*** Az első rész ide kattintva olvasható. ***
A tádzsik elnök és problémái
Az elnök tulajdonképpen a Szovjetuniótól való elszakadás, azaz 1992 óta vezeti az országot, amely 2019-ig elszigetelt volt, s ezután is csupán bizonyos feltételek teljesítése mellett (tíz napon belüli regisztráció) lehetett illetve lehet beutazni az országba.
Egyébként Tádzsikisztánban amolyan demokratikus álcával ellátott dinasztikus rendszer működik, hírek szerint az elnök a fiát, Somont készíti elő a palotába. A hírügynökségek jelentései szerint Emomali Rahmon rendszerét széles körben bírálják nemzetközi emberi jogi szervezetek, amiért a volt szovjet tagköztársaságban figyelmen kívül hagyják a vallásszabadságot, a civil szervezetek jogait és a politikai pluralizmust.
A törzsi viszonyokra hasonlító államberendezkedésre vall például az is, hogy amikor 2021 nyarán koronavírusban meghalt a tádzsik elnök húga, fiai brutálisan megverték az egészségügyi minisztert… A Szabad Európa Rádió jelentése szerint egyébként Jamoliddin Abdullozoda tárcavezetői posztja mellett egyben az asszonyt kezelő elnöki kórház igazgatója is valószínűleg így került a támadók célkeresztjébe. Ugyanis a miniszteren kívül több más, magas rangú egészségügyi szakembert is megtámadtak, pedig mindent megtettek az asszony megmentéséért: német, orosz és üzbég orvosokat is hívtak segítségül, de ők sem tudtak segíteni.
A hír szerint a minisztert és kórházigazgatót ezután huzamosabb ideig kórházban ápolták...
Az iszlám visszaszorítása
Jelentések szerint az elnök egyébként mindent megtesz az iszlám vallási mozgalmak és szokások visszaszorítására. Elemzők azt látják, hogy a kormány egyre inkább szigorítja a muszlimok vallásos elkötelezettségének külső megnyilvánulásait. Az országban a törvényes korhatár alatti nők nem járhatnak mecsetbe, az egyetemeken pedig tilos hidzsábot viselni. A szakállt viselő férfiakat rendszeresen megállítja a rendőrség, és kihallgatásra viszik be őket.
Tavaly a piacokon elkezdték betiltani a nyíltan iszlám ruházat árusítását, amelyet a hatóságok nem tartanak eléggé tádzsiknak. Hírügynökségek nemrég arról számoltak be, hogy Rahmon a tádzsik televízióban elhangzott megjegyzéseiben azt mondta, hogy a hidzsábot viselő nők „eltévedtek”, és felelősségre kell vonni őket. Ugyanakkor Tádzsikisztán emellett felfüggesztette az összes madraszkát (vallási iskolákat), és a köztisztviselőknek nem szabad részt venniük a pénteki imákon.
Politikai téren a legfelsőbb bíróság még 2016-ban betiltotta Közép-Ázsia egyetlen legálisan működő iszlám politikai erejét, a Tádzsikisztáni Iszlám Reneszánsz Pártot.
A tádzsik polgárháború és a határviták
Kétségtelen, nincs könnyű dolga Rahmon elnöknek kordában vagy legalább egyensúlyban tartani a különböző erőket. Ne feledjük, hogy a függetlenség kikiáltását követően Tádzsikisztánban szinte azonnal polgárháború tört ki, különböző frakciók harcoltak egymással, amelyeket leginkább arról lehetett megkülönböztetni, hogy melyik családhoz hűek.
A polgárháború már az elején olyan szörnyű méreteket öltött, hogy Tádzsikisztán jóformán teljesen összeomlott, és az ország számos helyén eluralkodott az anarchia, sőt az 1997-ig zajló harcok mintegy 100 ezer áldozatának többsége ebben az időszakban esett el. Ekkoriban a nem muszlim lakosság, főleg az oroszok és a zsidók elmenekültek az országból az üldözés és a fokozódó szegénység elől, jobb életkörülményeket remélve Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, vagy a más volt szovjet köztársaságokban.
A polgárháború idején, pontosabban 1997-ben tűzszünet lépett életbe Rahmanov és a vele szemben álló Egyesült Tádzsik Ellenzék között. 1999-ben békés körülmények között tartottak választásokat, amely azonban az ellenzék szerint nem volt tisztességes. Rahmanovot a szavazatok hatalmas többségével újraválasztották. Dél-Tádzsikisztánban orosz csapatok állomásoztak 2005 nyaráig, őrizték az afgán határt.
A 2001. szeptember 11-i támadás óta amerikai és francia csapatok is állomásoznak az országban. Az is fejtörést okoz Rahmanov számára, hogy az ország délkeleti részén található Gorno-Badahsán autonóm területet síita törzsek lakják; az iszlám fundamentalizmus talaján álló erők célja a Tádzsikisztántól független iszlám állam kikiáltása.
Ráadásul 2021 tavaszán Tádzsikisztán és Kirgizisztán között az Iszfara folyó körüli határvita kapcsán összetűzésekre került sor, amelyben több mint ötven, főként civil személy vesztette életét. A tádzsik hadsereg támadásai miatt emberek vesztették el otthonukat és közel negyvenezer kirgiz hagyta el a határmenti térséget. Bár a tádzsikok és kirgizek között tűzszünet jött létre, a szórványos határvillongások folytatódtak. A határkonfliktus 2022 szeptemberében torkollott újból fegyveres erőszakba, akkor napokon belül több mint 80-an haltak meg.
Ide tartozik egy pozitív fejlemény is: a www.euresianet.org hírportál szerint, amelyik a közép-ázsiai politikai, gazdasági és társadalmi fejleményeket követi, december 4-én Kirgizisztán és Tádzsikisztán biztonsági szolgálatainak vezetői újabb célzásokat tettek arra, hogy a határ-megállapodást érintő egyezség a figyelem középpontjába kerülhet, ami kilátásba helyezi a két ország közötti, évtizedek óta tartó, erőszakra hajlamos nyugtalanság végét.
Ilyen összefüggésben fontos megjegyezni, hogy a kirgiz-tádzsik határ mintegy 980 kilométer hosszan húzódik.
A határvonal pontos körvonalának meghatározásáról 2002 decembere óta folynak nehézkes tárgyalások, jelenleg a határ mintegy egyharmada továbbra is meghatározatlan.
Irány Dusanbe belvárosa!
Az „elnöki üzletből” helyi kefirt és kiflit vásárolok, majd gyalogosan indulok Dusanbe belvárosába. Nincs szükségem navigációra, a világ 2014-ig a második, jelenleg „csak” a negyedik legmagasabb (165 méter magas) zászlórúdja és rajta a hatalmas, 700 kilogrammos (!) tádzsik zászló kalauzol a Nemzetek Palotája felé.
Szándékosan bemegyek a lakónegyed sűrűn lakott részébe, van itt iskola, vasúti híd, stadion. Előbb egy gyalogosan seprűt áruló idős férfira leszek figyelmes, arany(ozott) fogaival mosolyog rám, amikor megkérem, hadd fotózzam le. Egyébként hiába magyaráztuk, hogy „senkik” vagyunk, mindkét országbeli utunk során éppen mi voltunk azok, akiket megkértek, hogy fotózkodjunk a helyiekkel – amolyan amerikai színészeknek éreztük magunkat.
Továbbhaladva egy iskolára bukkantam, ahonnan egyenruhába és vasalt fehér ingbe öltözött kisdiákok jöttek szembe velem. Mindenki csodálkozva nézte, mit kereshet egy „nyugati” ember errefelé. A vasúti híd mellett habkőből és bádoglemezből összetákolt kunyhó mellett játszó, igen piszkos ruhájú gyermekekre lettem figyelmes. Nem jött a vonat, gyorsan átkeltem a hídon.
Innen már változott a „díszlet”: virágos motívumokkal díszített stadiont szemlélek, majd hirtelen megjelenik egy nagy tér, közepén a tádzsik címer emlékoszlopa. Elhaladok a Nemzeti Könyvtár előtt, ahol orvosi egyetemre járó diákokkal találkozom. Egyikük internetet biztosít számomra, írok házigazdámnak, Sayidonak, hol vagyok, és javasolom, találkozzunk. Nem kell sokat várnom, hamar szabadul az egyetemről és a Szomoni-emlékműnél futunk össze, amely Dusanbe egyik legimpozánsabb modern műemléke; ezt a szobrot a 10. századi Szamanid-dinasztia alapítójáról mintázták. Az emlékmű aranyszínű burkolatának art-deco stílusú kialakítása és a Barátság téren elfoglalt kiemelkedő helye a város egyik legfontosabb találkozási pontjává vált. Lehet, mi sem véletlenül éppen itt találkoztunk…
A szoborral szemben a szovjet időszakban épült kormányzati épület áll, a tádzsik parlament székhelye, amelyen még mindig látható a sarló és a kalapács. Érdekes, mennyire kicsi ez az épület a grandomániáról tanúskodó elnöki palotához és más kormányzati épületekhez képest… Egyértelmű, hol születnek a döntések…
Sayido tudatja, hogy a tádzsik fővárosban nagyon sok, a szovjet időkben épített ingatlant lebontottak, helyükbe nyugati típusú irodaházak kerültek.
Még néhány lépés és máris a Rudaki-parkban vagyunk. Rudaki (teljes nevén: Abu Abdollah Jafar Ibn Mohammad Rudaki) IX. századi költő volt, a perzsa költészet megalapítójának is tartják, nem csoda, hogy a város egyik legfontosabb útját is róla nevezték el.
A kiterjedt Rudaki park virágoskertek, tavak és szökőkutak mentén vezető sétányok sorát kínálja. Ez az óriási zászlórúdnak és a sokat fényképezett Rudaki-szobornak otthont adó park, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a város ikonikus új épületeire és műemlékeire.
A városban alig néhány geoláda van, szerencsére a zászlórúd mellettit sikerül megtalálnom: Sayido mondja, hogy korábbi nyugat-európai vendége is sikeresen megtalálta. Innen látszik a gyönyörű tó, a háttérben pedig a Nemzeti Múzeum épülete.
Dusanbe jelentése és a szerelem szele...
Sayido szóba hozza a város nevét. Mondja, Dusanbe azt jelenti, hétfő, és arra vezethető vissza, hogy egy olyan piac helyén alakult ki a város, ahol hétfőnként tartottak vásárokat – a város eredeti neve egyébként ennek megfelelően Dusanbe-Bozor, vagyis szó szerint „Hétfői Piac”volt. A XX. század elejéig a település azonban nem volt több egy jelentéktelen falunál.
A szovjet csapatok elől menekülő Buharai emír (akinek országához ekkor a város tartozott) rövid időre itt húzza meg magát 1923-ban, Dusanbe ekkor kapott városi rangot. Később a szovjetek kezdték el a város komoly fejlesztését, és ők tették meg Tádzsikisztán fővárosának is. 1929-től 1961-ig a várost Sztálinabádnak hívták.
Sayido feltétlenül meg akarja mutatni a parkban található kedvenc helyét, a tóra néző úgynevezett meditációs padot. A lóca foglalt, ezért etetni kezdjük a rucákat. Ugyanezt teszi egy fiatal hölgy, akivel szóba is elegyedek. Kiderül, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) dolgozott, osztrák édesapától származó gyermekét neveli. Csodálkozik az egyénileg, alacsony költségvetésű utazási stíluson; mesélek a Kanapészörfölőkről, lenyűgözi a lehetőség.
Talál a szó, azonnal működik a kémia, sok a mosoly. Két órát társalgunk, észrevétlenül telik el az idő, valósággal szikrázik körülöttünk a levegő. A tízéves, unatkozó lányára való tekintettel nem időzünk többet egymás igen kellemes társaságában, de megadja a telefonszámát, s máris egyeztetünk a másnapi találkáról.
Saydo társaságában a szerény vacsorát a Rohat étteremben fogyasztjuk el, csak semmi feltörő nevetés a hangzás miatt…! Meleg van, ezért nem a csodálatos színes mennyezettel rendelkező benti részen, hanem a teraszon foglalunk helyet. Sayido sokallja a 100 szomoniba, azaz mintegy 40 lejbe kerülő vacsorát, pedig volt benne két liter zöldtea és két főétel. Magyarázom neki, hogy nálunk ilyen helyen az étkezés legalább kétszer ennyibe kerülne…
Egész éjjel forgolódom: miért éppen itt, Közép-Ázsiában üti fel a fejét a szerelem lehetősége?! Hideg fejjel elemzem a helyzetet, és arra a következtetésre jutok, kilátástalan: más kontinens, más nyelv és gyökeresen más vallás, más értékrend, életvitel és életstílus, más-más elvárások és tervek.
Reggel WhatsApp üzetenben lemondom a találkát, de lévén, hogy egyikünknek sincs jelenleg társa, a varázslatos hölggyel azóta is internetes kapcsolatban vagyunk. Vajon mi lett volna, ha mégis létrejön a találka? Elvetettem a minden akadályt felülmúló szerelem lehetőségét? Egyáltalán van ilyen?
Csatlakoznak a többiek is
Aznap este a csapat többi tagja, Bianka, Emma és Jocó is megérkezett a tádzsik fővárosba, és az őket a szamarkándi szállóból Dusanbéba szállító házaspár lakásán szálltak meg. Másnap, vasárnap találkozunk, és Sayido társaságában városlátogatásra indulunk.
Útba ejtjük a Tádzsik Nemzeti Múzeumot, s megtekintjük az elnöki külön helyiséget, ahol az Emomali Rahmont ábrázoló óriás festmény, egy hófehér asztal és szék található. Az egyszerű, s a politikai vezetőt övező személyi kultusz újabb megnyilvánulása: az elnök itt írta alá a kulturális létesítmény hivatalos és ünnepélyes megnyitásáról szóló dokumentumot. Mintha Fehéroroszországban, Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban vagy Iránban járnánk ismét…
Sayido javaslatára a Navruz palota irányába vesszük utunkat. A gigantikus struktúra 46 méter magas, kupolája 40 méter átmérőjű. Az épület 12 gazdagon díszített szobával rendelkezik, az aprólékos munka számos tádzsik kézműves közreműködésével készült. Az első emeleten található termek esküvők vagy más ünnepségek lebonyolítására bérelhetők, a többi helyiséget elnöki vagy miniszteri találkozókra tartják fenn. A palota egyike azoknak a hihetetlenül nagyméretű építményeknek Dusanbéban, mint például az új nemzeti könyvtár. Az utazókat nem nagyon vonzzák ezek az új épületek, jobban szeretik a régi, szovjet korszakban épült ingatlanokat, amelyek, ahogyan Sayido mondta, lassan eltűnnek a teljes változásban lévő városban.
Vasárnap van, nagyon sok a lenyűgöző palota előtt esküvői fényképeket készítő fiatal pár. Sorozatot készítek róluk, feltűnik, hogy egyikük sem nevet, mintha nem lennének boldogak. Megfigyeljük azt is, hogy valamennyi fiatal pár ugyanott, ugyanúgy, ugyanazokkal a fehér galambokkal készít fényképet: semmi eredetiség…
A következő állomás az óriási kiterjedésű Istiqlol-téren található Függetlenség és szabadság emlékmű és az Istiqlol komplexum. Tiszta Észak-Korea – bár Phenian városában (még) nem jártunk.
Megtudjuk, hogy az Istiqlol függetlenségi emlékművet és az Istiqlol-teret 2022. szeptember 8-án nyitották meg. Az Istiqlol-komplexum 121 méteres magassága szimbolikus, azaz a 30 méteres alsó rész az állami függetlenség 30. évfordulójának jelképe, a felső rész – 91 méter – pedig az 1991-ben kinyilvánított függetlenségét jelképezi.
A komplexum teljes területe 11 900 négyzetméter, alapja 4761 négyzetméter. A komplexum felső részén egy titánból készült 8 méteres korona található, amely a függetlenség szimbólumában az államiság, a függetlenség, az állami tulajdon és a civilizáció, az ősi tádzsik nép történelmének ismerete jelképét testesíti meg.
A komplexum alapja egy nyolcszögletű piramis, és hét bejárata van. A korona szimbólumával ellátott projekt kidolgozásakor a tervező az életfa szimbólumra támaszkodott, amely széleskörű eszméket képvisel és testesít meg.
Hétfőn, november 13-án ismét gyalog indulok útnak, Sayidoval és a többiekkel a Lukhtak bábszínháznál találkozom. Útközben megjelennek a szovjet idők: átlátszó műanyagból készült forgóból sorsjegyeket áruló bácsira leszek figyelmes. Az ugyanolyan zakóba öltözött és ugyanolyan frizurát viselő fiatal fiúk vásárolnak is néhányat – de egyik sem nyerő.
Buszra ülünk és meglátogatjuk a Nagy Mecsetet, ahová a hölgyek csak teljesen beöltözve mehettek be. A dusanbei nagymecset Közép-Ázsia legnagyobb ilyen típusú építménye; a 150 ezer (!) hívő befogadására alkalmas és a katari kormány által finanszírozott mecset építése 2011-ben kezdődött és csak a világjárvány után fejeződött be.
Este hagyományos tádzsik vendéglőben vacsorázunk, kipróbáljuk a tádzsikok nemzeti ételét, a plovot, amely tulajdonképpen birkacombból készült tádzsik piláf: rizzsel, aprított sárgarépával és hússal készül, amit aztán növényi olajban vagy birkazsírban nyílt lángon, egy qazan nevű üstben sütnek meg. Az ételek sorában szerepelt a jellegzetes tádzsik fogás, a kurutob is, amelyet gyakran fordítanak kenyérsalátának, s amelynek alapja a kurut nevű sós sajt. A sajtból golyókat gyúrnak és kiszárítják, majd meleg sós vízben áztatják tejfölszerű híg péppé vagy éppenséggel folyékonnyá.
A vacsorát követően elő-születésnapi ünnepségre került sor Sayido családjánál, amelyen az édesapja és az édesanyja is táncolt – a szülinapom két napra rá volt esedékes…
(Folytatjuk)
