Több diák tudja, mint felnőtt: ha nem akarod, az nemi erőszak

Prevenciós tanácsadó központ nyílt Kolozsváron

Több diák tudja, mint felnőtt: ha nem akarod, az nemi erőszak
Minden tizedik tanár és kétszer annyi szülő úgy gondolja, nem erőszak az a nemi aktus, ahol az egyik fél ellenállást tanúsít. Ennél is többen vannak azok, akik szerint teljesen rendben van, ha kiskorúaktól bárki meztelen fényképeket kér vagy ilyen fotókat küld nekik. Minden negyedik gimnazista és licista kapott már kéretlenül meztelen fotókat – derül ki a World Vision felméréséből. Ehhez tegyük hozzá azt a hivatalos hozzáállást, miszerint 15 éves kor előtt nincs szükség szexuális felvilágosításra az iskolában, és máris kevésbé csodálkozhatunk azon, hogy Európa tinédzseranyáinak közel fele Romániában él. A szexuális bántalmazás témájában hivatalos kutatások nem, csak független felmérések születnek, amelyek mind azt erősítik meg, hogy a nagyon valós és súlyos jelenséggel foglalkozni kellene. Ebben jelent előrelépést a kolozsvári tanácsadó központ felavatása, amely a kiskorúak elleni szexuális bántalmazás megelőzését kívánja szolgálni.

K. E.

Az utóbbi három évben aggasztóan megnőtt a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények gyakorisága Romániában: kétezerre tehető az áldozatok száma. Naponta egy kiskorút megerőszakolnak vagy szexuálisan bántalmaznak és háromnaponta egy kiskorú emberkereskedelem áldozatává válik. A kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erőszak előfordulása évről évre nagyobb: 2019-ben 170, tavaly 221 lányt erőszakoltak meg. A fiúk esetében 70%-os növekedést jegyeztek: az áldozatok száma 2019-ben 36 volt, tavaly már 61. Három év alatt háromszorosára nőtt a gyermekpornográfia áldozatainak a száma, tavaly már elérte a kétszázat, és egyaránt érinti a lányokat és a fiúkat, bár nem azonos mértékben. A valós áldozatok száma a fentieknél jóval nagyobb.

16 éves kor alatt a törvény tiltja a nemi aktust akkor is, ha a kiskorú beleegyezett. Örvendetes, hogy egyre több ilyen esetre fény derül, és a felnőtt fél bíróságra kerül: tavaly már több mint 400 ügyben jártak el, ez 70%-kal több mint 2019-ben.

A felmérések névtelenségének biztonságában tett vallomásokból is látszik, hogy a fentieknél jóval több bűncselekmény történik, amelyek zöme igazságtétel nélkül marad.

Kéretlen érintések, meztelen képek

A World Vision szeptemberi felmérésében minden hatodik kamaszkorú tanuló arról számolt be, hogy az iskolában kényelmetlen érzéseket keltő érintésekkel szembesültek, amelyek legtöbbször társaik részéről érkeznek. Minden harmadik tanár tartózkodna attól, hogy feljelentést tegyen kiskorú elleni szexuális erőszak esetén, többségük arra hivatkozik, hogy nem rendelkezik elegendő bizonyítékkal a bűncselekményről. Ezzel kapcsolatban a World Vision szakemberei a sajtóban elmondták, a tanároknak nem feladata a tett elkövetését bizonyítani. A diákok sem szívesen fordulnak ilyen esetben tanáraikhoz: csak minden ötödik áldozat beszélne erről az oktatójával.

A World Vision közvélemény-kutatása szeptember utolsó hetében zajlott, 700 tanuló (közel 70%-uk vidéki, 30% városi, kb. 77% licista és 22% gimnazista), 451 tanár (köztük valamivel több volt a városi, mint a vidéki) és 1000 szülő (kb. 72% vidéki, 27% városi) megkérdezésével.

A diákok közül minden negyedik szembesült az iskolában szexuális jellegű megjegyzésekkel, több mint 17%-uk pedig kényelmetlen érintésekkel is: 12,7 százalékpontot a társaik, 1 százalékpontot tanáraik, 3,8 százalékpontot más személyek részéről érkező érintések tesznek ki.

Ha nemcsak az iskolában, hanem általában tapasztalt szexuális agresszióról kérdezték őket, kiderült, hogy a tanulók több mint fele a testét leplezetlenül és kitartóan vizslató nézéseket tapasztalt, 26%-a meztelen fényképeket kapott, és ilyen fotókat kértek tőlük. A tinédzserek egyötöde arról számolt be, hogy beleegyezésük nélkül érintették meg a testüket (itt az elkövetők csak az esetek harmadában ismeretlenek), további egyötödüket pedig követték az utcán.

A probléma ott kezdődik, hogy a fiatalok nincsenek tisztában a fogalmakkal és gyakran a jogaikkal sem, de mint a későbbiekben látni fogjuk, még a felnőttek számára sem teljesen világos, mi az, ami még megengedhető és mi az, ami már erőszaknak minősül.

A diákoknak majdnem az egynegyede úgy véli, hogy nem szexuális erőszak vagy csak kis mértékben minősül ilyen jellegű agressziónak az, ha valaki pornográf felvételek megtekintésére kötelezi vagy kéri a kiskorút. Minden tizedik tanuló szerint egyáltalán nem szexuális erőszak a nemi aktus mímelése valaki előtt (anélkül, hogy maga az aktus megtörténne), és majdnem minden negyedik szerint ez csak kis mértékben nemi agresszió. Arra a kérdésre, hogy milyen mértékben tartják a szexuális bántalmazás egy formájának azt, ha a partner kitartóan erőlteti a szexuális aktust akkor is, ha társa azt nem szeretné megtenni vagy kétségei vannak az aktussal kapcsolatosan, a fiatalok 9%-a azt válaszolta, hogy ez csak kis mértékben nemi erőszak vagy egyáltalán nem az.

Hol lehet segítséget kérni?

A szexuális erőszakkal szembesülő tanulók megsegítésére és a jelenség tudatosításának céljából két tanácsadó és megelőző-központot avatott október elején a World Vision, az egyiket Kolozsváron. A központ feladata prevenciós, tájékoztató tevékenységeket szervezni gyerekeknek, szülők iskolája jellegű tanácsadást biztosítani elsősorban hátrányos helyzetű közösségekben és a szexuális erőszak megelőzését és felszámolását célzó tájékoztatást kínálni gyerekeknek, szülőknek, tanároknak. Céljuk megfelelő tudással felvértezni az érintett célcsoportokat, így tudatosítani széles körben a gyermekek jogait, felkészíteni a felnőtteket (tanárokat és szülőket) arra, hogy felismerjék a gyermekek ellen irányuló különféle erőszakos cselekedeteket. A célcsoportot mintegy tízezer vidéki gyermek és szülő képezi, faluhelyen ugyanis a szexuális erőszak tekintetében az átlagosnál jóval alacsonyabb a tájékozottság.

A központ tevékenysége a hatóságokkal való együttműködési egyezményekben jelzett bántalmazásos esetekre terjed ki, ugyanakkor maga a központ is jelez a hatóságoknak általa vagy kérésre felderített ügyeket – tájékoztatta lapunkat Andreea Bujor, a romániai World Vision Alapítvány PR-igazgatója. Mint pontosította, minden ügyben külön esetértékelési terv készül, valamint a szükséges pszichoszociális tanácsadást is leszögezik. A központ rövidesen jogi tájékoztató anyagokat is készít, novembertől pedig szülőknek kínál a szülő-gyermek kapcsolatok javítását célzó, a bántalmazás vagy újraviktimizálás kockázatának csökkentése érdekében fokozottabb gyermekvédelmet biztosítani hivatott tanácsadást és képzést, pszichoszociális tanácsadást. Az egész kezdeményezést összefogó JUSTinACT projekt keretében ugyanakkor tanárokat és szakembereket képeznek online és offline formában egyaránt.


Sok bűncselekményre azért nem derül fény, mert a bántalmazottak nem merik elmondani (Fotó: sexedu.ro)

A tevékenységekben részt vevő csoportokat iskolákkal, szociális védőháló részét képező helyi hatóságokkal, egyetemekkel, más civil szervezetekkel együttműködésben választják ki. Tervezik az együttműködés kiterjesztését a rendfenntartó hatóságokra is.

A tevékenységek iránt érdeklődő fiatalok a World Vision Alapítvánnyal e-mailben (a romana_chioreanu@wvi.org címen) vagy telefonon (0724-067040) léphetnek kapcsolatba.

Internetes platform kellene

Bántalmazás esetén minden hatodik fiatal szívesebben tenne feljelentést online platformon, mint személyesen, a tanárok körében ez az arány még nagyobb: több mint egynegyedük tenne feljelentést internetes platformon, és alig kb. tíz százalékuk hívná az 112-es segélyhívót vagy az 119-es gyermeksegélyezőt.

Háromból egy kamasz egyáltalán nem vagy csak kis mértékben merne a szülei elé állni azzal, hogy szexuális bántalmazás érte, félnek és attól tartanak, hogy nem hisznek nekik, elítélik őket a történtek miatt. Hasonló az aránya azoknak, akik nem hívnák a rendőrséget vagy csak kis mértékben bíznának a rendfenntartó erőkben, és több mint 50% azoknak az aránya, akik a gyermekvédelmi hatósághoz sem fordulnának. A legkisebb a tanárokba vetett bizalom: a kamaszok alig valamivel több mint ötöde fordulna tanárához bántalmazás esetén.

A tanulók 40%-a nem tudja, hogy létezik-e az iskolában olyan tanácsadó, akit megkereshetnek ilyen problémákkal, és erre részben magyarázattal szolgál az is, hogy a tanárok 12,6%-a szerint az iskolában egyáltalán nem, 45%-a szerint pedig csak kis mértékben téma a szexuális erőszak.

Annak érdekében, hogy a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazás esetén feljelentést tegyenek, a tanárok 71%-a szerint jobb együttműködésre lenne szükség a rendőrséggel és a gyermekvédelemmel, 50%-a szerint képzésekre, 36%-a szerint nagyobb nyitottságra a szülők részéről, 17%-a szerint nagyobb nyitottságra tanárkollégáik részéről.

A tanárok 28%-a legszívesebben az iskolai tanácsadónak jelentené a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazást, 27%-a internetes platformon, 24%-a az iskolaigazgatónak, 11%-a az 119-es gyermeksegélyező vagy az 112-es segélyhívó tárcsázásával, 9%-a pedig a gyermekvédelemnek jelezné telefonon. Minden tizedik tanár arról számolt be, hogy gyermekként vagy kamaszkorában szexuális bántalmazással szembesült. A World Vision felmérésében részt vevő 700 diák közül pedig tíz jelezte, hogy nemi erőszakot követtek el ellene.

A szülők és tanárok szerint szexuális bántalmazás:
A 15–17 éves kiskorú bevonásával zajló nemi aktus: szülők 74%, tanárok 73%
A 15 évesnél fiatalabb kiskorú bevonásával zajló nemi aktus: 90%
Meztelen képek küldése kiskorúnak: szülők 80%, tanárok 83%
Meztelen képek kérése kiskorútól: szülők 81%, tanárok 85%
Nemi aktus mímelése (anélkül, hogy a valóságban megtörténne) kiskorú előtt: szülők 75%, tanárok 80%
Szexuális jellegű megjegyzések megfogalmazása kiskorúra vonatkozóan: szülők 70%, tanárok 76,5%
Nemi aktus, amelyben az egyik fél ellenállást tanúsít: szülők 81%, tanárok 89%

(Borítókép: Minden negyedik gimnazista és licista kapott már kéretlenül meztelen fotókat /  Illusztráció)