No, de ne féltsük őket. Magunkat féltsük, egyszerűen azért, mert eddig még olyan nem volt, hogy egy ehhez hasonló, képtelen badarságokból álló csődület közéletből való kihervadását ne követte volna valami még vadabb, még esztelenebb. Könyveket lehet írni s írnak is a konteós gondolkodásról: mi okozza, hogyan működik, miként süllyed egyre mélyebbre valaki a bugyraiban. A napokban egy számítógépes, interaktív szerepjátékokat szerkesztő szakember világított rá az egyik fontos tényezőre, arra, amit apoféniának nevez a szakirodalom. Elmesélte, hogy az általa kitalált egyik játékban a résztvevők nyomravezető jeleket kellett megtaláljanak egy virtuális pincében. Azonban úgy adódott, hogy az említett pincében, a földön heverő rengeteg szemét és kacat között akadt három fadarab, amely többé-kevésbé nyíl alakot alkotott, teljesen véletlenül. A játékosok ezt nagyon gyorsan felfedezték, s onnantól kezdve teljes figyelmük arra az ártalmatlan falrészletre terelődött, amerre az elképzelt nyíl mutatott. Erről szól az apofénia: különálló, egymással semmilyen összefüggésben nem álló elemekre logikai narratívát építeni, rejtett jeleket és szimbólumokat találni ott, ahol ilyesmi nincs, és hatalmas elméletek alapjává tenni meg mindezt, nem törődve sem azzal, hogy az egésznek semmi köze a valósághoz, sem azzal, hogy egyes elemei egymásnak ellentmondanak.
Kemény pszichológia van mögötte. Aki “felfedezi a jeleket”, vagy ”megoldja a rejtélyt”, ”megfejti a titkos üzenetet”, magyarán rájön az ”igazságra”, azt a többiek elismeréssel jutalmazzák, nő a közösségen belül a presztízse. Gondolkodásmódja átalakul, és a mindennapi élet összes eseményét, a nagy horderejűeket és a teljesen jelentékteleneket is az általa immár mélyen hitt és hangosan hirdetett narratívának rendeli alá. Bármi is történjen, mindenre tud olyan magyarázatot találni, amely erősíti meggyőződését.
A jelenség nem új, sőt, többé-kevésbé virulens formái időtlen idők óta jelen vannak. Nem emlékszem például olyan korra, amikor ne olvastam-hallottam volna az egyiptomi piramisok elrendezéséből, a szfinxből, a mayák naptáraiból, a Biblia, vagy valamelyik tibeti könyv soraiból kiolvasott rejtett és prófétikus üzenetekről, valamelyik nagyvárosban a fontos épületek elhelyezkedéséről, a közöttük meghúzható vonalakról és alakzatokról, a rajtuk felfedezett okkult szimbólumokról és iszonyú sok hasonló badarságról.
Volt idő, amikor megpróbáltam beszélni azoknak az ismerősöknek és barátoknak a fejével, akik egyre-másra hirdették ezeket, de aztán lemondtam róla, mert rájöttem, hogy túl erős a belső motivációjuk ahhoz, hogy az észérveknek bármilyen hatása lehessen. Kell nekik az a tudat, hogy ők a kiválasztott, kevés értelmes ember közé tartoznak, akik a sok beetetett barommal ellentétben rájöttek a nagy, rejtett igazságra. Kell nekik az a messiási küldetéstudat, amely szerint ők a társadalom jótevői, akik felébresztik a megvezetett tömegeket.
Fontos jellemzője az ilyen embernek, hogy ha egyszer elindult a lejtőn, megállás csak ritka esetben van, a legtöbbször egyre gyorsabban rohan lefele. Az sem ejti zavarba, amikor a mostani tévhitei gyökeresen ellentmondanak a pár évvel ezelőtt vallott szamárságoknak. Akik tavalyelőtt arra panaszkodtak, hogy a térfigyelő kamerák és az arcfelismerő szoftverek segítségével az okkult világhatalom megfigyel minket, most a maszkviselésre panaszkodnak, amellyel az okkult világhatalom rávesz arra, hogy engedelmeskedjünk. Nem zavarja őket az a tény, hogy a maszk mindenféle kamerának és arcfelismerő szoftvernek keresztbe tesz.
Akik azt állították, hogy a repülőgépek nem kondenzcsíkot húznak, hanem mérget permeteznek a lakosságra, azok most azt hiszik, hogy a járványt ugyanaz az okkult világhatalom állította elő. Mellékes nekik az, hogy a járvány miatt töredékére csökkent a légiforgalom.
Pár évvel ezelőtt egy lelkes önjelölt magyarságkutatónak felvetettem, hogy nem származhat a magyarság egyszerre az amerikai indiánoktól, a suméroktól, a tibetiektől, az ujguroktól és a hunoktól is, és ha esetleg igaznak bizonyul valamelyik kamu elmélete, akkor meg az nem állítható, hogy a magyar nyelv a legősibb s minden más abból származik. Nem jött zavarba: egységesíteni kell az elméletet!
Az is jellemző rájuk, hogy a legtöbben széles skálán ötvözik a dolgokat: még nem találkoztam olyannal, aki csupán egy összeesküvés-elméletben hitt volna.
Mi a teendő?
Semmi és sok minden. Nem gondolom azt, hogy kellő szaktudás hiányában bármelyik rokonunkat megmenthetjük az örvénylő butaságtól, főleg azért nem, mert szeret és akar hinni bennük. Azt viszont nagyon is gondolom, hogy az iskola sürgősen össze kell, hogy szedje magát. Az oktatás még mindig hatalmas mennyiségű információ felhalmoztatásáról szól. És még mielőtt valaki hozzám vágná, hogy milyen jól is működött az az ő idejében, halkan figyelmeztetem: most egy másik időben élünk. Minden szükséges információ karnyújtásnyira, egérkattintásnyira van, vagy ami még rosszabb, kattintás és karnyújtás nélkül is özönlik felénk, válogatás nélkül, vagy nagyon káros algoritmusok mentén válogatva. Ezért az iskola halaszthatatlan teendője megtanítani azt, hogy miként szerezzünk releváns információkat, és miként szűrjük ki a hatalmas zajból a hazugságot, a kártékony manipulálásokat, a képtelenségeket. Ehhez alapvető általános műveltség is kell, specifikus tudás is, és főleg meg kell legyen bennünk a szándék, hogy egyáltalán különbséget tegyünk. Mert mindannyian ismerünk olyan embert, akinek teljesen mindegy, s ezekről csak annyit: a ”mindegy” felelőtlenség, bűn.
Nekem van a Facebookon nagyjából ezerkétszáz ismerősöm. Ha valamit közlök, vagy megosztok, az egyenértékű azzal, mintha egy ezerkétszázas példányszámú kis újságban írnám meg. Ha pedig valamelyik ismerősöm tovább osztja, akkor ez hatványozódik. Ezért, mielőtt valamit terjesztenénk, az újságíró felelősségét kell átéreznünk, mert az ő hatalmával s eszközeivel rendelkezünk. Ugyanezért valamit el kell lopnunk a szakmájából is. Mielőtt egy hírt megosztunk, nézzük meg a forrást, esetleg e forrás forrását is, és így tovább. Ha nincs forrásmegjelölés, nem foglalkozunk vele. Akkor úgy hiteltelen, ahogy van, akkor nem zárható ki, hogy valaki kitalált egy butaságot s megírta. Kövessük vissza, és figyeljünk arra, hogy van-e a forrás és a hozzánk eljutott hír között változás?
Mondok egy példát. Pár évvel ezelőtt magyarországi weboldalon jött velem szembe a hír, hogy Svédországban két fiatal bevándorló lelőtt egy gyereket. Forrásként a Daily Mail szerepelt. Kikerestem a brit lap cikkét: abban sehol nem jelent meg az, hogy bevándorlókról lenne szó. Két tinédzser rálőtt egy kisebb gyerekre. A Daily Mail cikke az egyik svéd napilapot, a Dagens Nyhetert jelölte meg forrásként. Abban sem szerepelt a bevándorló szó, sőt, ott az is kiderült, hogy nem tűzfegyverrel, hanem valami félig játék pisztollyal sebesítették meg a gyereket.
Az egész visszakeresés körülbelül tizenöt percbe került, csak akarni kellett. “Egy híres kínai orvos szerint” – ez nem forrásmegjelölés. Névvel, intézménnyel, elérhető publikációs listával már valamennyire az. Tudományos cikknek tudományos lapban van a helye, ha nem az a hír forrása, akkor értéktelen. Sőt, azon belül is, sajnos fenntartással kell olvasni az úgynevezett nyílt forrású (open source) lapokat, mert ott szinte csak pénz kérdése, hogy ki mit jelentet meg.
Meg kell tanítani a következő generációknak az érvelési technikákat, és különösen a logikai hibákat. Mi az, hogy non sequitur, ad hominem, tu autem, miért hibás a körbeérvelés, a McNamara, a homunkulusz-tévedés, mi az, hogy Gish-féle vágta. Hogy miért nem következik az egybeesésből oksági összefüggés. Az összeesküvés-elméletek prófétái, akárcsak a szekták haszonleső vezérei mindannyian csalhatatlan erővel érvelnek meggyőzően, és hibásan.
Amikor pedig tudományról van szó, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy abban sem maguk a kijelentések s az eredmények a legfontosabbak, hanem a módszer. Hogy a tudomány azt fogadja el, amit ellenőrzött körülmények között bizonyítani lehet, amit akárhányszor próbálunk ki, mindig ugyanazt az eredményt kapjuk, és amiről bebizonyítható, hogy az ellenkezője nem igaz. A módszert, az adatokat, az eljárást és az algoritmust a becsületes tudós nyíltan hozzáférhetővé teszi, lehet ellenőrizni. Ezért nem az van – amit néha hallok – hogy “a tudomány is folyton összevissza beszél, ellentmond önmagának”, hanem az, hogy a tudomány folyamatosan korrigálja önmagát, korábbi eredményeit pontosítja, felülírja, a tévedéseket kijavítja, és nem hogy tagadná, de egyenesen büszke arra, hogy nem dogmákat gyárt, hanem olyan állításokat, amelyek később, több adat, jobb eredmények és módszerek segítségével korrigálhatók. Amit a tudomány nem tud ilyen módon igazolni, annak nem fogadja el a létezését – ami nem jelenti azt, hogy kizárja a lehetőségét, csupán azt, hogy jelenleg nem kezeli tényként. Ha én azt állítom, hogy – a népszerű magyar együttes szavaival élve – repül a bálna, majd lehajítok néhány pár száz bálnát a Székelykőről, és a sikertelen kísérletet azzal magyarázom, hogy ezek a bálnák kivételesen nem tudnak, vagy nem akarnak repülni, a tudomány csak vállat von, hogy amikor majd sikerül egyet megröptetni, akkor felülírja addigi álláspontját és onnantól beszélünk repülő bálnáról. Addig nem. Ez érvényes az összes bioenergiára, csodaszerre, csodás gyógyításra, szellemvilággal kapcsolatos állításra és rengeteg egyébre.
Ha ezt nem értjük meg, folyamatosan el leszünk veszve, nem lesz iránytűnk és eszközünk a tájékozódásra. Van egy klasszikus vicc egy filozófusról, egy biológusról s egy matematikusról, akik Svájcban vonatoznak. Amikor megpillantanak egy lila tehenet, a filozófus felkiált: “Nicsak, Svájcban lilák a tehenek!” “Ugyan már, legfeljebb egy tehén lila” – pontosít a biológus. “Nem. Csak annyit állíthatunk, hogy Svájcban van legalább egy tehén, amelynek legalább az egyik oldala lila” – állítja fel a tudományosan helyes tételt a matematikus.
Én a QAnont nem féltem, máris szedi össze magát. Van pár konkurens elmélete, biztos vagyok benne, hogy sikerül hamarosan ”egységesíteni”. Az egyik szerint az új messiás valójában nem Trump, hanem Biden, akinek kriptikus üzeneteit csak úgy lehet értelmezni, ha megfigyeljük, hogyan teszi keresztbe a lábát Bernie Sanders szenátor, illetve milyen vonalkód-szerű minta van a kesztyűjén (és ez nem vicc!). A másik szerint Donald Trump titokban magához ragadta a hatalmat, az Egyesült Államokban katonai uralom van, Bident és társait elrabolták s egy megrendezett Fehér Ház-szerű díszletben kényszerítik, hogy eljátssza az elnök szerepét. Ez sem vicc, de jó szórakozást kívánok hozzá mindenkinek, akinek a vírustagadók, oltásellenesek, laposföldhívők és egyebek után még van ereje nevetni!
