Egyhetes intenzív képzésen vettem részt negyedmagammal Budapesten, amelynek témája az újságírói rugalmasság. A program elsődleges célja az volt, hogy a jövő újságíróinak „ellenállóképességét” fejlessze, a rugalmasság fontosságát hangsúlyozza, illetve, hogy olyan eszközöket adjon a kezünkbe, amelyek segítségével megküzdhetünk az újságírói lét kihívásaival. A képzésen Észtország, Finnország, Csehország, Magyarország és Románia képviseltette magát újságírók, újságíró szakos egyetemi hallgatók és tanáraik személyében. S mivel ez a program remek nemzetközi olvasztótégelynek bizonyult, ahol számtalan külföldi ismerőst és barátot szereztem, megcsókolt a múzsa: kérdezzük meg – gondoltam – újonnan szerzett internacionális kapcsolatainkat saját országuk médiahelyzetéről. Önkéntes alanyaimnak öt kérdést tettem fel: mi a két fő oka annak, hogy újságíró lettél? Milyen a sajtó általános helyzete az országodban? Szerinted mi jelenti a legnagyobb veszélyt az ország médiájára? Min kellene javítani? Az ötödik kérdést később árulom el. Lássuk a válaszokat.
Észtország: a helyzet jó, de nem ideális
Észtország médiaviszonyairól két olyan lányt kérdeztem, akik mindketten tudósítók különböző online hírportáloknál. Egeli és Angelina azért lettek újságírók, hogy kíváncsiságukból hasznot kovácsoljanak és megpróbálják jobbá tenni a világot, amiben élünk.
Angelina azt mondta, ő tényleg hisz abban, hogy az újságírók néha segíthetnek az embereken. A lányok elmondása alapján az észt sajtó helyzete pillanatnyilag jó, más országokhoz képest biztosan az. Egeli szerint „a sajtószabadsággal nincsenek nagy problémáik”, gondok inkább a szerkesztőségekben adódnak, ahol a fiatal, illetve a „harcedzett” újságírók nehezen értik meg egymást, érezhető a generációs különbség.
Egeli és Angelina válaszai viszonylag egybehangzóak voltak mindaddig, amíg az észt sajtóra leselkedő veszélyekről nem kérdeztem őket. Angelina egyértelműen az újságírók ellen irányuló jogi nyomásgyakorlást jelölte meg veszélyként. (Interjúalanyom a SLAPP-ügyekre utalt – szerk. megj.) Mivel Észtország kis állam, mindenki tud az újságírók ellen indított perekről és emiatt a médiaszakemberek hitelessége csorbul, még akkor is, ha megnyerik az adott pert – mondta. Az észt Õhtuleht portál tudósítója elmesélte, ő is kapott már fenyegetést, hogy perre viszik. Állítása szerint „ezek a fenyegetések ma már mindennaposak, akár egy e-mail elküldéséért is megkaphatod.”
Egeli a politika felől közelítette meg a veszély kérdését. Ő a szélsőjobboldal előretörésében látja a bajt. Rövid ideig regnált egy koalíciós kormány Észtországban, amelynek egyik tagja az ultrakonzervatív, szélsőjobboldali Konzervatív Néppárt (EKRE) volt. „Ebben az időszakban a politikusok olyan sokszor támadták a médiát, hogy az ijesztő volt. Képzelem, mi történhet, ha hosszabb ideig ilyen kormányunk lesz!” – tette hozzá.
A lehetséges veszélyek mellett arra is kíváncsi voltam, hogy az adott ország újságírói szerint min kéne javítani, változtatni a sajtóban. Az észt lányok erre a kérdésre is eltérő válaszokat adtak: Angelina úgy gondolja, az információhoz való hozzáférésnek szabadabbnak kellene lennie. Tapasztalata szerint rengeteg olyan adat van, amelyek minden ok nélkül titkosítottak „csak azért, mert egy tisztviselő úgy gondolta, hogy jobb lesz így.” Egeli azonban a változást az oktatással kezdené. A Tartu Postimees munkatársa szerint nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a médiaműveltségre és médiahasználati tantárgyakat kéne bevezetni az iskolai tantervbe.
Finnország: a sajtószabadságot nem lehet magától értetődőnek venni
A Budapesten töltött hét visszatérő poénná vált, hogy bezzeg a finneknek milyen jó, a résztvevő országok közül ugyanis Finnország magasan kiemelkedik a médiaviszonyok és a szabad sajtó tekintetében. Lássuk csak, mit gondolnak azok, akik ott élnek és dolgoznak.
Finn alanyaimat, Kaarlot és Veetit a közélet és politika iránti érdeklődésük sodorta az újságírás felé. Emellett Kaarlo kreatív kibontakozási lehetőséget is lát a szakmában, Veeti pedig „lelkes hírolvasóként” információéhségét is csillapítja újságíróként. A fiúk északi higgadtsággal és természetességgel állapították meg: a finn sajtó helyzete remek! Veetitől megtudtam, hogy Finnország ötödik helyen áll a Riporterek határok nélkül sajtószabadság-indexén. Kaarlo részletesebben ismertette a finn körülményeket: az újságírók az esetek jelentős részében nyugodtan végezhetik a munkájukat, a politikum nem avatkozik bele a sajtó működésébe, a médiafogyasztók bíznak a sajtóban és az újságírókban, a közszolgálati médiumok pedig majdnem teljesen mentesek a politikai irányítástól. Emellett, mondja Kaarlo, a médiamunkások nagy többsége tagja az újságírók szakszervezetének (a szervezet pillanatnyilag 14 000 tagot számlál).
Mindezek ellenére a finn média sem fenékig tejfel. A fiúk olyan problémákról és lehetséges veszélyekről számoltak be, amelyek még nem csorbították a finn sajtó szabadságát, de szerintük a helyzet nagyon könnyen megváltozhat, ha nem figyelnek oda kellőképpen. Veeti szerint az egyre növekvő médiakoncentráció probléma lehet a későbbiekben. A tény, hogy a magánmédia java része néhány vállalat tulajdonában áll, ez pedig befolyásolhatja a függetlenséget. Úgy véli, a finn gazdasági helyzet és a nagyfokú központosulás egyre nehezebbé teszi a kicsi, független médiumok létrejöttét és fennmaradását.
Kaarlo, Egelihez hasonlóan, a politikum beavatkozásától és a szélsőjobboldali hangok felerősödésétől tart. Az Ilta-Sanomat bulvárlap újságírója szerint fennáll a veszélye annak, hogy az ellentmondásos, szélsőjobboldali Finnek Pártja megerősödik és elindul a szabad, független sajtó megkérdőjelezése, esetleg felszámolása. „A sajtószabadság korlátozása nem kinyilvánított célja a Finnek Pártjának, a párt vezető politikusai azonban alkalmanként megkérdőjelezik a liberális demokratikus rendszer alapvető pilléreit” – mondta.
A finn fiúk folyamatosan hangsúlyozták a sajtószabadság és a jólét illékonyságát. „Nekünk, újságíróknak még azokban az országokban is, ahol a sajtószabadság jó állapotban van, időről időre emlékeztetnünk kell az embereket arra, hogy ez a helyzet változhat, a nyilvánosság tájékoztatása sem tekinthető magától értetődőnek” – magyarázta Kaarlo. Veeti, amellett, hogy helyeselte Kaarlo felvetését, hozzátette: az államnak és a médiafogyasztóknak jobban kellene támogatniuk a kis, független orgánumokat, illetve szigorúbban szabályozni és ellenőrizni a médiatulajdonlást, hogy elkerüljék a médiakoncentrációt.
Csehország: hiányoznak a nagy egész kis alkotóelemei
Közeledve Kelet-Közép Európa felé, a szó Csehországé. Alanyom, Martin, jelenleg szabadúszó fényképész. Őt a Ján Kuciak gyilkosság késztette arra, hogy újságíró legyen. Ez a tragikus esemény indította el benne a tenni akarást, azt, hogy újságíróként küzdjön az igazságtalanság és egyenlőtlenség ellen. Martin meglátása szerint az Európai Unió országaival összevetve Csehország „elég jól áll”. A közszolgálati médiumok jól működnek, politikumtól függetlenül, ez azonban nem jelenti, hogy gondoktól mentes lenne a cseh sajtó helyzete. Alanyom elmondása alapján elég nagy a hiány a helyi és regionális orgánumokból. A médiatulajdonosok kiléte is probléma, hiszen ezek általában „oligarchák vagy milliomosok”, ami szintén veszélyt jelenthet a médiára. Egyes helyeken már szemmel látható, hogy a tulajdonosi igények hogyan szólnak bele és befolyásolják bizonyos médiaorgánumok tartalmát.
Ahhoz, hogy Martin következő válaszát megértsük, szükséges egy kis háttérinformáció: létezik Csehországban az úgynevezett Švarcsystem, amely – elméletileg – a szabadúszó, vállalkozó médiamunkásokat szolgálja. Vagyis az illető rendes munkaszerződés nélkül, „független vállalkozóként” dolgozik az adott szerkesztőségben, ugyanúgy, mint alkalmazott társai, annyi különbséggel, hogy utánuk a médiaház nem fizet adót. Martin, sok más cseh újságíróval egyetemben ezt problémásnak találja, hiszen az ilyen módon foglalkoztatott újságíró mégsem rendelkezik a szabadúszókat megillető munka- és szabadságjogokkal. Alanyom szerint a cseh médiarendszernek ez az egyik legnagyobb rákfenéje. „Nem vagyok biztos abban, hogy ez olyan dolog, amin a kormánynak javítania kellene, ezért valószínűleg az újságíró szakszervezeteknek nyomást kellene gyakorolniuk a médiaházakra, hogy ne alkalmazzák ezt a rendszert” – fejtette ki a lehetséges megoldást Martin.
Magyarország: tragédia tragédia hátán
Megérkeztünk utolsó országunkhoz, talán a legszomorúbb mindközül. Magyar barátaink, Bence és Máté egyöntetűen elkeseredésről és szomorúságról számolnak be. Az évek óta tartó kilátástalanság okán Bence külföldre dolgozik otthonról, hiszen szakterülete az e-sport, amelynek Magyarországon egyelőre nincs piaca. „Nagyon szeretek beszélni, mesélni másoknak. Ha valami érdekel, abba mélyen beleásom magam, és a lehető legtöbb felületen keresztül szeretem átadni ezt a tudást annak, akit szintén foglalkoztat a dolog” – indokolta meg pályaválasztását Bence. Vele ellentétben Máté egy magyar portálnak dolgozik, elmondása szerint kiskora óta ír és történeteket mesél, valamint „rettenetesen kíváncsi”, így adta magát az újságírói pálya.
A fiúk a magyar média lesújtó állapotáról számoltak be. Abban mindketten egyetértenek, hogy a magyar kormány leuralta a médiapiacot, a legtöbb orgánum a Fidesz kezében összpontosul. Máté szerint két alternatív valóság létezik ma Magyarországon: „a kormányzati média propagandavilága és a független médiáé”. Következésképpen a veszélyt a kormány jelenti, amely – Bence szerint – eszközként használja a közmédiát. Máté egy másik problémára is rávilágít: a pénzhiányra. Elmondása szerint rettenetesen kevés pénz áramlik a médiába, ennek pedig az egyik fő oka a közösségi média térhódítása, hiszen annak előtte a gazdasági szereplők a sajtóban hirdettek, tehát abból befolyt nagyobb mennyiségű pénz. Ugyanezek a szereplők ma már inkább a közösségi médiában reklámoznak, megfosztva ezáltal a hagyományos sajtót rendkívül fontos erőforrásoktól.
Nyilvánvaló, hogy a problémák megoldásához száznyolcvan fokos politikai és közéleti változásra lenne szükség, ezt alanyaim is elmondták. Bence úgy gondolja, egyrészt szabad közmédiára lenne szükség, másrészt arra, hogy a magyar társadalom feleszméljen vagy kilépjen az évek óta tartó apátiából. Máté szerint több olyan vállalkozóra, üzletemberre lenne szükség, aki hajlandó befektetni a médiába, ahogy ő fogalmaz: a „minőségi tájékoztatásba”.
Természetesen az alanyaim által festett médiaképek szubjektívek. A hozzám hasonló, pályakezdő újságírók véleményére, perspektívájára és tapasztalataira voltam kíváncsi. S mivel nem csak a jó pap, hanem a jó újságíró is holtig tanul, jöjjön az utolsó kérdés: mit tanultál a programban részt vevő többi országtól?
Angelina megtanulta, hogy bár minden ország helyzete más, léteznek közös eszközök, amelyekkel megoldhatjuk problémáinkat. Egeli azt tanulta, hogy néha a legtöbb, amit tehetünk, ha együttérzésünket kifejezzük. Kaarlo és Veeti mindketten azt tanulták, hogy a sajtószabadságot nem szabad magától értetődőnek venni, és hogy valahol mindannyian ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, csak kicsit más köntösben. Martin megtanulta, hogy a médiatájkép mindenhol más, ennek ellenére újságíróként mindannyiunk kötelessége a demokráciáért és az igazságosságért küzdeni. Máté azt a tanulságot vonta le, hogy alapvető különbségek vannak az országok problémamegoldása között.
Bence válaszát a végére hagytam. Ő azt tanulta, hogy lehet máshogy csinálni. „Az erdélyiektől megtanultam, hogy széllel szemben is lehet dolgozni, az északiaktól pedig azt, hogy létezik rendes média, csak tenni kell érte. Emellett – bár az erdélyieken kívül szerintem senki nem értette a magyar problémákat –, megtanultam, hogy nem vagyunk egyedül, hogy lehet valakire támaszkodni, még ha csak lelki segély szintjén is.”
És hogy én mit tanultam? Mindazt, amit alanyaim elmondtak. Még azt is, hogy nemzetközileg barátkozni a világ egyik legjobb dolga. Bár ezt már ezelőtt is tudtam, de most ismét megbizonyosodtam. Azt is megtanultam viszont, hogy azért is érdemes szakmabeliekkel barátkozni, mert ők értik, amit mondasz. Értik az idegességed forrását, értik azt, hogy mit jelent egy flekk. Legfőképpen viszont a helyzetedet értik, mert ők is ugyanabban a csónakban eveznek. Lehet, hogy az a csónak minden országban más anyagból készül, más színű és méretű, de a hullámok mindegyiket megdobálják, a benne utazók pedig ugyanúgy küzdenek a felszínen maradásért.
