A lakosság nagy része nem is volt tisztában az eucharisztia jelentésével, ennek ellenére a politikai aktivisták hetet-havat összehordtak a közösségi oldalakon arról, hogy mi történik a kongresszuson. A közvélemény nagy többségének az esemény arról szólt, hogy Ferenc pápa találkozik-e a magyar állam vezetőivel a létező politikai szemléletbeli különbségek ellenére. A Vatikán minden bizonnyal nem akarta beárnyékolni a kongresszust aktuálpolitikai vitákkal, ezért megvolt az udvarias találkozó, a felek szemmel láthatóan nem a nézeteltérésekre összpontosítottak, nem akarták még jobban megosztani az amúgy is polarizálódott társadalmat.
A magyar katolikusoknak ez az eucharisztikus kongresszus felemelő érzés volt, és erről főleg azok számoltak be, akik jelen voltak. A pápa is tiszteletét tette az eseményen, amire hosszú ideje nem volt példa, ez szintén megtisztelő a magyar katolikusoknak. Budapest ismét a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjában volt egy pár napig, és a szervezés körüli nehézségeket sikerrel abszolválta az anyaország, amely a járvány ellenére otthont tudott adni egy ilyen nagy horderejű, sok résztvevőt megmozgató, jó hangulatú eseménynek. Az eucharisztia mibenlétéről és általában az egyház szerepéről feltételezhetően sokáig nem fognak nyugvópontra kerülni az álláspontok, hiszen a magukat ateistának vallók, nem fogadják el, hogy lehet hinni egy Földön túli szellemi erőben, Istenben. Az eseményt a politikai reprezentációra leszűkítők azt nem értik meg, hogy egy ilyen rendezvénynek sokkal szélesebb időbeli és térbeli hatása van, mint egy vagy két választásnak. Ez utóbbiak csak pillanatnyi sikereknek számítanak az egyházi és bibliai időhöz viszonyítva. A hívő emberek számára, és megkockáztatnám, hogy nem csak, sokkal elgondolkodtatóbb volt, amit Ferenc pápa mondott az egyház, a papok szerepéről, a kétezer éves intézmény megújulási szükségességéről, amit a katolikus egyház 266. vezetője szorgalmazott a Hősök terén elmondott homíliájában. Hogyan tud az egyház kilépni a társadalomba? A problémafelvetés nem új, már számos pozitív törekvés is létezik erre, de a kérdést napirenden kell tartani, hogy a világegyház legtávolibb részeire is eljusson a pápai üzenet.
Akik ott voltak Budapesten, szinte semmit nem tapasztalhattak a közösségi oldalakon zajló acsarkodásból. Végül mindenkinek megvan az a szabadsága, hogy eldöntse, mivel tölti ki idejét, milyen információkat szív magába. Ezért aki azért zarándokolt Pestre, hogy megújuló fogadalmat tegyen az eucharisztia és Isten egyháza melletti elköteleződésében, olyan környezetben és körülmények között tehette meg, ami életre szóló élményt jelentehetett számára. A résztvevő magyar katolikusok többségének ezért ez a rendezvény nem a belemagyarázott politikai üzenetekről, háttéralkukról, a reprezentációról, a koreográfiáról szólt, hanem arról, hogy megerősítsék hitüket az oltáriszentség tiszteletében, amely sokuk számára mindennapi lelki táplálék. Lehet hinni vagy nem, Isten megadta ezt a szabadságot is az embernek, a kérdés az, hogy a különböző világnézetűek mennyire képesek egymást elfogadni. Ha tiszteljük egymást, akkor valóban toleráns társadalmat fogunk tudni építeni, ha csak az örökös acsarkodás, sértegetés és megbélyegzés útját választjuk, akkor nem lesz soha béke. Jó alkalom volt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arra, hogy gyakoroljuk ezt a toleranciát, amitől egyelőre igencsak távol állunk.
