Mint ismeretes, májusban az Európai Unió (EU) engedélyezte Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának, hogy betiltsák az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce- és napraforgómag belföldi értékesítését. Ezt a tilalmat szeptember 15-én az Európai Bizottság feloldotta, cserébe Kijev ígéretéért, mely szerint lépéseket tesz a szomszédos országokba irányuló gabona beáramlásának ellenőrzésére.
Románia a javaslatot várjaLengyelország, Szlovákia és Magyarország azonban pénteken bejelentette, fenntartják az ukrán gabonaimportra vonatkozó saját korlátozásaikat, hogy megvédjék a gazdákat az ukrán termékek beáramlásától. Marcel Ciolacu miniszterelnök is kijelentette ma, hogy péntek óta egyetlen kilogrammnyi búza sem érkezett. Közölte: várják Ukrajna részéről az exportengedélyezési rendszerre vonatkozó javaslatot.
Kijev a nemzetközi döntőbírósághoz fordultKijev már korábban figyelmeztetett, hogy a gabonaexport korlátozására válaszul nemzetközi döntőbírósági eljárást indíthatnak. Tarasz Kachka a Politiconak azt nyilatkozta, Kijev „kész felelősséget vállalni azért, hogy az Ukrajnából származó export ne okozzon cunamit a szomszédos országokban”, és „valós idejű”" kiviteli engedélyezési rendszert vezet be a gabonára.
„Amióta az EB úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a behozatali tilalmat, egyetlen kilogramm búza vagy más gabona sem érkezett Romániába, és ez így lesz ma is” – nyomatékosította hétfőn Marcel Ciolacu kormányfő. Hozzátette: ez nem azért van, mert a kormány betiltotta volna az importot, hanem mert érvényesült a közte és az ukrán hivatali kollégája közötti „úriemberi megállapodás”.
Ciolacu azt is elmondta, amennyiben exportigénylési kérelmet kap Románia Ukrajnától, felkéri a mezőgazdasági és a gazdasági minisztert, hogy közös rendelettel hosszabbítsák meg a behozatali tilalmat harminc nappal, amíg helyzet tisztázódik. „Biztosítom a termelőket, hogy nem fog előfordulni az, ami egy évvel ezelőtt történt” – hangsúlyozta.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter ma szintén közölte: várják a cselekvési tervet Ukrajna részéről, konkrét szabályozási lépések hiányában a következő harminc napban „egyetlen szem gabona” sem érkezhet Ukrajnából Romániába. Hozzátette, az ukrán gabona tranzitját a továbbiakban is támogatja Románia.
Mint ismeretes, az ukrán gazdák jelenleg a szomszédos országokon, köztük Románián keresztül történő exportra támaszkodhatnak. Az ukrán gabonának és olajos magvaknak a szomszédos országokba való nagymennyiségű beáramlása azonban megnyirbálta a kelet-európai gazdák jövedelmét.