Kijevben az eddigi adatok szerint három ember meghalt és legkevesebb kéttucatnyian megsebesültek az éjszakai rakétákkal és drónokkal végrehajtott légitámadás következtében, kilenc városkerületben harminc többszintes lakóház rongálódott meg – jelentette az Unian hírügynökség Vitalij Klicsko polgármester, valamint a rendőrség Telegram-bejegyzéseire hivatkozva. Egészségügyi létesítményekben, tömegközlekedési eszközökben, irodákban, üzletekben és járművekben is károk keletkeztek.
Az állami katasztrófavédelmi szolgálat jelentése szerint Pogyilszkij kerületben egy lakóház 15. emeletébe csapódott támadóeszköz, 13 embert sikerült kimenteni. A Dnyiprovszkij kerületben egyik ötszintes épület földszintjén lévő két lakásban keletkezett ötven négyzetméteres tüzet oltottak el a katasztrófavédők, 17 embert evakuáltak.
Ugyanebben a városrészben az egyik toronyház felső emeletein lévő lakások részben megsemmisültek.
Tűz ütött ki egy többemeletes épület 7. szintjén a főváros Desznyanszkij kerületében is. A tűzoltók megfékezték a lángokat, a tűz által érintett lakásokból kilenc embert kimentettek, ötvenet pedig evakuáltak az épületből. A mentési munkálatok még tartanak.
Kijev megyét is kombinált légicsapás érte, hat ember, közöttük egy gyerek megsebesült – ismertette az Unian hírügynökség Mikola Kalasnyik katonai kormányzó Telegramon közzétett bejegyzését. A térség öt járásában jegyeztek fel pusztításokat. Magánházak, raktárak és ipari létesítmények, valamint polgári járművek is megrongálódtak.
Odessza megye déli részén az orosz hadsereg éjjel drónokkal támadott meg több energetikai létesítményt – jelentette Oleh Kiper katonai kormányzó a Telegramon. A támadásokban egy ember megsebesült.

