Borítókép: Eperjesi Noémi – Mátyás király
Az írás keltette illúzió mintegy fogódzóként igényli a látványt, a képi rögzítést. A mesét, a történést, a gyakorta legendává nemesült eseménysort illusztrálni kell. Az illusztráció, a jó illusztráció pedig művészet a javából. Az elbeszéléssel, az írással harmonizálva, sajátos, a tudatalattira ható, a nyelvi és képi jelrendszert egyaránt meghaladó metakommunikáció forrása. Az egyik legjellegzetesebb, legösszetettebb képzőművészeti megnyilvánulási forma.
A rajzkészségen, szín- és formaérzéken, technikai tudáson, művészi képzelőerőn túl különleges empátiát is igényel az alkotótól. A képzőművésznek igazodnia kell egy merőben más művészi megnyilatkozás, kifejezési forma képviselőjének gondolat- és érzelemvilágához, rá kell hangolódnia az írásban, szavakkal megfogalmazott történésre, állapotra, helyzetre, és azt átérezve, érzelmileg feldolgozva saját művészi eszközeivel képpé formálnia.
Bak Sára – Banta puszta
Azt is mondhatnám: egyfajta fordítás ez. Pontosabban: műfordítás. Két alkotó találkozása és sajátos frigye, amelyben a képzőművész az alkalmazkodás magasiskoláját kijárva, úgy jeleníti meg az író gondolatait, hangulatait, érzelmeit, akár az esemény kiváltotta lelkiállapotát, hogy közben a sajátjának is teret enged, önmaga művészi énjét is felvillantja. Egyéni megvilágításba helyezi az elbeszélő közvetítette élményanyagot, történést. Az illusztráció éppen akkor sikeres, ha alkotója az író iránti nyitottság, sőt egyfajta nemes alázat mellett, önmagáról sem mond le. Az igazán jó, igazán értékes illusztráció magán viseli alkotója kézjegyét. Olyannyira, hogy szignó nélkül is felismerhető.
„A valóság az, hogy én nem tudok illusztrálni”– jelentette ki nagyszerű grafikusunk, az ismert és elismert illusztrátor, Szalay Lajos.
De miért is állította önmagáról, hogy nem tud illusztrálni?
Hát éppen azért, amitől annyira értékesek képi ráhangolódásai. Az ő illusztrációi ugyanis – elegendő csupán bibliai átlényegítéseit említenünk – önálló életre kelt, fölöttébb karakteres, autonóm műalkotások. Egy kiváló illuzionista egyedi bűvészmutatványai, aki a történést és szereplőit úgy eleveníti meg, hogy önmagát, egyéniségét, művészi énjét, ars poeticáját is belelopja alkotásaiba. Hiszen egy műfordítás sem attól jó, hogy görcsbe rándulva, szolgai módon ragaszkodik az eredetihez, de sokkal inkább attól, hogy a mű szellemiségét, kisugárzását képes hűen visszaadni.
Forró Ágnes – Királyválasztás
A magát illusztrátorként is jegyző képzőművésznek is ezt kell tennie.
És ezt teszi az a tehetséges fiatalokból összeállt képzőművész csapat is, akik a kiállítás ötletadója és kurátora, Szabó Zelmira felkérésére megörvendeztettek bennünket ezzel a Mátyás-napi illusztrációparádéval. Jobbára mind fiatalok, de folyóirat- és könyvillusztrációik révén nevük korántsem ismeretlen a műfaj kedvelőinek körében. A Napsugár és a Szivárvány valamint a gyermekirodalommal is foglalkozó kiadók holdudvarába tartozó alkotói gárda most egy különösen jelentős kettős évforduló kapcsán csillogtatja meg művészi képzelőerejét, rajzkészségét, technikai tudását egyszóval illusztrátori erényeit, rátermettségét. Hiszen Mátyás emlékévet írunk, reneszánsz királyunk, az igazságos, 575 éve született és 560 éve annak a legendává nemesült eseménynek, ahogyan a korona a még szinte gyermek Mátyás fejére került.
S hogy mitől jó ez a kiállítás?
Attól, ahogyan az illusztrátorok más-más technikával és művészi elképzeléssel, de kivétel nélkül érdekfeszítő igényességgel keltették életre Mátyás királyt, a hozzá fűződő legendák egy-egy mozzanatát, idézték meg korszerű művészi eszközeikkel a reneszánsz örökzöld szellemiségét, gyújtottak lángot a legifjabb műélvezői gárda, a gyermekek lelkében.
Mert kétszeresen is meg kell küzdenie annak a művésznek, aki a legfiatalabbak kegyeit szeretné elnyerni. Önfeladás nélkül ugyan, de valamelyest neki is gyermekké kell válnia, ráéreznie a történet hangulatára és arra, ahogyan mindez kicsapódhat, és visszhangra találhat a gyermek érzelem- és gondolatvilágában. Hiszen kiindulópontul az írott anyag szolgál ugyan, mégis az illusztráció, a kép az, ami első látásra szembeötlik, s amire a gyermek leghamarabb felfigyel. Óriási felelősséget vállal tehát az a művész, aki gyermekirodalmat illusztrál. Sikeressé tehet, de akár kudarcba is fullaszthat egy-egy szöveget. A képi megjelenítésnek tehát olyannak kell lennie, hogy akár a mese tartalmától függetlenül is felkeltse a gyermek figyelmét, élvezetet okozzon, öröme teljék benne.
Karda Zenkő – Mátyás király álma (részlet)
Az új idők új szelei természetesen az illusztrációt sem hagyták érintetlenül. S ha egyik-másik alkotónál észlelhető is egyfajta, a múlt század harmincas, negyvenes éveire utaló retrós beütés, általánosságban az újszerű, egészen a minimalista stílusig terjedő kifejezésformák dominálnak. S ez jó, hiszen a gyermekek nyitottak, befogadók, a legzsengébb korban kapott művészi élmények, az indítás pedig döntő módon befolyásolhatja későbbi viszonyulásukat a vizualitáshoz, a korszerű képzőművészeti megnyilatkozásokhoz.
S ha most ennek a kiállításnak a kapcsán úgy érezzük, hogy László Bakk Anikó és az Amaryllis társaság reneszánsz imádata, 26 éves Mátyás-védő, népszerűsítő kezdeményezése napjaink vizuális művészetén, jelesül az illusztráció alakulásán, kiteljesedésén is lendített egyet, azt hiszem nem tévedünk. Hiszen a műfaj klasszikusai, Deák Ferenc, Soó Zöld Margit, Székely Géza, Szilágyi Tosa Katalin, Unipán Helga és Venczel János mellett – munkáik szintén megtekinthetők a kiállításon – a tárlat ötletadójával és kurátorával, Szabó Zelmirával az élen felnőtt az a tehetséges fiatal gárda, akiket most Bajkó Attila, Bak Sára, Csillag István, Darvay Tünde, Eperjesi Noémi, Forró Ágnes, Jánosi Andrea, Karda Zenkő, Kelemen Kinga, Keszeg Ágnes, Kónya Eszter, Kürti Andrea, Láng Orsolya, Kürti Andrea, Moldován Mária, Molnár Krisztina, Orosz Anabella, Pánczél Éva, Siklódi Ferenc, Tomos Tünde és Vass József képvisel.
