Az egyetem román többségű vezetősége most már a látszatra se figyel, hiszen egyre inkább úgy érzik, a magyar tagozat már nem tényező, nem érdemes rá odafigyelni. Az idő egyébként valóban a román tagozatnak dolgozik, annak, hogy előbb-utóbb kizárólag román tannyelvű intézménnyé válik a MOGYE és kiteljesedik az intézmény 1962-ben elkezdődött elrománosítási terve.
Marosvásárhelyen, ahol a nacionalista érzelmek különösen erősek mai napig, ahol az etnikumok közötti viszonyt továbbra is a kibeszéletlen fekete március terheli, a helyi román elittől nem idegen ez a terv. Ésszerűtlen és irracionális, de a társadalomba belesulykolt és újratermelődő nacionalizmusnak soha nem a racionalitás volt a mozgatórugója. Ésszerű lett volna már évekkel ezelőtt lezárni ezt az etnikai konfliktust és összefogniuk a román és a magyar oktatóknak, hogy magasabbra emeljék az egyetem színvonalát, amely sokat vesztett a presztízséből az elmúlt évtizedekben. Az örökös háborúskodás, a megosztottság oda vezetett, hogy a vizsgaanyag könnyítésével tud csak vonzó lenni az egyetem a romániai diákok körében és viszonylag jó mennyiségi mutatókat felmutatni. A régen klinikáiról híres Marosvásárhelyen nem csak az egyetemen romlott a színvonal, hanem a helyi egészségügyi rendszer is maga alatt van, és lényegében csak a nimbuszából, a hírnevéből táplálkozik, inkább vegetál.
Marosvásárhely tehát háttérbe szorult a nemzetközi tudományos élet körforgásában, persze ne legyenek illúzióink, nemzetközileg nem volt soha Oxford, de szemmel látható a térvesztése a hazai körökben. A nagy hagyománnyal rendelkező egyetemi központok, mint például Kolozsvár vagy Bukarest egyre jobban elhúz a székely fővárostól. A humánerőforrás szempontjából mindenképpen irracionális az, ami történik, hiszen Marosvásárhely nem lehet sikeres, ha csak a románok vagy csak a magyarok húznak érte. Mindkét közösség tagjainak egy irányba kellene tolniuk a szekeret, de ez csak úgy valósulhat meg, ha mind a románok, mind a magyarok biztonságban érzik magukat. Méltányos kompromisszumra van szükség, különben Marosvásárhely mindig csak „féloldalas” város lesz.
Olyan erőteljes verseny zajlik minden téren, hogy egy csaknem fele-fele arányban magyarok és románok által lakott város nem engedheti meg magának a megosztottság luxusát. Összedolgozás nélkül nem lesznek soha eredmények, a legrosszabb az, hogy pusztán a kicsinyes nacionalista viszálykodás határozza meg immár lassan harminc éve Marosvásárhely márkanevét.
Bárhogyan is nézzük, a MOGYE esetében nagyobb felelősség a román vezetőséget terheli, hiszen minden lényeges döntéshozó testületben kényelmes többséget tudhat magáénak. Gesztusokat elsősorban a román tagozatnak kell tennie, ez az, amire a helyi román elit szűklátókörűsége miatt jelenleg nagyon kicsi az esély. Ott ahol a rektor semmi összefüggést nem lát aközött, hogy angol kart létesítenek, miközben a magyar tagozat oktatási törvényben szavatolt szervezeti önállósulását megtagadják immár hét éve, és két egymástól különböző dologként próbálja beállítani, azt mutatja, hogy már az érvelés finomságára sem fordítanak figyelmet. Ez jelzi, hogy a két oktatói közösség közötti viszony menthetetlenül megromlott. Persze, elméletileg előfordulhat, hogy holnaptól hirtelen megvilágosodnak a MOGYE korifeusai és belátják, semmi értelme a szembenállásnak, de ez a gyakorlatban egyre valószínűtlenebb.
Nagy kérdés, hogy a romániai magyarságnak meddig kell kitartania a MOGYE mellett, hiszen ha lemond róla, óriási kockázatokat vállal. Egy új orvosi egyetem indítása a Sapientia keretében, nem biztos, hogy sikeres lesz, ez a terv nagymértékben függ a magyarországi politikai konjunktúrától is. Lesz-e elég idő és pénz felépíteni egy egyetemet kórházzal együtt? Hiszen az orvosi egyetemen a gyakorlati oktatást is biztosítani kell, ami már jóval nehezebb, mint egy más egyetem esetében. Képes a romániai magyarság olyan minőségi orvosi egyetemet felépíteni, amely legalább a magyar diákokat oda vonzza, és emellett külföldi diákokat is képes meggyőzni arról, hogy érdemes a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetemre járniuk? (Feltéve, ha persze ez az egyetem egyáltalán Marosvásárhelyen lenne…). Van-e a közösségben annyi összetartás, kockázatvállalás, hogy egységesen kiálljon az új egyetem mellett?
A Bolyai Egyetem újraalapítása körüli vitában felülkerekedtek a kételyek, ami abban az esetben, lehet, hogy ésszerű döntés volt. A MOGYE esetében azonban megérhet egy olyan helyzet, amikor az egyedüli járható út már csak egy új iránynak a kiszabása lesz. Most érzésem szerint elég közel vagyunk ahhoz a ponthoz, amikor árnyalatok nélküli, vagy-vagy alternatívaként merül fel az új egyetem létrehozása: vállaljuk azt, hogy pár éven belül megszűnik a magyar képzés, vagy új úton indulunk el, vállalva annak minden nehézségét. Ebben döntő szava lesz a magyar orvosi tanári karnak, hiszen elsősorban rajtuk múlik egy esetleges új egyetem felépítésének sikere.
