A nihilizmus fele ezerrel

Az elnökválasztás legnagyobb meglepetése nem Nicusor Dannak a második fordulóba való bejutása, hanem George Simion győzelmének a mértéke volt. Egyetlen közvélemény-kutató intézet sem találta el, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje megszerezheti a voksok mintegy 40 százalékát. Valószínű, a választók el is hallgatják véleményüket, emiatt nehéz a szociológusoknak világos képet alkotniuk a választási opciókról. Mindenki a második helyezettel volt elfoglalva, miközben Simion tarolt. Tegnap is a főbb pártok saját sebeiket nyalogatták. Egyesek azon örvendeztek, hogy Dan bekerült a második fordulóba. Ha Crin Antonescu jutott volna be a döntőbe, sajnos ilyen választási eredménnyel a helyzet akkor is ugyanolyan kétségbeesett lenne a demokratikus Romániát óhajtók számára.

 

Egyesek jó esélyt látnak abban, hogy Bukarest főpolgármesterére rendszerellenes jelöltként tekintenek sokan, de félő, hogy az első és a második jelölt közötti jelentős különbség miatt okafogyott fejtegetésnek számít mindez. A jelenlegi erőviszonyok nem hasonlítanak egyikre sem az elmúlt 35 évből. Rendszerint voltak fordulatok az elnökválasztások második fordulójában, de ha visszanézzük a számokat, akkor azt látjuk, hogy soha nem volt ekkora különbség a két döntős jelölt között. 2014-ben Victor Ponta magabiztosan várta a második fordulót, de 10 százalék nem volt elég Iohannisszal szemben. Ezt a győzelmet egyesek felemlegették, csakhogy 11 évvel ezelőtt Iohannis 10 százalékos hátrányt dolgozott le és nem 20 százalékosat, amennyit Dannak kellene most.

Emiatt teljesen mellékesnek tűnik a bűnbakok keresése, hiszen két hét múlva, május 18-án Romániában sorsdöntő szavazás lesz. Tegnap lapzártánkig úgy nézett ki, hogy a kormánykoalíció akár fel is bomolhat, új kormány alakulhat, ami semmi jót nem vetít előre. Ha a pártok továbbra is el lesznek foglalva magukkal, ha felbomlik a kormány, ügyvivő kabinet alakul a második forduló előtt, akkor ez mind elvonja a figyelmet Bukarest főpolgármesterének kampányáról, márpedig ha nem ő nyer, akkor új politikai időszámítás kezdődik. Véget ér egy korszak, amelyben jól bejáratott fősodratú pártok voltak hatalmon, és utánuk olyan erők kerülhetnek kormányra, amelyek nagy valószínűség szerint csak elmélyítik a válságot. 

Dan győzelme esetén is a nagy pártoknak meg kell újulniuk, főleg a PSD-nek, ezért nekik már semmiképpen nem lesz olyan, mint eddig. De ha beigazolódik a legsötétebb forgatókönyv, akkor következmények beláthatatlanok lesznek, hiszen ha Simnionnal együtt hatalomra kerül  miniszterelnökként Călin Georgescu, majd egy AUR-POT kormánykoalíció alakul, akkor már csak egy lépés választ el attól, hogy Románia teljesen elszigetelődjön. A nemzetközi piacok nem fogják többet hitelképesnek tartani Romániát, a rendkívül kitett gazdaság pedig pillanatok alatt össze fog omlani. Az ilyen gazdasági válságokat sajnos leginkább azok szokták megszenvedni, akik a társadalom perifériáján vannak, tehát éppen az a réteg, amely esetleg hatalomra segítheti Simiont és az AUR-t. Brutális felocsúdás lesz majd mindenkinek, hiszen elég csak egy fél év is, hogy beüssön a krach. Kijózanító lesz amikor majd egy-két bér vagy nyugdíj kimarad, mert nem lesz miből kifizetni. Nem beszélve a külföldi befektetőkről, akik ki fognak vonulni Romániából, mert nem fogják biztonságban látni a tőkéjüket, vállalkozásukat.

Most egyetlen egy dolog kellene foglalkoztasson mindenkit, hogy kampányoljon Nicușor Dannak, mert ő egyedül nem lesz képes megnyerni ezt a döntő csatát a pártok és az egész demokratikus társadalom támogatása nélkül. Félre kell tenni a hiúságokat, beleértve Dan táborát is, a pártlogikát is sutba kell vágni, és csak a mozgósításra kell összpontosítani, hiszen ha az első fordulóban távolmaradók közül nem sikerül megszólítani elég sok új szavazót, illetve nem sikerül egybe terelni Dan szavazói mellett Crin Antonescu és Ponta szavazótáborának jelentős részét a romániai magyarsággal, akkor Simion nyer.  

Fel kell sorakozni Dan mögé, akinek el kell kerülnie a komoly hibák elkövetését, mert minden hiba végzetes lehet. El kell kerülnie, hogy lenézze Simion szavazóit, akikben történelmi frusztrációk gyűltek fel. A társadalom 40 százalékáról van szó, sokszínű szavazótábor, hiszen Simion szavazói között nem csak nacionalisták vannak, hanem olyanok is, akik egyszerűen csak bosszúból voksolnak. Az ő magatartásuk is érthető, van benne logika még akkor is, ha Simionra adni a szavazatokat egyenlő azzal, mint magunkra gyújtani a fejünk felett levő házat. Nagy adag nihilizmus van ebben a cselekedetben, valahogy ettől kellene eltántorítani sok millió embert. Nem lesz könnyű, az biztos.

 

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadság, ahol Erdély és a nagyvilág legfrissebb hírei várnak rád

Szabadság, ahol Kolozsvár és Erdély legfrissebb hírei várnak rád