Tomboló közönség– fantasztikus zongoraest

Nobuyuki Tsujii, röviden Nobu, születésétől fogva világtalan, de zongoraművészként egy egész világ öröme-bánata húzódik meg előadásaiban. Hangszerének szerelmeseként vallja, hogy a zongora valójában testének meghosszabbítása, és tenném hozzá, lelki rezdüléseinek érzékeny instrumentuma. Nem lát, de páratlan intuícióval érzi és csalja elő a fekete-fehér billentyűkből a (hang)színek ezernyi árnyalatát: a vízcseppek azúr-kék csillogását, az erdők-mezők százféle zöld-illatát, az aranyló napsugarak ragyogását, a sötét éjben ezüstösen tündöklő holdfényt és a lelki viharok ezernyi színárnyalatait. Négyéves korától zongorázik, zenét szerez, 2009-ben elnyerte a híres Van Cliburn Nemzetközi Zongoraverseny Arany-díját. Művészete emberfeletti munkát, szorgalmat és kitartást követel. A műveket hallás után tanulja – ki tudja hányszor hallgathatja meg a CD-re felvett művek szólamokra bontott részleteit–, a Braille-kottát nem kedveli. Meghatódva néztem, ahogyan segítséggel is bizonytalan léptekkel jött ki a pódiumra, de amint leült a zongorához, és a felcsendülő hangok és harmóniák világában mosoly ült ki az arcára, érezhetted, hogy a Zene az ő világa, otthona.

Claude Debussy (1862–1918) népszerű Deux Arabesques -je számos átiratban is ismeretes. A hárfát utánozó, légiesen hömpölygő első arabeszk gyöngédséggel és csillogó technikával tolmácsolt selymes harmóniái, finoman árnyalt dinamikájú hangulati hullámzásai már az első pillanatban lenyűgöztek. A másodikban azt a madárröptű játékosságot, könnyed kecsességet, jazzes hajlatokkal fűszerezett színes hangulati kontrasztokat csodáltam, amelyekkel Nobu Debussy zenéjének minden szépségét elővarázsolta.

Debussy nem szerette, ha impresszionistának nevezték, de mi lenne az Images I. füzetét indító Reflets dans l’eau, ha nem egy rendkívül szuggesztív, gyönyörűséges impresszionista (zenei) kép, a „vízi zenék” egyik legszebb darabja, amelyben a fény- és színfoltok simogatóan selymes harmóniái ölelnek körül. A leheletnyi pianissimókban játékosan csörgedező vízsugarak és a halk csobbanások (jazzes) akkordjai mellett, a felkorbácsolt víztükör sötétszínű feszültségét is érezheted, és az elhaló kódában álmos fénnyel ismét nyugalom száll a víz tükrére.

Nobu virtuóz csillogású, mélyen lírai tolmácsolásában a Reflets dans l’eau zenei képe színekben sziporkázva kelt életre. Az Hommage à Rameau kegyeletes tiszteletadás a rajongásig szeretett barokk mester emlékének, amelyben sarabande stílusú lassú, ünnepélyes súlyos-nyugodtság és triolás menetekben ringatózó dallamvonalak váltakoznak színekben gazdagon. Az első füzetet a zsongó-bongó virtuozitású Mouvement zárja, benne a szólamok közötti humoros-játékos-akkordikus párbeszédekkel. Nobu csillogó virtuozitása, dinamikai árnyalatainak sokszínű játéka, érzelemdús hangulathullámzásainak meggyőző ereje, nemcsak Debussy Képeinek kölcsönzött különleges fényt, hanem az impresszionista „tömböt” záró Ravel Szonatinájának is. Az első tételben megjelenő lefelé lépő kvart-téma Maurice Ravel (1875–1937) Szonatinájának mindhárom tételében felbukkan. Zenéje szenvedélyes, virtuóz csillogásoktól ragyogó impresszionista muzsika. A menuet-lejtésű középső tétel elmesélő, meg-megtorpanó, tempóváltozásokban hullámzó zeneszövetében a kvart-motívum mindig más színt ölt. Az Animé habosan hömpölygő virtuóz játékában végig fontos szerepe van a kvart-motívumot sűrűn idéző, nosztalgikus felhangú vagy éppen feszültségeket hordozó dallamnak.

A műsor második felében Frédéric Chopin (1810–1849) négy Balladájának költői szépségekben, briliáns virtuozitásban és csipkeszövésű ékesítésekben gazdag romantikus fantáziavilágában merülhettünk el. Az 1. g-moll Balladában (op. 23.) lírai és drámai kettősség, erő és finomság, szenvedélyes poézis és mély tüzű virtuozitás uralkodik. A Schumannak ajánlott 2. F-dúr Ballada (op.38.) zeneszövetében egy Schubertre emlékeztető lágy ringató váltakozik a számtalan kérdéstől feszülő szenvedélyek harcával. Chopin ritkán írt zenén kívüli támpontot a műveihez, a 3. Asz-dúr Ballada (op.47.) kivétel, amelyet Mickiewicz lengyel költő Undine című költeménye ihletett. Szelíd bevezetője, táncos témája, keringőszerű virtuóz közjátéka, szélesen ívelő dallamai végül sodró erejű, diadalmas kódában teljesednek ki. A rondóformájú 4. f-moll Balladában (op. 52.) elbeszélő jelleg, könnyes poézis, pasztorális hangulat találkozik. Szomorú, keringő lejtésű zenefaktúrájában számtalan kérdés, szólamok közötti dialógus, izzó drámai erő, tüzes virtuozitás, érzékeny líraiság húzódik, telve tisztán csörgedező ékesítésekkel.

Nobuyuki Tsujii szenvedélyes tolmácsolásában nincs semmi felesleges romantikus ömlengés, minden gondosan és ízléssel felépített. Ragyogóan virtuóz, lírai és drámai mélységekben elmélyült, millió színben játszó fantasztikus előadásmódjával a ráadásokban is tündökölt: Debussy Clair de lune-jében megható érzékenységgel festett holdfényt az éjszaka égboltjára, Liszt La Campanella-jának technikai bravúrja ejtett ámulatba, hogy végül Chopin poézissel és briliáns ékesítésekkel teletűzdelt éjjeli zenéjének, a poszthumusz cisz moll Nocturne éteri magasságba emelő utolsó hangjaival intsen búcsút az ünneplő közönségnek.

(Borítókép: Nobuyuki Tsujii hangszerének szerelmese. Fotó: Filharmónia/Facebook)