Ahogy azt több cikkemben is jeleztem és Erdélyi Régészet című kötetemben többször említettem, Romániában a régészeti örökség védelmének 1990 és 2000 között gyakorlatilag nem létezett törvényes kerete, így a nemzetközi szabályok és előírások ellenére Románia régészeti örökségét – épületeket, régészeti lelőhelyeket és az onnan előkerült felbecsülhetetlen értékű leleteket – kilószámra hordták ki az országból. Románia az 1990-es években egyike volt a régészeti feketekereskedelem legfőbb forrásainak: ekkor kerültek ki az országból a dák aranykarperecek, de számos múzeumot raboltak és fosztottak ki nemegyszer muzeológusok közreműködésével az országban. A 2000/43-as törvényt követően legalább egy tucat új régészeti örökségvédelemmel foglalkozó törvény keletkezett az országban (legutóbbiról lásd a 2016/905-ös kormányrendeletet), ám ezek a gyakorlatban ritkán alkalmazhatóak, terminológiájukban és megfogalmazásukban nem egyértelműek és számos olyan jogi kiskaput tartalmaznak, amelyet az építkezések, nagy beruházások és a régészeti felügyeletet igényelni köteles cégek legtöbbször kijátszanak. Ma a romániai régészet is ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenézzen, mint a világ bármelyik felett országa: a régészeti feketekereskedelem megfékezése, a fémdetektoros keresők és a régészek közötti viszonyrendszer jogi tisztázása, a városi régészet sajátosságainak és jogi hátterének rendezése és a régészeti lelőhelyek szakszerű fenntartása és értékesítése XXI századi módszerekkel. Ahhoz, hogy ezeket a jelenségeket kellő felelősséggel kezeljük, értelemszerűen először a megfelelő jogi háttér kell meglegyen, majd ezt követően egy olyan adminisztráció és egy olyan felelősségteljes társadalom, amely ezeket a törvényeket betartja. Míg utóbbi két területen elsősorban a közönségrégészet segíthet és szolgálhat nevelő hatással, addig előbbiben a törvényhozóinkat terheli a felelősség.
Szerencsére, néha adott egy-egy olyan személy Románia szenátusában vagy kormányában, aki a szokásosnál nagyobb felelősséget érez régészeti örökségünkért. Jelenleg ez a személy Vlad Alexandrescu, a Mentsük meg Romániát Mozgalom (USR) szenátora, aki családi háttere miatt is értelemszerűen különleges vonzalmat érez régészeti örökségünkért. Apja, Petre Alexandrescu neves ókortörténész és régész volt, Histria görög gyarmat egyik legnevesebb kutatója, anyja, Maria Alexandrescu Vianu ugyancsak ókorász, a görög gyarmatvárosok művészetének egyik elismert kutatója. Az ugyancsak történészi pályára lépett majdani szenátor tehát gyermekkorát régészeti lelőhelyek között töltötte, így érthető, hogy az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutat Románia régészeti örökségéért. Az általa és 28 további szenátor (24 USR, 4 PSD és 1 PMP) által benyújtott új törvényjavaslatot a szenátus nagy többséggel (99 igen, 8 tartózkodás) elfogadta és remélhetőleg a képviselőház is hasonló többséggel fogja láttamozni.
A törvényjavaslat a következő változásokat kezdeményezi: 1) a jelenlegi törvénykezés terminológiai revíziója és pontosítása, különös tekintettel olyan fogalmakra, mint, „régészeti örökség”, „régészeti helyszín”, „nemzeti jelentőségű régészeti helyszín”, „régészeti diagnózis”, „régészeti felügyelet”, „elsődleges konzerválás” és „véletlenszerű felfedezés”. A törvény továbbá előírná a következőket is: 2) a régészeti helyszínekre vonatkozó urbanisztikai dokumentációnak kötelező módon kell majd tartalmaznia egy régészeti diagnózis jelentését és az építkezések, beruházások engedélyéhez szükséges dokumentációban kötelezően ott kell legyen a régészeti felügyeletről szóló jelentés is. 3) a régészeti lelőhelyeken kizárólag a Nemzeti Régészeti Regiszterben jegyzett régészek használhatnak a Kulturális Minisztérium által jóváhagyott fémdetektort 4) a régészeti lelőhelyeken történő építkezésekhez szükséges engedélyt kizárólag a kulturális minisztérium fogja kiadni. Az új törvényjavaslat fő célja az, hogy megelőzze az elharapózni látszó fémkeresős társaságok és felelőtlen kincsvadászok garázdálkodását, valamint elkerülje a nagy városi és autópálya-beruházások alkalmával legtöbbször elhanyagolt régészeti lelőhelyek sérülését.
A törvény várhatóan 18 év után végre tisztázza azokat a jogi kiskapukat, amelyeket kijátszva, Romániában az elmúlt negyed évszázadban számos régészeti lelőhely súlyosan megrongálódott az egyre gyorsuló és régészeti örökségünket jóformán ignoráló befektetések miatt.
