Robert Castel: „ezt a háborút Ukrajna elveszítette”

Robert Castel a Világrendváltás első két háborújának tanulságai címet javasolta előadásának. Szenkovics Dezső, a kolozsvári kar oktatója, dékánja a beszélgetést azzal a kérdéssel vezette fel, hogy milyen világrendváltást tapasztalhatunk, milyen forgatókönyvek várhatók.

Castel szerint az elmúlt fél évezred folyamán több világrendváltás is történt, de ezek lényege az volt, hogy a nyugati hatalmak adták át egymásnak úgymond a stafétabotot.

„Legutóbb, a Pax Britannicából lett Pax Americana is világrendváltás volt, de a játékszabályok nem változtak: az asztalon levő társasjáték szabályai szerint játszott az előző, és az őt követő hegemón hatalom is” – mutatott rá. Ellenben, amit most látunk, az világrendszer-váltásként is értelmezhető: „abban sem vagyunk biztosak, milyen társasjáték van az asztalon. Lehet, hogy az egyik játékos, aki leül játszani, azt hiszi, sakkot játszik, egy másik viszont leül rablóultizni ugyanannál az asztalnál, a harmadik fél pedig go-t játszik velük ...” „Nem tudjuk pontosan, mik lesznek a játékszabályok, sőt azt sem, hogy mi lesz a játék maga: hogy ez egy kereskedelmi, katonai játék lesz-e vagy egy kulturális, morális kötélhúzás, és azt sem, hogy milyen hadszíntéren fognak eldőlni a világrend-váltás háborúi” – részletezte a szakértő.

„Az orosz-ukrán háborúban a jelenleg is zajló ukrán benyomulás hogyan értelmezhető, lehet-e ebből konkrét haszna Ukrajnának, rákényszerítheti-e adott esetben az ukrán fél az oroszokat, hogy leüljenek a béketárgyaló-asztalhoz?” – hangzott a következő kérdés.

Robert Castel azt mondta: amennyiben párhuzamba állítjuk az egy évvel ezelőtti, tavaszi ukrán ellentámadást a mostani kurszki offenzívával, érdekes inverziót láthatunk: a tavalyi ellentámadás stratégiai elgondolása ugyanis az volt, hogy az ukránok az oroszok védelmi vonalát áttörve kijutnak az Azov-tengerhez, ezáltal elvágják az orosz arcvonalat, és így kiütik ellenfelüket a háborúból. Ez volt az úgynevezett „győzelem-elmélet”, az offenzíva műveleti szintű kivitelezése azonban katasztrofális volt: kiderült, hogy az ukránok nem rendelkeztek sem tüzérségi, sem légi fölénnyel, sem elegendő hadmérnöki eszközzel, hogy leküzdjék az erődítményeket, az aknamezőket, illetve az is látható volt, hogy nem voltak képesek összfegyvernemi szinten működni, a fegyvernemek szintjén jól összehangolt támadást végrehajtani, és az offenzíva kudarcba is fulladt, magyarázta Robert Castel. Ugyanakkor alig néhány hete az ukrán oldalról megvalósult egy nagyon sikeres, műveleti szintű végrehajtás, amely már azt tanúsítja, hogy az ukránok megtanultak összfegyvernemi hadviselést folytatni, csak úgy tűnik, a hadművelet mögött nincs stratégia – folytatta a biztonságpolitikai szakértő.

„Portyázó hadviselés” zajlik ukrán részről Oroszországban

„Ennek a támadásnak sem én, sem a többi elemzők nem értik a logikáját – nem látom, hogy ez a vállalkozás stratégiai szinten hogyan fogja Ukrajna ügyét előbbre vinni a háborúban. Ezer négyzetkilométernyi területfoglalás történt Oroszország területén, az oroszok által elfoglalt 120 ezer négyzetkilométerrel szemben” – mutatott rá Robert Castel. Hozzátette: mivel nagyjából sík, enyhe hátságba emelkedő területről van szó, nagy kérdés, hogy fogják az ukrán erők a most épülő lövészárkaikkal megállítani az orosz ellentámadást, mikor az oroszok olyan erődrendszereket törtek át, amelyeket Ukrajnában tizennégy éven át építettek vasbetonból. Robert Castel meglátása szerint jelenleg úgymond „portyázó hadviselés” zajlik az ukrán oldalról, s nem valószínű, hogy meg tudják tartani az elfoglalt területet, hogy azzal majd alkupozícióba kerülhessenek.

„Puffer-megoldás vagy koreai határ?”

Arra a kérdésre, hogy milyen forgatókönyveket tart lehetségesnek az orosz-ukrán háború kimenetele kapcsán, Robert Castel nyomatékosította: az orosz-ukrán háború első pillanatától kezdve az volt a véleménye, hogy „ezt a háborút Ukrajna elveszítette.” A kérdés csak az, hogy Ukrajna „kiütéssel vagy pontokra veszít” – folytatta. Ugyanis, ha úgymond „pontokra” veszíti el az ukrán fél a háborút, akkor vázolni lehet különféle forgatókönyveket, de amennyiben „kiütéssel”, azaz a hadserege megsemmisül, akkor az ukrán államiság jövője is kérdéses lesz – vélekedett az elemző.

Megállapítása szerint két végkimenet lehetséges: az egyik egy úgynevezett „osztrák forgatókönyv” lenne, ami azt jelentené, hogy egy semleges, puffer-zóna keletkezik majd Oroszország és a Nyugat között, a másik pedig a „koreai forgatókönyv”, ami egy „kemény határ” létrejöttét jelentené – akár a mostani arcvonalon. Robert Castel úgy vélte, az európai politikusoknak meg kellene fontolniuk, hogy melyik végcélt, úgynevezett end stake-et szeretnék, és ahhoz igazítsák az alkalmazandó stratégiákat, módszereket, erőforrásokat. A biztonságpolitikai szakértő szerint a puffer-megoldás a békét biztosítaná, a koreai-jellegű, „kemény határ” további konfliktusok gerjesztője lenne.

A másik nagy konfliktuszónának, Izraelnek és térségének helyzetére áttérve, Szenkovics Dezső arra kérte Robert Castelt, mesélje el, mit tapasztalt a Hamász tavaly október 7-i támadását követően Izrael Gázával közös határán. Amint Castel elmesélte, a betörést követő első órákban, sőt napban még a legfelsőbb katonai és politikai vezetés sem értette, mit történik pontosan a helyszínen. 

„A zűrzavarban egy ideig megszűnt az állam, ami működött, az a társadalom, a közösség volt: akinek fegyvere, felszerelése volt, ment segíteni a rokonainak, a barátaiknak” – részletezte. 

„Az első dolog, amit érzett az ember, a szag volt…”

Robert Castel, mint elmesélte, a támadást követő második napon tudott kimenni a helyszínre, segítségre szoruló kollégát és családját megkeresni, kimenekíteni a megtámadott településről, felszerelést, fegyvert eljuttatni, ahova szükséges volt, bujkáló terroristákat felhajtani, holttesteket, emberi maradványokat összeszedni.

„Teljes káosz volt. Hősi történeteket nem tudok mesélni. Az első dolog, ami érzett az ember, az a szag – az égésnek, a füstnek, és a hulláknak a szaga volt. Az összes vadállat a környéken hónapokig emberhúsból étkezett: az állati ürülékből vett mintából lehetet következtetni arra, hogy van-e benne emberi DNS. A vadállati nyomokat követve találtunk meg holttesteket” – mesélte Robert Castel.

Hozzátette: megjárt már pár háborút, három évig volt Libanonban, eltemetett embereket, a halál nem ismeretlen számára, de ez a fajta „tatárjárás”, amit láttak, a „legrosszabb rémálmok megtízszerezéseként” írható le.

„Hogy áll most ez a háború, mit lehet tudni az ott ragadt túszok helyzetéről?” – kérdezte Szenkovics Dezső. Robert Castel felidézte: a hadseregnek nem volt kidolgozott akcióterve Gáza elfoglalására vonatkozóan, miután ezt összeállították, nagyjából három héttel a betörést követően mozgósították a tartalékosokat, majd elindították az átfogó, nyugatról kelet fele irányuló támadást. 

Az átkaroló művelet a masszív légibombázásokkal társítva gyorsan ledarálta a Hamász állásait Gáza északi részében – folytatta Robert Castel, megjegyezve: „ha nem szól közbe a humánum, és hasonló intenzitással folytatódhatott volna a háború, már rég lezárulhatott volna, kevesebb áldozattal.”

Elmondta: a legyőzhetetlennek vélt gázai alagútrendszerről is bebizonyosodott, hogy meg lehet küzdeni ezzel is, csak hosszantartó folyamattal kell számolni. Kiemelte: amíg Gázában nem számolják fel a Hamász által jelentett katonai, biztonsági fenyegetést, addig a helyiek nem mernek együttműködni sem a palesztin hatósággal, sem a mérsékelt arab államokkal. Mint mondta, körülbelül 120 túsz van a Hamász kezében, de nem tudni pontosan, kik ők, és hányan vannak életben közülük. Megjegyezte: az Egyesült Államok által szorgalmazott tűzszünet nem valamennyi túsz, hanem egyharmaduk kiadásáról szólna, és nem lehet tudni, közülük hányan élnek még.

„A háború egyik célja, hogy jobb valóság legyen Gázában” 

„Ennek a háborúnak egyik célja, hogy ne történhessen meg még egyszer az október 7-hez hasonló támadás, hogy visszakapjuk a túszokat, illetve a Hamász felszámolása után jobb valóság legyen Gázában” – állapította meg a szakértő. „Nem volt értelme elveszíteni – mindkét oldalon ezt a rengeteg embert –, ha nem lesz ott egy jobb politikai jövő ezek után” – nyomatékosította.

A közel-kelet biztonsági architektúrájának alakulását illető kérdésre válaszolva Robert Castel kifejtette: a térségben a regionális hatalom az Egyesült Államok. Irán az 1979-es iráni forradalom óta megpróbálja kiszorítani az Egyesült Államokat ebből a pozícióból. Izrael nem „cél, hanem fekvőrendőr az útjukban, hogy megvalósítsák közel-keleti hegemóniájukat” – hangsúlyozta Robert Castel. Hozzáfűzte: az iráni stratégia az volt, hogy egyfajta „tűzgyűrűvel vegye körbe Izraelt, többek között a libanoni Hezbollah, a szíriai siíta milíciák aktivizálásával, Jordánia destabilizálásával, a jemeni húszik beavatkozásaival.” A gázai helyzet egy másik „tűzgyűrű”. Ugyanakkor a palesztin államiság egyik feltétele az lenne, hogy Izrael elpusztítsa a Hamászt, amely Ciszjordániában is fenyegeti a palesztin autonómiát, nyomatékosította Robert Castel.

Törökországra vonatkozóan megállapította: a törökök helyesen vonták le a következtetést, hogy világrendszer-váltás zajlik, és nem lehet kizárólag egy irányt követni szolgai módon. Ugyanakkor – mint fogalmazott – a törökök mai napig nem tudják, merre induljanak, a nyugati integráció, a szunnita arab világ és a türk országok közötti „hármas úton.” „A jelenlegi helyzet az, hogy Törökország mindenkivel összeveszett, a hadsereg felszereltsége még a nyolcvanas évek szintjén áll”, jegyezte meg.

A két háború közül a potenciális eszkaláció veszélye a Közel-Keleten áll fenn, válaszolta az ezt illető kérdésre a szakértő. Mint megjegyezte, „az orosz húsdaráló működik, Vlagyimir Putyin pedig óvatos játékos.” Ugyanakkor, ha Irán átlépi a küszöböt, kitör az atomfegyver-fejlesztés felé, az rendkívüli helyzeteket teremthet, mutatott rá az elemző. 

„A változás az egyén szintjén kezdődik”

Robert Castel végezetül kiemelte: a változás az egyén, a közösség, a település, a város szintjén kezdődik; ugyanúgy a kaotikus helyzetekre is az egyén, a család, a kisebb közösség szintjén is ajánlott felkészülni. Politikai cselekvés szintjén pedig fontos lenne pragmatikusan gondolkodni, a választóknak pedig „olyan politikusokra szavazni, akik nem elvont főneveket, hanem igéket használnak, számokkal érvelnek, teljesítmény-mérföldköveket határoznak meg”, vélte a szakértő.

A hallgatóság soraiból érkezett megállapításra válaszolva, amely szerint a gázai helyzetet nem elegendő katonai szemszögből elemezni, lévén, hogy a katonai hozzáállás a múltban sem oldotta meg a térség problémáit, Robert Castel megállapította: egy háborúnak mindig vannak politikai és katonai céljai. A politikai célok megvalósításához az utóbbiakat el kell érni. 

„A katonai erő valóban nem megoldás, annyit tehet, hogy a másik fél erejét megsemmisítve egyfajta vákuumot kreál, amelyet aztán meg lehet tölteni jobb dolgokkal” – fejtette ki.