Pedig jóformán már csak napok vannak a ballagásig, a képességvizsgáig, az érettségiig… Ismerjük el, a végzős osztályok azok, amelyek most a legnagyobb bizonytalanságban vannak: megtartják majd a vizsgákat az eredetileg tervezett időpontban, vagy netán tolódik minden? És ha igen, meddig? Egyáltalán, megtörténhet, hogy a tanárok le sem zárják az évet, és ismételni kell?
Mondja már ezt meg valaki fehéren–feketén!
Egyébként azokról a végzősökről beszélünk – nyolcadikosok és tizenkettedikesek – akik a négyéves ciklus alatt megtapasztalták a rajtuk (is) kikísérletezett online oktatás buktatóit, több-kevesebb sikerrel. Azokról, akiket már a tanév elejétől mindenki azzal stresszel, hogy „jaj, fiam, nem fogsz bejutni X líceumba, mert mindenki ide akar iratkozni az egész városból” – nem csoda, hogy 14 éves fejjel hónapok óta izgulnak, szoronganak az egyre közelgő vizsgaidőszakra gondolva. Akiket nyolcadikosként (és ugyanúgy tizenkettedikesként) irdatlan mennyiségű, olykor - merem mondani - felesleges tananyaggal bombáznak, mert ezt kéri a rendszer, illetve a tanterv. És hogy egészen biztosan örökre elmenjen a kedvük a tanulástól, a nagy adag házi feladat mellé még képességvizsga/érettségi teszteket is kapnak otthonra szinte napi szinten. Akiktől elvárjuk, hogy románból, matekból és magyarból egyformán jók legyenek és nagy jegyet írjanak; ha például a gyermek reál beállítottságú, akkor azért, mert a kilencedikbe való bejutáshoz ugye a három tantárgy átlagát kérik, így ha netán szuperzseni matekos vagy, de semmi érzéked a humán tantárgyakhoz, akkor utóbbi miatt lehet, hogy nem jutsz be a matek profilú, neked való osztályba…
Szóval, jól ki van ez találva; az előző évek n+1 oktatási minisztere – ahol n tart a végtelen felé, mert kb. ennyien voltak a rendszerváltás óta eltelt lassan 35 évben… – és számtalan politikai csatája közepette nem is csoda, hogy a tanügy, az oktatási rendszer olyan, amilyen, hogy funkcionális analfabétákat nevelünk, és hogy a tanárok a munkája és szerepe még mindig alá van becsülve, fizetés szintjén és nemcsak. Miközben egyértelmű, hogy az a szívvel-lélekkel oktató tanár, aki nem tud kijönni a fizetéséből, aki megélhetési gondokkal küzd és emiatt netán másodállást vállal vagy korrepetálásokat, előbb-utóbb belefárad, belefásul, és ez elsőként az iskolában fog kiütni, illetve a tanítás színvonalában visszaütni. Ilyen szempontból tehát teljesen egyetértek a tanári szakszervezetek követeléseivel.
Az időzítéssel viszont komoly fenntartásaim vannak. Tényleg muszáj most még nagyobb nyomás alá helyezni ezeket a végzős diákokat, akinek az egész évük arról szólt, hogy valahogy éljék túl ezt a még néhány hónapot? Felmérések mutatják, hogy milyen óriási a szorongó diákok aránya – hát számukra pont ez az újabb stresszfaktor hiányzott…
Persze értem én, hogy miért éppen most, és nem mondjuk a két félév között vagy az új tanév elején tört ki a sztrájk. Egyrészt most van napirenden az új oktatási törvény elfogadása, de ami szerintem még többet nyomott a latban: éppen a közelgő vizsgaidőszak miatt most lehet a legnagyobb nyomás alá helyezni a döntéshozókat. Okoz húzás egy sakkjátszmában, csakhát sajnos nagyobb nyomás nehezedik most emiatt a végzős diákokra, mint a kormányra, amely jelenleg ráadásul a miniszterelnökök „sáncolásával” és a kormány karcsúsításával van elsősorban elfoglalva… Ilyen körülmények között pedig úgy látom, a most kirobbantott tiltakozó akcióról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy cseppet is figyelembe venné a diákok érdekeit, márpedig a tanár a diákért van… Alapjában véve mi közük ehhez a sakkjátszmához a gyerekeknek azon túl, hogy bizonyos fokig most ők a figurák a sakktáblán? Függ valamiben tőlük a tanárok fizetése? Vagy az, hogy milyen párt van éppen hatalmon, ki van a tanügyi tárca élén és mit írtak be vagy sem az új oktatási törvénybe?
Remélem tehát, hogy a szakszervezetek és azok vezetői elég bölcsek lesznek ahhoz, hogy úgy tudják ezt a sakkjátszmát megnyerni, hogy közben ne hozzanak vezéráldozatot. Mert alapjában véve ebben az egész játszmában a diákság kellene legyen a vezér...
