A szakszervezetek bizalmatlanok, hiszen korábban nemhogy memorandumot vont vissza a kormány, hanem törvényben szabályozott béremelésről „feledkezett meg” és halasztotta későbbre, amikor úgymond lesz elég pénz az államháztartásban. Emlékezetes marad, hogy 2008-ban 50 százalékkal megemelték a tanárok bérét, amit aztán mégsem alkalmaztak. Romániában egyébként hagyománya van annak, hogy számos törvényes rendelkezés létezik, amit valamilyen okból kifolyólag az alkalmazásért felelős állami intézmények nem alkalmaznak. Csoda, hogy a tanárok nem bíznak egy memorandumban? A rendszerváltozás után oda jutottunk, hogy már törvényben sem lehet megbízni. A parlament, a kormányok, az állami intézmények annyira eljátszották a törvénykezésnek a hitelességét, hogy ma már senki nem hisz a kormányzati ígéreteknek.
A jogszabályok alkalmazása sokszor az alkalmazó szándékától és a nem a törvényalkotóétól függ. Tehát egy törvényből annyi valósul meg, amennyit az alkalmazó akar és jónak lát. Az önkénynek ezt formáját hallgatólagosan elfogadta a politika és az állami vezetés. Ma már mindenki beletörődött abba, hogy ennek így kell működnie. Ennek egyik oka a pártokat és a parlamentet sújtó kontraszelekció, vagyis hogy olyan emberek kerülnek törvényalkotói és döntéshozói pozícióba, akiknek a felkészültsége nem teszi indokolttá az állások betöltését. S hogy az ország működését mégis felszínen tartsák, hallgatólagos megegyezés alakult ki arról, hogy a centralizált háttérhatalom mindent felügyel, a törvények alkalmazását is, így egy jogszabályból csak annyi valósul meg, amennyit a háttérhatalom jóváhagy. Nehéz átlátni, hogy milyen döntéshozói mechanizmusok határozzák meg ennek a hatalomnak a működését. Sokszor az az érzésem, hogy a döntéshozók nagy része sem tudja...
A tanárok sztrájkjának elhúzódása érthető is meg nem is. A kezdőpedagógusoknak követelt 4 ezer lejes alapbérnek a logikája teljesen elfogadható. Vagyis arra számítanak, hogy ha egy kezdő tanárnak felajánlanak ekkora bért, akkor a legjobb képességű fiatal pedagógusok fogják választani ezt a pályát. Csakhogy a kontraszelekció nem csak a parlamentet és a pártokat sújtja, hanem az egész társadalmat, és ennyire egyszerűen egészen biztosan nem lehet megoldani a tanári kar színvonalának növelését. Ha megemelik a fizetést, abból még automatikusan nem következik, hogy csakis a jól felkészültek fognak bekerülni a rendszerbe. Jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne, de ez nem így működik. Mint ahogy a parlamentben, a pártokban és a busásan fizetett állami ügynökségeknél sem... Sőt, sokszor a privát szférában sem, főleg az olyan területeken, ahol az államnak jelentős beleszólása van egy ágazat működésének szabályozásába. A magánvállalatok is olykor meghozzák a kompromisszumaikat és a döntéshozók rokonainak alkalmazásával szerzik meg a barátságukat abban reménykedve, hogy így nem fognak keresztbe tenni nekik kiszámíthatatlan adómódosításokkal és indokolatlanul magas adókkal.
Elromlott a hazai társadalom egészséges működése. Az ellenőrzésnek, a kiválasztásnak, a rekrutációnak a szakmai szabályai teljesen fellazultak, a helyes önértékelés is teljesen elsatnyult, amire példa, hogy sokan képtelenek ellentmondani a felkínált állásoknak még akkor is, ha tudják, hogy nem oda valók. Általában abban bíznak, hogy valakik majd helyettük elvégzik a szakmai munkát. Ezt alátámasztja az elmúlt lassan ötven év tapasztalata, hiszen ez az ellenőrzési és kiválasztódási mechanizmus már a kommunizmus idején elromlott, azóta még akutabbá vált. A következménye ennek az, hogy az állami intézmények nagy része alulteljesít, képtelen nagyszabású állami reformokat levezényelni, sokszor még a futó ügyek menedzselése is problémát jelent.
Valahogy ugyanez van a tanügyben is. Voltak már korábban is béremelések, de a nagy minőségi változás elmaradt. Ezért sajnos úgy látom, hogy nem elég pusztán pénzzel orvosolni a helyzetet. Ezzel párhuzamosan el kell kezdeni helyreállítani a pedagógusok kiválasztásának szabályait és végre elfogadni azt, hogy nem ért mindenki mindenhez. Azt is be kell látni, hogy a „mellékesnek” tartott tantárgyak betöltésére sem lehet alkalmazni akármilyen tanárt. Ha az iskolák és a tanárok nem fogják komolyan venni magukat, akkor a társadalom sem fogja komolyan venni a tanügyet. Ezt a problémát a szakszervezetek sem tagadják, de nem is beszélnek róla hangsúlyosan. És valahol érthető, hogy nem teszik, mert nem áll érdekükben megbolygatni az évtizedek óta kialakult rendszert. Feltételezhetően nem a szakszervezetek fogják végrehajtani a nagy reformot...
Nem lehet tudni, hogy meddig tart a sztrájk. Egyelőre az eredményessége is kérdéses, viszont a béremelés áttételes jótéteménye, azaz a felkészült pedagógusok alkalmazása még inkább távolabbi célnak látszik.
Borítókép: Rohonyi D. Iván
