Ez általában sikerül. Ez esetben – amint az a riportszerű vezércikkből is kiderült – nem csak nekem nem.
Sokan vélik úgy, hogy Novák Katalin - a magyar kormányzat a maga állítólag manipulatív szándékaiból következően – azért lett Magyarország államelnöknője, mert az Orbán-féle maszkulinhatalomgyakorlás féloldalasságát úgymond kiegyensúlyozandó, kénytelen volt egy nőt „maga fölé” emelni. Bár minden épeszű ember számára nyilvánvaló lehetne, hogy egy politikust nem a nemi szerve tesz alkalmassá egy feladat ellátására (ellenpéldaként akár Von der Leyent is említhetném), hanem rátermettsége. Ez a fogalom számomra – valamikori pedagógus számára – nem politikai, hanem pedagógiai kategória.
Egy született politikus nem propagandista, hanem alapvetően nevelő. Ő az, aki az „osztályt”, a társadalmat – hiszen minden egyes állampolgár iskolai osztályokból emelkedik vagy süllyed, (mint a nagykárolyi tüntetők egy része) - az állampolgári közösség tagjává neveli.
Ismételnem kell, a szó voltaképpeni értelmében vett politikus is: nevel.
Novák Katalin nagykárolyi gesztusa kifejezetten pedagógusi gesztus volt. Ha jobban tetszik: a szó nemesebb értelmében vett manipuláció. Mert kevés szó esik arról, hogy a manipuláció nem föltétlenül félrevezetés, jobb esetben lehet észhez térítés is.
Hadd elevenítsek fel egy ide kívánkozó példát. Egyik pedagógus ismerősöm bámulatba ejtett egy történettel. Az immár nyugdíjas, de pedagógusi ambícióihoz és létformájához továbbra is szenvedélyesen ragaszkodó „emberpéldány”városa legnevesebb iskolájából indulva jobb híján Erdély egyik szaklíceumában vállalt órákat. Húsz „darab” kvázi-férfiúval találta magát szembe. Néhány fejen sapka. Néhány láb a padokon. A szóban forgó pedagógus egy „másik világból” érkezik.
Megszólal egy telefon. A „Jenőkéé”. Négy „dalia” sunyin vigyorogva figyel. „Mit csinál most a »nyanya «”?! A tanintézmény alapszabálya előírja: telefon órán nem szólhat, a tanár időlegesen akár el is elkobozhatja.
Mit csinál most a „nyanya”? (Mindannyian tudják, hogy „Jenőke”, a falkavezér eszelte ki a szórakoztató-önigazoló „performanszot”.)
A „nyanya” „Jenőkéhez” megy. Középső sor, hátulsó pad. Meglapogatja a vállát, rámosolyog: „Semmi baj. Előfordul.”. „Ti pedig ne vigyorogjatok! Nem érzitek, hogy szegény milyen hülye helyzetbe került?” – fordul a sunyító titánokhoz is.
Meghökkenés. Megdöbbenés. Csend.
Majd az „idegenből hozott” megszokott óra. Jól telik. A későbbiekben is…
Novák Katalin...? Talán. Némi jövőbe világító tanulsággal…
Csak azt nem tudom felejteni, hol vannak a mi zavarba hozható „Jenőkéink”. Legalábbis tömegesen.
