A rablás Románia történetének egyik legnagyobb ilyen jellegű műkincsrablása, ráadásul ez nem is hazai földön történt. Románia kincseiből ehhez hasonló értéket utoljára talán Nagyszebenben raboltak, ahonnan 1968-ban nyolc világhírű festmény tűnt el, köztük a több millió dollár értékű Ecce homo, Tiziano munkája. Több évtizedes nyomozás után a nyolc elrabolt festményből négyet sikerült visszaszerezni.
A mostani hollandiai rablás a román régészeti örökséget csonkította meg. Azt a gyűjteményt, amelynek igencsak hányattatott sorsa volt a 20. században. Az aranysisakot 1928-ban fedezték fel a helyi gyerekek a Prahova megyei Coțofenești határában. A géta (tehát nem dák, annál régebbi) kultúrához tartozó ceremoniális, vagyis csak különleges alkalommal (katonai parádékon, vallási eseményeken) használt sisak a Kr.e. 5-4. század fordulóján készült és trák, illetve görög művészeti hatást mutat. A sisak 770 g színaranyból készült, tisztasága a régióban is kiemelkedő. A tárgy már funkciójában is jelzi, hogy egyedülálló, személyre szabott, katonai, uralkodói vezetőnek készíthették. Tehát nem a kor „tucatgyártmánya”, a régióban csupán 3-4 hasonló példány (Agighiol, Peretu, Vaskapu sisakok) ismert. A tárgyon megjelenő áldozati jelenetek és mitológiai alakok is jelzik, hogy a sisakot a géták nem csupán a görög és trák kultúra egyszerű átmásolásával, de saját vallási világukhoz idomítva formálták. Többek között ez a három sajátosság (színarany mivolta, kivételes tipológiája és személyre szabott, ritka funkciója) adja a tárgy rendkívüli értékét és tette már 1928-ban azonnal tezaurizált tárggyá, vagyis nemzeti kinccsé.
A lelet hírnevét részben emelte, részben történetiségét torzította a Ceaușescu éra történeti emlékezetpolitikája és propagandája: az aranysisak megjelent Sergiu Nicolaescu 1967-es Dacii (Dákok) című filmjében, amely ugyan a Kr.u. 2. század elején játszódik, vagyis félezer évvel a sisak keletkezése után, de ez nem zavarta a történelmi metahistóriáiról ismert filmrendezőt, amikor Amza Pellea (a filmben Decebalus király) fejére tette a géta aranysisak másolatát.
A sisak több érmén és bélyegen is megjelent a diktatúra évei alatt. Igy vált a görög-trák hatást mutató tárgy hamisan „dák” sisakká. Sajnálatos módon még a hollandiai kiállítás címében is a Dacia név szerepelt, megerősítve a teljes történelmi anakronizmust és zűrzavart. Megjegyzendő, hogy talán kissé túlságosan is hiperkritikusan, Dan Alexe nyelvész szerint már maga a géta fogalom is egy konstruált, görögök és latinok által létrehozott kollektív „műidentitás”.
Hasonló jelentőséggel bírnak Románia nemzeti kincseinek sorában és a kollektív mentalitásban az 1990-es években Sarmizegetusa Regia (Gredistye) városának romjai között felfedezett dák aranykarperecek. A mára már megfilmesitett, kalandregénybe illő felfedezéstörténettel és tragikus sorsú karperecek (amelyekből csupán egy tucatot sikerült Romániának visszaszereznie, több darab továbbra is hiányzik, feltehetően magánkézben van vagy megsemmisült) már valóban az erdélyi dákokhoz és Decebalus király korához kötődnek, az irodalmi forrásokból is jól ismert időszakból. Hasonlóan az aranysisakhoz, a karperecek is regáliák, királyi vagy főpapi felségjelvények. Nem ókori tömegtermékek, egyedülálló, rendelésre, színaranyból készült tárgyak, a kor ötvösművészetének remekművei. 2011 óta Románia büszkén mutogatja a karpereceket, hol Bukarestben, hol pedig a nagysikerű „Románia ezüstje és aranya kiállításon”, amely bejárata a fél országot és számos külföldi városba is eljutott (Magyarországon, Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban is járt).
Ezeket a ritka tárgyakat a bukaresti Román Nemzeti Múzeum (amelynek egyetlen, állandó jellegű kiállítása eddig épp ez a nemzeti kincseket őrző arany- és ezüstgyűjtemény volt) évek óta utaztatja. A sokszor tucatnyi tárgyat feltételező kiállítások biztosítása, szállítása óriási erőfeszítést igényel(ne) nemcsak a birtokló múzeumnak, de az időszaki kiállítást szervező külföldi félnek is. Rengeteg elővigyázatosság, kamerákkal, riasztókkal felszerelt termek, speciális vitrinek és megannyi más, sokszor több intézményt és minisztériumot is érintő felkészülést igényel egy-egy ilyen rendkívüli, dollármilliókat érő tárgy-csoportnak a külföldi útja. Nem véletlen, hogy sok ország, így Egyiptom vagy Kína sem adja ki legfontosabb, legikonikusabb régészeti tárgyait túl gyakran. Tutanhamon legendás maszkja például 1979 óta nem hagyta el Egyiptomot, míg Kínában száznál több olyan régészeti és művészeti tárgy van az őskortól a modern korig, amelyek történelmi jelentőségük miatt soha nem hagyhatják el az országot. Ezt törvény tiltja és ezeket a tárgyakat sajátos jogi kategória illeti (Jìnzhǐ Chūjìng Zhǎnlǎn Wénwù). Nofertiti legendás fejszobrát se túl gyakran utaztatják a berliniek és a koronázási jelvényeket se szokás gyakran külföldre szállítani.
Nem tisztünk itt spekulálni a múzeum felkészültségéről és ítélkezni a tucatnyi várost és országot megjárt romániai aranykincsek sorsáról. Az viszont sajnos elgondolkodtató, hogy amikor az ország alkotmányos válságban, a demokrácia a teljes összeomlás szélén áll, a lakosság 30-40 százaléka pedig egy olyan embert képzel el elnökként, aki gyakorlatilag a Ceaușescu-féle protokronista történetírás megtestesült alakja, egy új dák királyként és vasgárdista árnyként lebeg az ország felett, ezeknek a tárgyaknak a mostani eltűnése vajon mennyire számít véletlennek?
Csak reménykedhetünk abban, hogy a felbecsülhetetlen értékű kincsek, amelyek ilyen vagy olyan formában, de Románia nem túl régi nemzeti identitásának szerves részei és fizikai formát öltött örökségei, hamarosan előkerülnek és visszatérnek Romániába. Én személy szerint abban is reménykedem, hogy a rendkívüli értékű, egyedi régészeti tárgyaknak ez a túlzásba vitt utaztatása leáll - egy ideig legalábbis.
