a Pro Cultura Hungarica és a Magyar Kultúra Lovagja megtisztelő címeknek.

Unokái nevelésének ideje sikeresen lezárult (fiú unokája a lundi egyetem diáklapjának főszerkesztője, a svédországi ifjú fordítói közösség tagja), minden bizonnyal úgy tartja, eljött az ideje, hogy „begyűjtse szénáját”.

Ismerjük a mondást, miszerint aki szereti szakmáját, hivatását, annak öröm a munka. Közéjük tartozik az író, költő, publicista, szerkesztő Tar Ká­roly, aki a kilencvenedik életéve betöltésének évében sem adja fel szenvedélyét, az írást, alkotást, legyen szó szépirodalomról, közéleti véleménynyilvánításról, avagy egy-egy szép könyv szerkesztéséről, kivitelezésének megálmodásáról. Nemrég öt kötetét rendezte sajtó alá saját maga készítette igényes művészi formában. A Tótágas színjátékok, jelenetek, a Télikék versek, a Minden mindig mese gyermeteg kibeszélések, a Tangó című hármas regénye, a Zeneművészeink északon című pedig az Ághegy folyóiratban megjelent skandináviai magyar zeneművészek munkásságát ismertető kiadvány. Félszáznál több kötetének jó részét magánkiadásban kellett megjelentetnie 50-100 példányban. Legtöbb írása a magyar elektronikus könyvtárban olvasható. (http://mek.oszk.hu). 

A különböző műfajú írások – regények, versek, színművek, mesék, nyelvművelő és közírások – mellett életművéből nem hiányoznak a kisprózai alkotások, mint a napló, az esszé, a karcolat vagy az egypercesek. Műveiben általában, de rövid prózai írásaiban különösen vonzódott a groteszkhez, Bohumil Hrabalt, illetve Örkény Istvánt tekintve példaképének. 

Kisprózai fejlődése a napilapokban régen szokásos hírfejektől, az örkényes egypercesekig, és a mesehallgatásra-mesemondásra sarkalló mesékig, regényekig ível.

Írásainak kiemelkedő darabja a Minden mindig mese szép és tartalmas kötet. 

Miközben a kéziratot korrektori és szerkesztői szemmel olvastam, az írói füves könyvek jutottak eszembe. Nem véletlenül, hiszen már a könyv külsője, formája emlékeztet kedves olvasmányaim közül Márai Sándor, Weöres Sándor és Böjte Csaba Füves könyvére, amelyek rövid esszék, naplóbejegyzések, tanulságok, intelmek és bölcsmondások gyűjteményei.

A Minden mindig mese lapjain Tar Károly legkedvesebb rövid prózai írásai egyértelműen láttatják stílusának legjellemzőbb jegyeit, az olvasmányosságot, a képszerűséget, a hősökre jellemző párbeszédet, a váratlan fordulatokat, a különféle nyelvi rétegek váltogatását, valamint a mai internetes világ témáinak és szóhasználatának beemelését az irodalomba. A kötet művészi értékét emelik Mayer Hella festőművész találó képei.

Miről szólnak ezek az olvasmányos mesék? Felfedezhető-e bennük a füves könyvek bölcsességeket gyűjtő szenvedélye? Formailag változatosan, üzenetében, tartalmilag mindenképpen az. Példa erre a Voltam emlékiratok befejező, hatodik kötetében, a Summa summarumban is olvasható kisesszésorozata, amelyből nemrég a Szabadság napilap is közölt.

Életművének méltó lezárásaként készül hármas regénye Tangó címmel, amely újabb ajándékkönyv barátainak, olvasóinak és egy kicsit saját magának 90. születésnapja alkalmából. A Pusztai Péter (1947–2023) erdélyi–kanadai grafikus munkáival díszített kötetben a Szerenád dobra, cintányérra és más ütő(hang)szerekre, az Irodalmi Jelen pályázatán díjazott, a Pánik, valamint a Vadnyuszik ablakom alatt című javított és Rostás Péter Emese által szerkesztett regények sorakoznak. A könyv egyben tisztelgés az író, az előtte járók és barátságukkal őt támogató kortársai előtt.

Est című verseskötetének címadó versében küzdelmes életére így reagál: „egy lépés előre, / kettőt szépen hátra, / tangózva ébredünk, / s lejtünk másvilágra, / ha fel nem ébredünk.

„Tamás Gáspár, Papp Ferenc, Kacsó Sándor, Székely László, Bálint Tibor, Ruffy Péter, Cs. Szabó László, Illyés Gyula, Balogh Edgár, Varró János, Méliusz József, Lászlóffy Csaba, Lászlóffy Aladár, Bajor Andor, Kiss Jenő, Páll Lajos, Cseke Gábor, Sinkó Zoltán, Zágoni Attila, Csiki László, Pusztai János, Vásárhelyi Géza, Palocsay Zsigmond, Beke György, Kiss János, Sütő András, Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bögözi Kádár János, Molnár H. Lajos, Bodor Pál, Szilágyi István, Csurka István, Márki Zoltán, Wass Albert, Szente Imre, Klein György, Pomogáts Béla, Kalász Márton, Kántor Lajos, Szőcs Géza, Tamás Gáspár Miklós és mindazok emlékére, akik biztattak és maguk mögött hagyva írótársuknak rendre elfogadtak.”