„Az operaénekesként töltött életem szép és izgalmas volt”

– Hosszú és tartalmas karrierem volt, sok szép és jó emlékkel. Negyvenkilenc éven át voltam a színpadon, ebből huszonhárom éven át a Kolozsvári Magyar Operában, majd huszonhatot Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban. Az én nemzedékemet úgy indították el ezen a pályán, Kolozsváron, hogy az itt kapott tudás a világon bárhol megállta a helyét. Tanáraink megtanították, mit jelent ez a pálya, hogyan lehet érzelmeket közvetíteni a közönség fele, „megnyitották” a lelkünket és az agyunkat – idézte fel Simon Katalin. A pályája elején Szinberger Sándor volt zeneakadémiai tanára és a Kolozsvári Magyar Opera akkori igazgatója és főrendezője azt mondta: az énekesnek úgy kell énekelnie, hogy még hatvanhárom évesen is szóljon a hangja. Amikor hatvanhárom éves lett, pont Izraelben lépett fel, és fel is hívta Szinbergert, hogy ezt elmondja neki. Amikor Debrecenbe került, az ottani rendezők hamar rájöttek, hogy neki nem kell utasítást adni, mert Kolozsváron olyan operaiskola volt, ahol mindent megtanítottak az énekeseknek – mesélte a mezzoszoprán. 

Szinberger Sándor rendezői érdemeinek megemlítése mellett Simon Katalin Horváth Béla színművészt és rendező nevét is kiemelte. A karmesterek közül Rónai Antalt és Hary Bélát említette, mint kedvenc karmestereit. – Hary Béla volt az a karmester, aki az énekessel együtt „lélegzett”, és mindig megérezte, milyen formában vannak aznap este – emlékezett Simon Katalin. 

– Amikor Gertrudisként debütáltam Erkel Ferenc Bánk bán című operájában, a Bánk bánt alakító Szilágyi Ferenc autóbalesetet szenvedett, amelyben eltört két bordája és a térde. Azt hittem, elmarad a debütöm, de Szilágyi Ferenc ezek ellenére ott volt, és végigénekelte az előadást. Sokat turnéztunk, ezek pedig összekovácsolták a társulatot – mesélte. Operettekben is többször énekelt primadonna szerepet. Egyik Mágnás Miska előadáson tánc közben elesett a színpadon, mire a partnere, Elek Karcsi rögtön kivágta magát, és azt mondta: „látod, Marcsa, mindig mondtam neked, hogy ezt még gyakorolnod kell”. 

– Az operaénekesként töltött életem szép és izgalmas volt. Nem tudnám megmondani, melyik a kedvenc szerepem, hiszen pályám során sok szerep talált meg Kolozsváron és Debrecenben – tette hozzá Simon Katalin.

Az operaénekes felelevenítette a nótaesteket, valamint azt, hogy éveken át fellépett a kommunizmus idején, művészeti eseményeken, ahol népviseletben, népdalt vagy magyar nótát énekelve az erdélyi magyarságot képviselte. A vidéki turnék nehéz körülmények között zajlottak, fűtetlen helyiségekben, csekély 18 lejes napidíjért, ám ennek ellenére soha egyetlen fellépést sem utasítottak vissza, vidáman végezték munkájukat. A művésznő hatvanöt évesen vonult nyugdíjba, mint a debreceni Csokonai Nemzeti Színház címzetes, örökös és nívódíjas művésze. Énektanítással is foglalkozott, több növendéke volt. A Kolozsvári Magyar Opera életét ma is követi az interneten. A Prospero-beszélgetést megelőző nap ellátogatott az operába is, ahol felszínre törtek az emlékek. 

Művészi hitvallásában egyaránt helyet kap a lelki vetület és az érzelmek átadása, életfilozófiájában a természet áll első helyen, mivel mindig szeretett kirándulni, sétálni. 

– A magyar opera közönségének szeretete nélkül talán nem lennék itt. A magyar operát mindig a közönség szeretete tartotta fenn. Az ő szeretetük áradt a színpadon álló művészek felé – összegzett Simon Katalin operaénekes, majd Kodály Zoltán Esti dalát adta elő.

A beszélgetés során képeket vetítettek ki a művésznő pályájáról, illetve felvételről meghallgathattuk Delila áriáját (Saint-Saen Sámson és Delila című operájából), illetve részletet Bizet Carmen című operájából, amelyet a Belvedere szálloda előtt, civilben vettek fel. De a Hója erdőben rögzített Azucena-ária felvételét is láthattuk, amelyben a művésznő elmondása szerint Irisztelepi cigányok voltak a statiszták.