Bemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője a sajtótájékoztatón röviden ismertette a fiatal alkotóknak szóló pályázatot. Mint mondta, a programra összesen 31 projekt érkezett két évvel ezelőtt, a színház négy nyertes ötlet megvalósítását vállalta. A két színházi évad alatt bemutatott négy előadásban összesen 21 fiatal alkotó dolgozott, rendezők, díszlettervezők, írók, költők. A feldolgozott projektek kortárs szövegre épültek, amely érdekes tendenciának számít a színházban, közölte Visky, aki szerint a pályájuk elején lévő alkotók olyan műhelybe kerültek, ahol megvalósíthatták terveiket, olyan lehetőséget kaptak, ami nem megszokott a fiatal pályakezdők számára.
A sajtótájékoztatón kiderült, Porogi Dorka Susan Sontag esszéit olvasta először, az édesanyja vette meg neki az Alice az ágybant, mert tudta, kedveli az írónő munkáit. Sontagnak ez az egyetlen színdarabja, amely azért is izgalmas, mert egy nő kudarctörténetét mutatja be. A darab eltér a szokásos előadásoktól, a hagyományos dramaturgiához képest furcsa, de nem formabontó, hiszen vannak benne jelenetek, szereplők, de valahogy mégis másképp épül fel, mint ahogy megszoktuk, magyarázta. Porogi Dorka elmondta, soha nem gondolta volna, hogy talál olyan társulatot, amely vállalja ezt a darabot. Amikor meglátta a kolozsvári színház kiírását, egyből tudta, hogy az Alice az ágybant küldi be a pályázatra.
A produkció a depressziót, a női betegségként kódolt „hisztériát”, konverziós zavart dolgozza fel, azt, ahogy a nőknek meg kell felelniük a különböző társadalmi elvárásoknak. – Az előadás ennek az állapotnak a kinagyítása, az a fajta „fék”, amitől nem tudsz alkotni, amikor nem alkalmazkodik a tested – magyarázta a rendező. Az előadás célja azonban nem az, hogy a kiutat megkeresse, hanem, hogy megvizsgálja, milyen betegsége lehet Alice-nak. – Felkínál több alternatívát és a nézőnek kell választania – jegyezte meg a rendező.
A díszletet és a jelmezeket Adrian Ganea és Kupás Anna tervezte, akiktől azt kérte a rendező, hogy olyan teret készítsenek, amely beindítja a nézők képzeletét. Ők végül Alice belső világát teremtették meg, egy elmét, amibe bármi beszűrődhet, ám ami egyben nagyon játékos, színes. Mint mondták, a látvány a téma ellenpontját képviseli, szembeállítja a betegséget, depressziót a díszlet színes világával, a 70-es évek tarka ruháiból ihletődő jelmezekkel.
A címszerepet Kézdi Imola alakítja, aki a sajtó képviselőinek elmondta, ez az előadás nem színészbarát, érződik, hogy Susan Sontag nem drámaíróként gondolkodott, amikor megírta, konfliktusa is belső konfliktus. Hozzátette: zsákutcának érezte Alice hisztériáját „egy az egyben” bemutatni, ezért inkább úgy döntött, az egyszerűség eszközével közelít Alice alakjához, ugyanakkor azt próbálja elérni, hogy ne Alice sajnálja önmagát betegsége miatt, hanem a néző sajnálja meg őt.
(Borítókép: Jelenet az előadásból – Kézdi Imola és Pethő Anikó. Fotó: Biró István)
