Tizenhat évesen kiszökött Amerikába, Pittsburgh-ban telepedett le. Iskolába járt, ahol – mint azt somolyogva mondja – már nem volt minden lében kanál. Pittsburgh akkoriban, az ’50-es évek végén fejlődőben volt, acélgyárak füstöltek szerteszét.
– A fehér inget naponta váltani kellett – mondja –, olyan füstös volt a levegő. Aztán jött az építkezések meg az alagutak ideje, és kialakult az új, a felhőkarcolós Pittsburgh. Szinte minden régi utcában laktak magyarok, egyes számítások szerint 30 ezer fölé rúg a magyarok száma.
– A Hazelwood kertnegyed, ahol én lakom most, akkoriban harmadában magyar volt. A kertnegyedben volt katolikus templom, lutheránus... Most csak a református működik; Komjáthy Ilona lelkész asszony az, aki vasárnaponként összegyűjt minket. 20-30-an vagyunk az istentiszteleten – mondja Alexander Jozsa Bodnar.
Reklámszakmában dolgozott, lótenyésztő is volt, majd a konyhaművészet ragadta meg. A néptánctanítás volt az, ami megtartotta magyarságában. Az általa vezetett csoport a ’80-as években még plakátokkal hirdette magát Amerika-szerte: Hungarian Day – Folk Dancing, Singing, Kitchen Display...
– Érdekes – tűnődik el –, hogy azt a sok magyar népdalt meg nótát, amit most tudok, azokat nem Magyarországon tanultam – hiszen 14-15 évesen még nem tud az ember sok népdalt –, hanem itt, Amerikában. Csodás volt az itteni magyarokkal megélni magyarságunkat, dalokat tanulva, táncolva. Innen már csak egy lépés volt a magyar konyha népszerűsítése. Beindítottam a magyar vendéglőt, Jozsa Corner néven. Egyszerű magyar ételeket főzök, családias körülmények között. Valójában egy nagy konyha és egy ebédlő a vendéglő. A falon családias dolgok, fotók, szőttesek, berámázott képek. Van matyó, van kalotaszegi szőttesem, itt vannak a csizmák is, dísznek. No meg a vőfélybot meg a magyar pántlikás pörge kalap.
– Itthon érzem magam itt a kis vendéglőmben. Még a polgármester is jár hozzám, nem tud betelni a magyar ételekkel, főleg a székelygulyást szereti. Azért az nem kis dolog, hogy a felhőkarcolós világváros polgármestere egy magyar kisvendéglőbe jár... – mosolyodik el nem kis büszkeséggel.
75 éves, és töretlenül keresi az útját annak, hogy nemzetét segítse. Házában magyar könyvek, konyhájában magyar receptek. Az étlap különleges: „haluska”, „kolbassi”, „gullas”... és mindenütt ott van ő maga, aki olykor percenként fakad dalra, egy-két szakaszt énekelve valamelyik magyar népdalból. Kérdezem, mi a kedvenc dala?
– Szépen úszik a vadkacsa...
Ilyenkor elhomályosul a szeme. Elnéz az Ohio folyó felé. Talán azon gondolkodik, a hazai vadkacsák merre vonulnak az idén.
